Kezdik nagyon komolyan venni a mesterséges intelligenciát a nyugati vezetők

A mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) biztonságos alkalmazásáról és kockázatairól  kezdődik kétnapos magas szintű nemzetközi konferencia Angliában.

A találkozót Bletchley Park kastélyában, a brit katonai hírszerzés kódfejtésre szakosodott egykori titkos központjában tartják.

Itt működött a második világháború idején az a csoport, amely feltörte a német hadvezetés által megfejthetetlennek hitt Enigma-kódot. Ezt a kódot használták az Atlanti-óceán északi vizein szövetséges konvojokra vadászó, a háború első szakaszában súlyos veszteségeket okozó német tengeralattjárók kommunikációjához is.

A kód feltörése egyes történészi vélemények szerint jelentősen lerövidítette a háborút.

A kódfejtő csoportot Alan Turing vezette, akit a modern számítástudomány és a mesterséges intelligencia koncepciójának megalapozójaként tisztel a tudományos utókor.

A találkozón várhatóan jelen lesz mások mellett Kamala Harris amerikai alelnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Elon Musk milliárdos amerikai technológiai nagyvállalkozó.

A program szerint Musk az általa birtokolt X – korábbi nevén Twitter – portálon élő beszélgetést tart Rishi Sunak brit kormányfővel a konferencia második napján.

A brit kormány, amely a világ első globális AI-biztonsági csúcstalálkozójaként hirdette meg a rendezvényt, Kínát is meghívta.

Rishi Sunak a konferencia előtti nyilatkozatában úgy fogalmazott: tudja, hogy többek szerint Kínát ki kellett volna hagyni a meghívottak közül, „de nem létezhet komoly AI-stratégia anélkül, hogy legalább megpróbálnánk bevonni a világ összes vezető AI-hatalmát”.

A brit kormány megbízásából készült egy átfogó szakértői jelentés is az AI-biztonsági konferencia vitairataként. A 45 oldalas dokumentum a fő kockázatok közé sorolja, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása megkönnyítheti a biológiai, a vegyi és a sugárszennyezést okozó fegyverek előállítását, illetve a kibertámadások végrehajtását.

Az AI-rendszerek használatával a fenyegetést jelentő felhasználók mindemellett időt is megtakaríthatnak. A mesterséges intelligencia például máris elősegítette olyan számítógépes vírusok előállítását, amelyek az észlelés megnehezítése végett időről időre módosulnak.

A szakértői jelentés szerint az ilyen vírusok előállítása korábban meglehetősen hosszú időbe telt, ám egyes hackercsoportok fórumainak használói máris arról számolnak be, hogy a ChatGPT és más hasonló eszközök használatával lehetővé vált számukra a kártékony szoftverek (malware) gyors előállítása számos különböző programnyelven.

Az AI-rendszerek mindemellett új támadási módszereket is kidolgozhatnak. Képesek például olyan kártékony szoftverek előállítására, amelyek mindaddig „jóindulatúan” viselkednek, amíg meg nem találják a célba vett áldozatokat, és csak ekkor fejtik ki káros hatásukat, megnehezítve a vírusirtó szoftverek számára a támadás észlelését – áll a tanulmányban

További hírek