Különleges bábtechnikák is megjelennek az idei SZINkópé Fesztiválon

A SZINkópé Fesztivállal kezdi évadát hétvégén a szegedi Kövér Béla Bábszínház – tájékoztatott a kulturális intézmény.

Az immár harmadik alkalommal megrendezett fesztiválnak

szombaton és vasárnap a bábszínház épülete és az előtte található sétány ad helyet.

A két nap alatt több mint tíz program közül választhatnak az érdeklődők. A Kövér Béla Bábszínház három saját előadással készül.

A legkisebbeket a Kukucs és a Rókus Mókus csöppségek színháza várja szombaton és vasárnap, a nagyobbakat pedig az Elhagyatott rét lakói, azaz a kuflik szórakoztatják szombat délelőtt.

A zalai Hottón alapított családi bábszínház, a Ziránó Egyszer fenn. Egészen elröppent időutazás a szárnyak nyomában címmel tart előadást.

A zalaegerszegi Griff Bábszínház is Szegeden vendégeskedik a hétvégén Négy Égtáj elnevezésű interaktív játszóterével, amelyet mindkét napon kipróbálhatnak a látogatók.

Különleges bábtechninkákból sem lesz hiány, hiszen két marionett-előadás is érkezik a Kövér Béla Bábszínházba.

Majoros Ági Piroska és Farkas meséjét hozza el Szegedre, a Bábakalács Bábszínház pedig a világ legkisebb cirkuszával kápráztatja el a közönséget.

A Bábakalács Bábszínház a Szomorú királykisasszony tanulságos meséjét is elmeséli tíz lenyitásban és kilenc felnyitásban kicsinyek és nagyok mulattatására vasárnap délután.

A zenét és táncot kedvelők sem maradnak program nélkül. A bábszínház társulata

bábkoncerttel készül, szombaton pedig a HolddalaNap zenekar tölti meg muzsikaszóval a bábszínház Nagytermét.

A fő programok mellett bábsimogatás és -készítés, zeneszőnyeg, verskukker és Port Ciggedin Totó is várja az érdeklődőket.

További hírek