Lehet-e beszélgetni az állatokkal?

Képzeljük el, hogy egyszer valóban leszáll a Földre egy repülő csészealj, és földönkívüli intelligens lények szállnak ki belőle. Hogyan fogunk kommunikálni velük? Ehhez először érdemes megtanulni a Földön élő értelmes állatokkal beszélgetni. Többször megpróbálták. Nézzük meg, milyen sikerrel.

Idén év elején két cikkben is alaposan körbejártuk azt a témát, hogy létezik-e a Földön kívül élet. Arra jutottunk, hogy a csillagászat mai tudása szerint rengeteg bolygó létezik a világűrben, és valószínű, hogy az élet máshol is kialakult. Ugyanakkor az értelmes civilizációk létrejötte ennél jóval ritkább lehet, de nem reménytelen az a vállalkozás, hogy megtaláljuk őket és kapcsolatba lépjünk velük. A Szilícium-völgyben 1985 óta egy külön, ezzel foglalkozó szervezet is működik: a SETI Institute (angolul „Search for Extra-Terrestrial Intelligence”, azaz a „földön kívüli intelligencia keresése”). Bár a témát évtizedek óta kutatják, számtalan film is foglalkozik vele és egy alternatív világnézet szerint a kapcsolatfelvétel már meg is történt, hivatalosan még semmit nem találtak a kutatók.

Amíg E.T.-re várunk, addig itt a Földön is kipróbálhatjuk, hogy hogyan lehet más fajokkal kommunikálni. Fontos próbálkozások történtek ebben az irányban: pszichológusok és etológusok gorillákkal, bonobókkal, bálnákkal és papagájokkal próbáltak beszélgetni.

Intelligens majmok

Élénken emlékszem rá, hogy biológus hallgatóként láttam egy dokumentumfilmet, amelyben egy gorilla jelnyelvvel elmesélte, hogy gyermekkorában az őserdőben élt, és vadorzók kiirtották az egész családját, hogy zsákmányul ejtsék, majd eladják őt. A filmben az emberi szereplőkkel készült filmekhez hasonlóan feliratozva volt a gorilla beszéde. Don Kulick cikke szerint már az 1900-as évek elején próbáltak emberszabású majmokat beszélni tanítani. Hosszú évtizedekkel később derült ki, hogy ez sose fog sikerülni, mert a majmok nyelve és a hangképző szervei nem alkalmasak erre. Így az 1960-as évektől kezdve a siketnémák által használt jelnyelv rájuk adaptált változatára tanítottak gorillákat, majd később a számítógép képernyőjén megjelenő színes jelek megérintése útján tudtak a csimpánzok közeli rokonaival, bonobókkal beszélgetni. A leghíresebb jelbeszéddel kommunikáló gorilla Koko volt – itt lehet megnézni egy dokumentumfilmet az életéről:

Francine Patterson, Koko oktatója szerint az állat 1100 jelet tanult meg használni. Koko jelnyelvi szókincse az olyan alapvető szavaktól, mint például: étel, ital és több kezdve az érzelmi jeleken (szomorú, szeretet, jó, bocsánat) keresztül a bonyolultabb jelekig (kellemetlen, hamis és udvarias), illetve jelzőkig (hülye, koszos wc) terjedt. Ezek lehetővé tették számára, hogy kommunikáljon környezete minden aspektusáról, valamint absztraktabb fogalmakról, emlékekről és történetekről, amelyeket könyvekben vagy videókon látott.

Egy másik híres főemlős Kanzi, a nemrégiben, 2025. március 18-án elhunyt bonobó volt. Egy speciális lexigrambillentyűzet segítségével, gombok megnyomásával vagy képekre való mutogatással kommunikált az emberekkel. Kanzinak több mint 300 szimbólumot tanítottak meg, ő pedig ezeket kombinálva új jelentéseket hozott létre. A beszélt angol nyelvet is értette: gondozója, Sue Savage Rumbaugh elmondása szerint passzív szókincse mintegy 3000 szóból állt. Egy vizsgálat során Kanzi és egy kétéves gyermek 660 szóbeli utasítást kapott, a bonobó pedig felülmúlta emberi „versenytársát”. Kanzi emellett kőeszközöket tudott létrehozni, és használta is ezeket. Némi tanítást követően tüzet rakni és ételt főzni is képes volt. Később videójátékozni is megtanult – úgy tűnt, érti, hogyan kell győzni a Pac-Manben.

A kommunikációra tanított gorillák és bonobók kommunikációs képességei heves vitákat váltottak ki a tudományos közösségben. Koko számos, az amerikai jelnyelvből átvett jelet használt, de a tudományos konszenzus a mai napig az, hogy „beszéde” nem mutatta a valódi nyelvhez szükséges szintaxist és nyelvtant. Az állatok nyelvi képességeiről tett állításokat más szakértők nem tudták megerősíteni vagy megismételni, pedig ez a modern tudomány alapvető elvárása. Amikor a rendelkezésre álló adatokat mások is megvizsgálták, azok vagy anekdotikusnak bizonyultak, vagy súlyos módszertani hibákat tartalmaztak, és gondozóik az állatok nyelvi teljesítményét következetesen túlértékelték és felnagyították. Az ilyen viták ellenére Dian Fossey, az őserdőben élő gorillák kutatója és Francine Patterson munkássága megváltoztatta a gorillák közvéleményben kialakult képét, amelyeket korábban „buta” és erőszakos állatoknak tartottak. A rangos Science folyóirat nekrológjában megjegyezte, hogy Koko „segített megváltoztatni az emberi világ állatok érzelmeiről és intelligenciájáról alkotott képét”.

Üdvözlet egy bálnától

A púpos bálnák éneke lenyűgöző párhuzamot mutat az emberi nyelvvel, mivel az állatvilág egyik legbonyolultabb hangadása, és szintén kulturális átadás útján öröklődik. Ezek az énekek nagyon strukturáltak, egymásba ágyazott hierarchikus elemekből állnak – hangelemek, amelyek mondatokat alkotnak, mondatok, amelyek témákká ismétlődnek, és témák, amelyek énekekké állnak össze. Napjainkban tengerbiológusok próbálják felvenni a kapcsolatot a bálnákkal, hangfelvételeket készítenek és próbálják megfejteni, hogy mit mondanak az állatok. Ugyanakkor egyelőre nem értik a bálnadal jelentését, és válaszolni se tudnak rá. A hangokat elemezve viszont arra jutottak, hogy a bálnák és delfinek hangjának statisztikai jellemzői nagyon hasonlítanak az emberi nyelvhez.

Az evolúció során az emberek és más állatok hanggal történő kommunikációs rendszerei hatékonyságuk alapján válogatódnak – optimalizálva az általuk nyújtott előnyöket a létrehozásuk költségeihez képest. A természetes szelekció a hosszúkás mondatok helyett a tömöreket részesíti előnyben.

Például a „Duck!” kiáltás gyorsabb és sokkal hatékonyabb, mint az, hogy „Vigyázz, repülő tárgy közeledik, el kell menekülnöd!”. A nyelvészetben a Menzerath-törvény és a Zipf-törvény alapján lehet kiszámítani a hangképzés hatékonyságát.

Az előbbi leírja, hogy a hatékonyság hogyan növekszik, ha a hosszabb szavak vagy dalok rövidebb elemekből állnak, például szótagokból és hangokból. Az utóbbi szerint a hatékonyság akkor növekszik, ha a gyakrabban használt egyes elemek rövidebbek. Ez a tulajdonság megkönnyíti a tanulást és valószínűleg elősegíti a nyelv generációkon át történő pontos megőrzését.

A Science Advances folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmány két törvényt alkalmazta a bálnák énekére. Összesen 16 cetféle, azaz delfin- és bálnafaj kommunikációját elemezték. Mason Youngblood 65 511 bálnadal-szekvencia és 51 emberi nyelv összetevőit vizsgálta, és először Menzerath törvénye alapján határozta meg a hatékonyságot. A 16 faj közül 11 hangképzése Menzerath törvényét mutatta, amelynek mértéke megegyezett vagy meghaladta az emberi beszédben tapasztaltat. Youngblood ezután Zipf törvényét vizsgálta. Csak a hosszúszárnyú és a kék bálnák követték ezt a törvényt, és csak a púpos bálnák követték azt olyan mértékben, ahogy azt az emberi beszédben tapasztalták a kutatók.

Alex, a híres papagáj

Alex egy szürke jákópapagáj volt, amelyet Irene Pepperberg állatpszichológus tanított és vizsgált harminc éven keresztül az Arizonai Egyetemen, később a Harvardon és a Brandeis Egyetemen. Pepperberg nem állította, hogy Alex „nyelvet” tudott használni, hanem azt mondta, hogy kétirányú kommunikációs kódot használt. Alex 50 különböző tárgyat tudott azonosítani és hatig tudott számolni. Hét színt és öt formát tudott megkülönböztetni, megértette a „nagyobb”, „kisebb”, „ugyanolyan” és „különböző” fogalmát. Szókincse több mint 100 szóból állt, és a papagájok között abban volt kivételes, hogy úgy tűnt, megérti, amit mond.

Pepperberg Alex-el végzett munkája előtt a tudományos körökben széles körben elterjedt volt az a nézet, hogy a nyelvhez és a megértéshez kapcsolódó komplex problémák kezelésére csak a nagyméretű aggyal rendelkező főemlősök képesek. A madarakat nem tartották intelligensnek, mivel egyszerűen csak utánozzák és ismétlik a hangokat. Az Alex-el elért eredmények azonban alátámasztották azt az elképzelést, hogy a madarak képesek alapszintű gondolkodásra és kreatív módon használják a szavakat. Pepperberg leírta, hogy Alex intelligenciája hasonló szintű volt a delfinek és az emberszabású majmok intelligenciájához. Arról is beszámolt, hogy Alex bizonyos tekintetben egy ötéves gyerek intelligenciáját mutatta, és egy kétéves gyerek érzelmi szintjével rendelkezett.