Hogyan vészeltük át az 1918-as spanyolnáthát? Kik voltak és miért szervezkedtek a magyar maoisták? Magyarországnak valóban soha nem volt gyarmata? Ilyen és ehhez hasonló izgalmas kérdéseket tárgyal egy teljesen új szemléletű történeti munka, amely a Corvina kiadónál jelent meg, Magyarország globális története 1869-2022 címmel.
A kötet címe csalóka, ám paradox módon mégis igaz.
Ugyanis nem hagyományos Magyarország-történetről van szó.
Bár kronologikus sorrendben halad az események bemutatásával, valójában nem Magyarország áll az egyes fejezetek középpontjában, hanem különféle történések, jelenségek felbukkanása a világban, és azok hatása, „begyűrűzése” a magyar viszonyok közé. Ez a széles látószög különleges töltetet ad ennek a munkának, és ilyen módon előre haladva az időben, a 100 különböző témájú fejezetből mégis csak összeáll az utolsó 150 évet átfogó színes, sajátos karakterű Magyarország-kép és történet.
Európában
A legizgalmasabbak azok a témák, amelyekről korábban keveset hallottunk, de így sűrített formában is plasztikusan mutatják be, mondjuk egy-egy adott korszak társadalmának mentalitását és cselekedeteit.
Ma már kissé bizarrnak tűnik, hogy volt idő, egész pontosan 1873 és 1928 között mintegy 55 év, amikor évente-kétévente rendeztek úgynevezett ’etnográfiai mutatványokat’ a budapesti Állatkertben, és ezek mindig nagy szenzációt keltettek. Akkoriban ugyanis különféle impresszáriók mutatványos csoportjai járták körbe a világot afféle korabeli road-show-k formájában, és az európai fehér ember számára távoli afrikai, óceániai, ázsiai, amerikai népek, őslakosok életét, szokásait mutatták be. A fehér emberek borzongó kíváncsisággal bámulták a „vadak”, a „primitívek” élőképeit, tánc- és rítusbemutatóit. Az előadások után még sokáig szóbeszéd tárgya volt-egy-egy ilyen mutatvány minden országban, így nálunk is, hangos tetszés, vagy ellenszenv övezte. A korabeli magyar sajtó reagálása sem különbözött a nyugat-európai visszhangoktól, mindenütt valamiféle lenéző felsőbbrendűséggel tekintettek ezekre a távoli népekre.
A legutóbbi kutatások részletesen feltárták az ilyen irányú, kolonialista elfogultságú európai diskurzusokat. Érdekes jelenség, hogy a leigázott amerikai indiánok iránt viszont egyértelmű együttérzés és szimpátia ébredt a magyar közvéleményben. Amihez persze nyilván hozzájárult az is, hogy 1904-ben nálunk is megjelent magyar fordításban Karl May Winnetouja és nagy indián-rajongási hullám indult Magyarországon.

Forrás: Állatkert 150 év – 150 történet
A Balkánon
A közhiedelemmel ellentétben, bár önállóan nem, de az osztrák-magyar monarchia tagjaként mégis csak volt Magyarországnak gyarmata. Ugyanis Ausztria–Magyarország 1878-ban elfoglalta Bosznia-Hercegovinát. Ugyan nem explicit gyarmatosítási szándékkal szállták meg a területet, de érvényesítették a modern gyarmatosítás elveit, vagyis azt, hogy a fejletlenebb országba el kívánják vinni a civilizáció áldásait.
A megszállásra azért volt szükség, mert az Oszmán Birodalom gyengélkedett, kiszorulóban volt a Balkánról, hatalmi vákuum keletkezett, amelynek betöltésére Oroszország akart vállalkozni, és hogy Bosznia-Hercegovina ne kerüljön az oroszok támogatta Szerbia kezére, az osztrák-magyar diplomácia megkapta a hozzájárulást a többi európai nagyhatalomtól, hogy a szultán névleges fennhatósága mellett, saját kezébe vegye a két tartományt.
A magyar közvélemény eleinte rossz szemmel nézte és ellenezte a gyarmatosítást (a századfordulós világkiállításon önálló nemzeti pavilont is kapott Bosznia-Hercegovina), később azonban egyre inkább hozzászoktak a gondolathoz.
A XX. század elején, amikor annyi emberünk „kitántorgott Amerikába”, még egy sajtóvita is indult arról, hogyan lehetne elterelni a kivándorlókat Bosznia-Hercegovina felé, és ott telepes – kolóniákat alapítani. De ez és egyéb, pénzügyi, banki kezdeményezések sem jártak sikerrel, Bosznia-Hercegovina gyarmat jellege egyre csökkent, az 1918-as monarchia-összeomlás pedig mindennek véget vetett.

Forrás: Wikipedia
Kínában
Azután az Osztrák-Magyar Monarchiának még volt egy gyarmatosítási kísérlete, 1901-ben ugyanis, koncessziót szerzett a kínai Tiencsinben. A gyarmatosítás fénykorát élő euroamerikai nemzetállamok, Japánnal karöltve, a szabad piacok nevében vívott háborúk után arra kényszerítették a Csing udvart, hogy úgynevezett egyezményes kikötőket nyisson meg előttük.
Misszionáriusok, diplomaták, szélhámosok lepték el a korábban elzárt, titokzatos Mennyei Birodalmat. „Oroszok, franciák, britek és németek szeletelték befolyási övezetekre a kínai tortát. Az osztrák ipari lobbi kínai piacokban reménykedett, a magyar politikai és gazdasági elitet viszont, a hazai fejlesztésekre szánt pénzek elherdálása zavarta.”
Később azonban nálunk is akadtak, akiket elvarázsolt az ázsiai világ misztikuma és kinti telepekről álmodtak, de ezekből gyakorlatilag semmi nem valósult meg. 1905-ben például a kutatók szerint a 750 000 kínai városlakóra jutó 3000 külföldi között soha nem volt 72 osztrák-magyar civilnél több. Ennek a távoli területnek a terhei valójában koloncként nyomasztották a monarchiát. Majd mindenféle konspirációk, árulások után, 1917-ben a kínai katonák visszafoglalták a koncessziós területet, és „1920-ban, a Párizs környéki palotákban hivatalosan is elveszett a tiencsini osztrák-magyar gyarmat.”

Forrás: Thereaderwiki.com
Világhálóban
A hagyományos történeti munkákat olvasva – az embernek gyakran az a benyomása, hogy amott, bennük dübörög az úgynevezett történelem – emitt meg zajlik az életünk. És sokszor csak sokkal később derül ki, hogy miféle kölcsönhatás volt, vagy van a kettő között. Ha egyáltalán kiderül.
Úgy fest, az ilyen posztmodern történeti „gyűjtemény”, mint ez a kötet, egészen más, hiszen a legjelentősebb politikai csomópontok mellett, mindennapi történésekről, társadalmi jelenségekről, cselekvésekről is beszámol.
Ezt a módszert, a 4-5 oldalas tömör és hatásos, olvasmányos összefoglalókat (francia, angol, spanyol, holland és olasz minták alapján szerkesztette Laczó Ferenc és Varga Bálint történész) mintha egyenesen a türelmetlen, mindig új izgalmakra vágyó, internetfogyasztó mai ember számára találták volna ki. Akár az online térben közzétett (kicsit hosszabb) posztok közé is illeszkedhetnének az elemzések. Persze azzal a nagyon jelentős különbséggel, hogy itt nem áll fenn a fake news-veszély, mint a közösségi média platformjain, hiszen szakértő kutatók írták valamennyi fejezetet – történészek, irodalmárok, néprajztudósok, közgazdászok, politológusok és szociológusok – és ha lehet is vitázni bizonyos megállapításokkal vagy szemlélettel, kétség sem fér a hitelességhez.
A kettő együtt
Természetesen ez a módszer nem helyettesíti a hagyományos és részletező történeti elemzést egy-egy történelmi személy tevékenységéről, valamely jelenség vagy esemény hátteréről, vagy egy-egy korszakról. De kiegészítve azt, talán éppen a széles látószög és a diszciplinák összefonódása révén, rendkívül sok speciális információt, többletet ad.
Világossá válik például, hogyan zajlott a magyarországi németek kitelepítése, vagy a csehszlovák-magyar lakosságcsere, és mit jelent a kényszermigráció, mint európai és globális jelenség. De arról is izgalmas beszámolót kapunk, hogyan érte el a sztálinizmus politikai erőszakkultúrája Magyarországot. És eddig feltehetően kevesen ismertük a hátterét annak, hogyan vált bevett vallássá nálunk már 1916-ban az iszlám, és miért nyílt meg ugyanebben az évben a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet.
Az Adrián
Izgalmas információkkal szolgál az azóta is működő, de éppenséggel napjainkban nagy gazdasági bajban lévő Tungsram egykori megalapításának története. Vagy az, hogy éppen 140 esztendeje annak, hogy létrejött az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt., amely forgalmát Fiume városából bonyolította. A magyar állam jelentős támogatásával megújították a kikötőt, partszakaszokat töltöttek fel. A keleti rizs behozatalára alapozva rizshántoló üzem létesült, és ott épült meg Magyarország első kőolajfinomítója. Az ott működő osztrák, német, brit, horvát és olasz cégek mellett az Adria is jelentős kereskedelmi forgalmat ért el. A magyar kereskedelmi tengerhajózás azokban az évtizedekben élte aranykorát. Rengeteg kávét, teát, nyers termékeket hoztak be, és kivitték a magyar lisztet, később a cukrot és faárukat, meg a magyar iparosok legjobb termékeit.
A tengeri kereskedelemnek köszönhetően fejlődött a hazai csokoládéipar és cukrászat, de az olcsó kávébehozatalnak köszönhetően a kávéházak is akkor terjedtek el. Az első világháború alatt azonban egy csomó kereskedelmi hajót hadba fogtak, hat gőzhajó tengeralattjáró-támadás során elveszett, s összesen 19 magyar gőzhajó került az antant-hatalmak kezére.
A kereskedelmi társaságok óriási veszteségeket szenvedtek, kárpótlást nemigen kaptak, csak az Adria pénzügyi kára több mint 7 millió koronára rúgott. A háború lezárását követően pedig, amikor Fiume elszakadt Magyarországtól, az Adria olasz társasággá alakult, majd 1936-ban egy csőd után a nápolyi Tirrén cég vette át.

Néha riasztó, máskor inspiráló, de mindenképpen tanulságos végiggondolni, hogy a hazai történések hogyan kötődnek ezer szállal a globális történésekhez, és Magyarország hogyan képes ezeket a szálakat erősíteni, elszakítani vagy sajátos mintázatot fonni belőlük.