Legördült az első magyar harci jármű, amely most a legkorszerűbb

Miamiban újra összeáll a Messi-Suárez csatársor
2023-12-23
Van idén két filmünk, ami mindent megnyer
2023-12-23
Show all

Legördült az első magyar harci jármű, amely most a legkorszerűbb

Elkészült az első magyar gyártású Lynx – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf  honvédelmi miniszter.

A Honvédelmi Minisztérium által az MTI-hez eljuttatott közleményben emlékeztettek stratégiai partnerükkel, a Rheinmetallal kötött legújabb megállapodás szerint a Hiúzok (Lynx KF-41) alapjain fejlesztenek légvédelmi rendszert a Magyar Honvédségnek.

Az alacsonyan szálló, kisméretű drónok, illetve a hagyományos légi célok elleni aktív védekezés ma már elengedhetetlen a páncélos képességek hatékony alkalmazásánál – hangsúlyozták.

Hozzátették, hogy újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a haderőfejlesztés, ugyanis legördült a zalaegerszegi gyár futószalagjáról az első magyar gyártású Lynx.

Idézték a közleményben Szalay-Bobrovniczky Kristófot, aki elmondta: a magyar Hiúzok hossza 8,49 méter, szélességük 3,8 méter, magasságuk 3,73 méter, ez a járműtestre szerelt felépítménytől is függ. Teljesítményükről egy 6 hengeres, 1463 lóerős Liebherr D9612 turbó dízelmotor gondoskodik.

A miniszter a tárca közleményében kiemelte: a Lynx, azaz a Hiúz “korunk legmodernebb, legkorszerűbbnek tartott gyalogsági harcjárműve, amely méltó módon tükrözi a honvédségben megkezdődött kultúraváltást”.

A modern, high-tech magyar haderő felállítása biztosítja, hogy a Magyar Honvédség “nemcsak országunk védelmét tudja hatékonyan ellátni, de nemzetközi szövetségesi kötelezettségeinek is maradéktalanul képes legyen megfelelni” – hangoztatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.