Bár a kutya az ember legjobb barátja, a megvadult ebek miatt mégis emberek tízmilliói sérülnek meg évről évre. Mi áll a háttérben és mit tehetünk, hogy megelőzzük a bajt?

Kutyatámadás során az ember olyan súlyos sérüléseket is szenvedhet, hogy veszettség elleni védőoltásra, vagy komoly sebészeti beavatkozásokra is sor kerülhet, nem beszélve azokról a pszichológiai hatásokról, ami miatt az esetet követően akár éveken keresztül poszttraumás stressz szindróma, állatfóbia, alvászavar vagy depresszió léphet fel. Komoly lelki problémákat okozhatnak a bőrön örök nyomot hagyó varratok is, hiszen az áldozatok ezek láttán sokszor újra és újra átélik a kutyával való közeli találkozás rettenetes élményeit.

A súlyos kockázatok ellenére az érintettek zöme mégsem veszi elég komolyan a helyzetet, statisztikák szerint ugyanis a támadást követően csak harmaduk fordul megfelelő orvoshoz. Magyarországon például 2005 és 2008 között összesen mintegy 65 ezer kórházi ellátást igénylő kutyaharapás történt, a sérültek közül pedig háromezren több napra a kórházi ágyon ragadtak. Az apróbb sebeket azonban sokszor csak különféle házi praktikák révén kezelik az emberek, így nem kerül minden konfliktus az illetékes szervek látókörébe.

Legtöbbször ismerős kutya a támadó

Ahhoz, hogy kiderüljön, miként viselkedjünk helyesen egy ismerős, vagy egy idegen kutya közelében, érdemes áttekinteni, hogy az elmúlt időszak súlyos kutyatámadásai milyen körülmények között zajlottak le. Ki hibázott? A kutya vagy az ember? Netán mindkét fél? Vajon vannak olyan kutyafajták, amelyek többször támadnak emberre? Vagy minden a véletlen műve volna?

Bár az ezzel kapcsolatos kutatási eredmények közt jócskán akadnak ellentmondások, néhány tanulság azért mégis levonható a korábbi esetekből.

Belén Rosado és spanyol kollégái például az 1995-2004 közti aragóniai kutyatámadásokat elemezve megállapították, hogy a legtöbb ilyen eset a nyári évszakhoz és az alacsony népességű területekhez kötődött, és főként felnőtt férfiakat és 5-9 éves gyerekeket érintett.

Az agresszíven viselkedő kutyák leggyakrabban a felnőttek végtagjait (kezüket, csuklójukat és lábszárukat) támadták, kiskorú gyermekeknél azonban inkább fej- és nyaksérülések voltak jellemzőbbek. A kicsik ugyanis egyfelől jóval alacsonyabbak, másfelől pedig gyakran kúsznak vagy játszanak a földön, így könnyebben tűnhetnek áldozatnak az állat szemében, továbbá kevésbé tudnak elmenekülni és jóval védtelenebbek is.

A spanyol kutatók azonban rámutattak egy olyan körülményre is, amire elsőre talán kevésbé gondolnánk: az érintett áldozatok a legtöbb esetben régóta ismerték a rájuk támadó állatot. Erre a tényre más elemzések során is fény derült már, így egy tavaly közzétett adat szerint például a harapások mintegy 70 százalékáért a család saját kutyája tehető felelőssé.

Az Animals szaklap áprilisi számában megjelent tanulmány szerzői azonban ennél is több összefüggésre voltak kíváncsiak, így kutatásuk során további adatokat is figyelembe vettek. Laura Reese és kollégái a nyomozás helyszínéül Detroit városát választották, a rendőrségi jelentések alapján ugyanis ebben a térségben 2007 és 2015 közt kimagaslóan sok, összesen 478 kutyatámadás történt.

Az állat személyiségjegyei fontosabbak, mint a fajtája

A vizsgálat előtt úgy gondolták, hogy a kiugró esetszámok abból fakadnak, hogy a város területén mintegy ötvenezer kóbor kutya éli mindennapjait, az eredmények azonban cáfolták, hogy a támadásokért pusztán ezek az állatok lennének felelősek. Az áldozatokat ugyanis az esetek 83 százalékában saját udvarukban támadta meg valamelyik felelőtlen szomszéd szökött kutyája, míg az ismeretlen kóbor ebek csak 14 százalékban okoztak sérüléseket.

A tulajdonosok felelőssége persze ebben az esetben nem csak abban merül ki, hogy nyitva felejtik-e a kertkaput vagy sem, hanem abban is, hogy nem foglalkoznak megfelelően, vagy eleget házi kedvencükkel, netán rendszeresen bántalmazzák, vagy láncra is verik őket.

Ezek a sajnálatos körülmények ugyanis növelik a feszültséget és ezzel egy esetleges közvetlen konfliktus valószínűségét, amit jól mutat, hogy a Detroitban támadó kutyák 32 százaléka szabadon lófrált, 25 százalékuk bizonyíthatóan megszökött egy bekerített, vagy be nem kerített udvarból, 8 százalékuk pedig elszakította az őt visszatartó láncot közvetlenül a támadás előtt.

Bár széles körben elfogadott az a nézet, hogy egyes fajták jóval veszélyesebbek, mint szelídebb, vagy kisebb testű társaik, a kutatás során a harapások valószínűsége nem függött a kutyák fajtájától. A vizsgált támadások ugyanis 48 különböző fajtához kötődtek, melyek 21 százaléka rottweiler, németjuhász, akita és csau csau, 4 százaléka dalmata, boxer, labrador retriever és flandriai pásztorkutya, 3 százaléka pedig egyéb kistermetű eb volt, melyek némelyikét a közhiedelem egyáltalán nem tartja agresszív vagy veszélyes háziállatnak.

És bár az esetek 73 százaléka a félelmetesnek tartott pitbullokhoz kötődött, a kutatók szerint ez inkább azzal magyarázható, hogy ebből a fajtából volt a legtöbb Detroit városában, mint azzal, hogy ez a fajta lenne a legveszélyesebb. A szakértők véleménye szerint sokkal fontosabb az állat mindennapi környezete és személyiségjegyei, ezek ugyanis sokkal inkább előre jelezhetik a bajt, mint a kutya fajtája.

A kutatási eredmények szerint ugyanakkor az is számít, hogy piszkáljuk-e az adott kutyát, vagy sem, a detroiti áldozatok közel fele ugyanis incselkedett valahogyan az állattal, mielőtt az megtámadta volna. Gyakran vezetett harapáshoz az is, amikor az óvatlan gyermekek átdugták kezüket a kerítésen, elvették a kutya játékát vagy élelmét, vagy megsimogattak egy ismeretlen kutyát.

20 másodperccel a támadás előtt a kutya jelez

A tanulság tehát az, hogy egy esetleges sérülés nemcsak a kutyán, hanem sok esetben az emberen is múlik, így minden kutya, még a sajátunk közelében is legyünk higgadtak és elővigyázatosak, hiszen elég egy félreérthető mozdulat, és bármelyik pillanatban megtörténhet a baj.

Közel 150 kutyatámadást megörökítő online videó elemzése alapján ugyanakkor az is kiderült, hogy harapás előtt nagyjából 20 másodperccel a kutyák már valamilyen megváltozott testtartással figyelmeztetik az áldozatot, így van némi idő, hogy a veszélyesnek tűnő helyzetekben megelőzzük a támadást.

Ám ha olyan kutyával kerülünk szembe, ami láthatóan támadni készül, mindig igyekezzünk megőrizni a nyugalmunkat. Ha sikítozni, kapálózni kezdünk, vagy ne adj’ isten el is futunk, a kutya könnyen a hátunk mögé kerülhet és csak még inkább nyeregben fogja érezni magát. Próbáljunk lassan, higgadtan eltávolodni tőle, beszéljünk hozzá mélyebb hangon és viselkedjünk határozottan. Ha pedig van nálunk egy táska, tartsuk magunk elé, hogy ha mégis támadásra kerül a sor, azzal védhetjük magunkat.