Komáromi Zoltán (DK) a parlamentben az azonnali kérdések keretében azt mondta, hogy folyamatosan romlik a háziorvosi ellátás helyzete. A falusi körzetek negyede üresen áll, az ott élőket heti két-három napon látja el egy helyettesítő orvos – érvelt. Eközben több, mint félmillió ember él olyan településen, ahol már fogorvos és védőnő sincs – emelte ki.
2023-ban 27, tavaly 42 háziorvos halt meg – mutatott rá, hozzátéve tavalyelőtt 55-en, tavaly pedig 43-an hagyták abba a háziorvosi tevékenységet.
Mit kellene csinálni, hogy a háziorvosi szakma presztízse visszakerüljön a helyére? – kérdezte.
Rétvári Bence, a belügyi tárca államtitkára azt felelte, a kormány törekedett rá, hogy érezhető léptékben emelkedjen a háziorvosok díjazása. Hangsúlyozta, hogy
amikor elkezdték a kormányzást, akkor 800 ezer forint körül volt a háziorvosi praxisok átlagos havi bevétele, ez most jóval több, mint három millió forint.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy vissza nem térítendő támogatást lehet kapni a praxisjog megvásárlására.
Elindult a folyamat, hogy olyan léptékű körzetek alakuljanak ki, amelyek ideálisan elláthatóak, de közben anyagilag is megéri a háziorvosoknak odamenni – közölte.