Kína és a fentanil

A kínai államtanács tájékoztatási hivatala kézikönyvet adott ki, melyben a kábítószerhez kötődő anyagokat és azok Kínában történő szigorú ellenőrzését taglalják – jelentette a kínai állami média.

A média jelentése szerint az A fentanillal kapcsolatos anyagok ellenőrzése – Kína szerepe című kézikönyvben felsorolják a fentanilhoz kapcsolódó gyógyszereket, melyek ellenőrzésének Kína nagy jelentőséget tulajdonított az elmúlt években – áll a kiadványban.

Az ország szigorúan ellenőrzi a fentanillal kapcsolatos gyógyszereket, megakadályozza az azokkal való visszaélést, és fellép a kábítószerhez köthető vegyi anyagok csempészete, gyártása és kereskedelme ellen, melyek mind figyelemre méltó eredményeket hoztak

jegyezték meg.

A dokumentum hangsúlyozza továbbá Kína elkötelezettségét a „nemzetközi együttműködés fokozása mellett a kábítószer-ellenőrzés terén a párbeszédet, a közös vizsgálatokat és a tudásmegosztást, valamint az egyenlőségen és kölcsönös bizalmon alapó partnerségek előmozdítását

– fogalmaztak.

Kína figyelemre méltó sikereket ért el az érintett országokkal, köztük az Egyesült Államokkal folytatott mélyreható együttműködésben a fentanillal és alapanyagaival kapcsolatos problémák kezelésében” – hangsúlyozták a kézikönyvben.

Kína aktív szerepet vállalt a fentanilhoz kapcsolódó gyógyszerek digitális nyomon követési rendszerének létrehozásában, és a felmerülő új kihívásokra, például a gyógyszerek különféle módokon történő gyártása, értékesítése, szállítása, importja és exportja, mind aktívan reagál” – tették hozzá.

A dokumentumban azt is megemlítik, hogy Kína a kábítószerrel kapcsolatos visszaélések megelőzése érdekében számos átfogó intézkedést fogadott el.

Kína a közös jövő globális közösségének víziója mellett szigorúan teljesíti nemzetközi kábítószer-ellenőrzési kötelezettségeit és ragaszkodik az országok közötti megosztott felelősség elvéhez. Emellett támogatjuk a kölcsönös segítségnyújtást, és ellenezzük mások kipellengérezését és a felelősség elhárítását

– jelentették ki.

A kézikönyv kiadására azután került sor, hogy az Egyesült Államok korábban további 10 százalékos vámot vetett ki a Kínából érkező importtermékekre, miután Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy a büntetővámok oka a nagy mennyiségben becsempészett kábítószer, amely szerinte jórészt Kínából származik.

Lin Csien, a kínai külügyi tárca szóvivője korábban úgy reagált, hogy Washington a fentanil kérdését használja fel Kína fenyegetésére, és

az amerikai fél állítása, miszerint Kína elárasztja az Egyesült Államokat fentanillal, hidegháborús észjárásra utal

fogalmazott.

További hírek