Mamutok, fehér elefántok, elefántgörbe: miért pont az elefánt lett a közgazdaságtan kedvenc állata?

Generációkutató: kevesen tudják, hogy mikor van apák napja
2020-06-21
Rubik Ernő A mi kockánk
2020-06-22

A rovat támogatója:

Mamutok, fehér elefántok, elefántgörbe: miért pont az elefánt lett a közgazdaságtan kedvenc állata?

A közgazdaságtan, elsősorban a tőkepiacok előszeretettel használnak állathasonlatokat. Ismerjük a bika, a medve, a farkas, vagy a csirke fogalmát, ugyanakkor mintha a közgazdászok kedvenc állata mégis az elefánt lenne. De vajon mi mindent jelképez ez a kedves, hatalmas és kicsit lomha állat?

Az angolszász közgazdasági kifejezések, különösen a tőzsdei szleng tele van állathasonlatokkal. Érdekes módon ezek olykor a magyar fordításokban szinte eltűnnek. Cikkünk alapvető témája, az elefánt sem annyira ismert a magyar közgazdasági nyelvben, legfeljebb a mamutvállalatok csengenek ismerősen. Mielőtt azonban rátérnénk az elefántokra, gyorsan mutassunk be pár állatos kifejezést, hogy érthető legyen, mire is gondolunk.

A medve és a bika

A legismertebb két tőzsdei kifejezés, az áremelkedésre használt bika és az áresésre használt medve eredete vitatott, de a legvalószínűbb, hogy a harci viselkedésekből ered az analógia, a bika ugyanis felfelé öklel, a medve pedig lefelé csapkod.

Ma már rengeteg tőzsdének, például a New York Stock Exvhange-nek  vannak saját állatos szobrai, és az angolszász közgazdasági nyelvben egész hasonlat-sorozat alakult ki ezekre a fogalmakra. Például azt a megfigyelést, hogy az emelkedés inkább lassú, fokozatos folyamat, az áresés, a krach azonban gyorsabb, így is le lehet írni:

A bika fellépdel a lépcsőn, a medve kiesik az ablakon.

Disznó, csirke, farkas

A rengeteg állatos példán nem megyünk végig, de azért mutassunk be pár olyat is, amit a magyarban nem feltétlenül ugyanúgy használunk. Amire mi magyarok azt mondjuk, hogy „csordaszellem”, az egyes befektető pedig a „Mari néni”, arra az angolszászok kevésbé finomkodnak: pigs, vagyis disznók azok a befektetők, akik együtt mozognak, és sokszor emiatt rossz időzítéssel (túl későn) vásárolnak, vagy éppen adnak el.

Az óvatos befektetőre mi talán olyanokat mondunk, hogy „gyíkok”, „parázók”, „hangemberek”, az angolban ők a chickens, vagyis a csirkék.

A legkeményebb, sokszor a legalitás határán játszó spekulánsokat az angol nyelv wolves, azaz farkasok néven említi. A kifejezést azért mi is ismerhetjük, ha máshonnan nem a Wall Street farkasa című filmből, amit Jordan Belfortról, egy valóban így viselkedő brókerről mintáztak.

Strucc, szarvas, macska

A struccpolitika szót mi is ismerjük, de a körülményeket nem megfelelően figyelembe vevő, elvakult befektetőket mi nem hívjuk „struccoknak”, az angolban azonban ostriches, vagyis struccok névvel illetik őket.

A stag, vagyis a szarvasbika nálunk egyáltalán nem létező fogalom, ő amúgy az a korán ébredő befektető, aki a többieket megelőzve vásárol be egy jó hírre, például egy pozitív meglepetést okozó gyorsjelentésre az adott papírból.

Ha pedig egy alapvetően negatív, erősen szakadó piacon kicsit eluralkodik az optimizmus, és az árak hirtelen megemelkednek, arra két állatos kifejezés is van az angolban: a bull tram, vagyis a bikacsapda és a dead cat bounce (a halott macska ugrálása). Ez a kevésbé humánus kép, vagyis a halott macska pattogása azt jelenti, hogy ha földhöz csapunk egy cicát, lehet, hogy már nem él, de attól még visszapattanhat a földről.

Az elefánt azonban „mindent visz”. Hol a mérete, hol az alakja, hol a kellemetlensége miatt használja a közgazdaságtan.

A mamutok

A mamutvállalat, vagy egyszerűen mamutok kifejezés talán mindenkinek ismerős, és azt biztosan érezzük belőle, hogy valami nagyról van szó, és talán hallunk valami kellemetlen mellékízt is, az említésekor. Nagyon érdekes kifejezés, mert nincsen pontos definíciója, de mindenképpen a hatalmas, globális multikra utal.

Vegyük kölcsön egy általános iskolás (nyolcadik osztályos) történelem-könyvet, itt ez olvasható:

A második világháború után néhány év elteltével – ahogyan nagy lendületet vett a háborús károk utáni gazdasági újjáépítés – a tőkés világ gazdasági fellendülése látványos eredményeket hozott. A következő három évtizedben a fejlett területeken (tehát a fejlett tőkés államokban) az ipari termelés megnégyszereződött. Hatalmas – sokszor az egész világra kiterjedő – mamutcégek jelentek meg.

Főleg élelmiszeripar

Az amerikai, nyugat-európai és ázsiai nagyvállalatokra aggatott mamutcégek kifejezést leginkább az élelmiszeriparban (Coca-Cola, Pepsi, McDonald’s, Nestlé) használjuk, az újabb iparágakban kevésbé, a valójában ezeknél még sokkal nagyobb és értékesebb informatikai cégeket nem így illetjük.

Ami pedig azt a bizonyos negatív árnyalatot illeti, a civilek, a zöldek szemében a „mamutok” általában negatívak, pejoratív értelemmel bírnak, vagy azért, mert túlságosan nagyok, esetleg magas az üvegházhatású gázkibocsátásuk, vagy egészségtelennek tartott ételeket gyártanak, netán kiszorítanak kisebb cégeket, gazdákat a piacról. Ugyanakkor a kifejezésnek van egy csomó pozitív olvasata is: stabilitás, kiszámíthatóság, növekedés, egységes minőség.

A mamutok ugyanis tényleg ott vannak mindenhol, a fogyasztók a világ legeldugottabb részein is ismerik a termékeiket, így szinte akkor is hasít a forgalmuk, ha semmi mást nem csinálnak, csak várják, hogy újabb és újabb generációk belenőjenek a termékeik fogyasztásába.

Gondoljunk csak bele, 40 éve még sok olyan része volt a Földnek, ahol nem ismerték a kólát és a hamburgert, ma már Észak-Koreát és egy-két szigetet, dzsungelt leszámítva, nincs nagyon olyan része a világnak, ahol ne lennének ott a mamutok termékei.

És ahogy szép lassan hódít az urbanizáció és szélesedik a középosztály, ma már tényleg mindenki ugyanazt csinálja, nyomkodja a mobilját, ugyanazokat a sorozatokat ismeri, és közben issza a kóláját, vagy kávéját, eszi a pizzát, a popcornt és a hamburgert.

A fehér elefánt

Kevésbé ismert, de sokkal pontosabban elmesélhető fogalom a white elephant, vagyis a fehér elefánt. De mire használják a közgazdászok? Szinte mindenre, ami drága, költséges és használhatatlan.

  • Fehér elefánt az a méregdrága stadion, amit egy olimpiára, vagy focivébére megépít a rendező ország, de utána már nem tudja üzemeltetni.
  • Fehér elefánt a rossz tőzsdei papír, amit megveszünk, majd jó áron már nem tudunk eladni, így a visszarendeződés reményében csak tartjuk és tartjuk.
  • Fehér elefánt az a munkaerő is, akit nehéz lenne kirúgni, de valójában már nem tudunk neki munkát adni.
  • És fehér elefánt a drága díszkőburkolat is, amit aztán évente felújíthat az önkormányzat.

A fehér elefánt a kellemetlen kötelezettség, a rossz ajándék és a nem-akarom helyzetek közös szimbóluma.

Miért ez a neve?

A fehér elefánt, mint jelkép 400 éven át, az 1600-as évektől meghatározta a mai Dél-Kelet-Ázsia több országát (ismert a fogalom a mai Thaiföldön, Myanmarban, Kambodzsában, Laoszban).

A fehér színű (albínó) elefánt egy rendkívül ritka, szentként tisztelt állat volt a környéken. Ha valahol született egy ilyen példány, azt nem szabadott megtartani, hanem a maharadzsának, vagyis a környék uralkodójának kellett felajánlani.

Csakhogy ettől az uralkodó egyáltalán nem volt boldog. Mivel az állat szent volt, jól kellett tartani, nem szabadott például dolgoztatni, és nem csak az etetése volt költség, hanem ki kellett alakítani neki egy olyan lakhelyet, hogy a nép is megcsodálhatta, látogathatta.

Magyarul, ha egy uralkodó kapott egy fehér elefántot, szépen megköszönte, de valójában csak egy nagy rakás feladatot, kötelezettséget és költséget vett a nyakába.

Forró krumpli

Igen ám, de a környék uralkodóinak több esze volt, minthogy csakúgy elfogadják a lúzer helyzetet. Innentől lett a fehér elefánt az igazán negatív tartalmak, a szemét ajándék és a rossz akarat jelképe is.

A cseles uralkodók ugyanis látszólag tiszteletük jeléül, elkezdték egymásnak ajándékozni a fehér elefántokat, ráadásul igen nagy sebességgel, mert mindenki azonnal szabadult volna szegény jószágoktól, vagyis dobálták egymásnak az állatokat, mint a forró krumplit.

A fehér elefánt végül így lett a nyűg és az elszegényedés jelképe is, mert Sziámban (a mai Thaiföldön) egy idő után a király már csak annak küldött nagy elegánsan egy fehér elefántot (egyfajta selyemzsínórt), akinek a kárát kívánta, akiben megcsappant a bizalma.

Az elefántgörbe

Végül nézzünk meg még egy alkalmazást, arról a görbéről lesz szó, ami a modern közgazdaságtanban talán a legjobban meghatározza az ideológiákat, a nemzetközi mozgásokat.

Elefántgörbének (elephant curve) nevezik azt a megfigyelést, amely szerint, ha egy tengelyen a legszegényebbektől a leggazdagabbakig sorba rendezzük az embereket, vagy nemzetgazdaságokat, és a másik tengelyen azt nézzük, hogy melyik kohorsz mennyit gazdagodott, mennyivel nőtt a jövedelme (például 10 éves periódusban), akkor egy elefántalakzat rajzolódik ki.

Ezt úgy kell értelmezni, hogy a legszegényebbek pozíciója sokat javult, ők sokat gazdagodtak (Kína, India, Afrika), ahogy a legesleggazdagabbak is (tőzsdei befektetők, tőketulajdonosok, nagyvállalkozók), viszont egy csomó középosztálybeli, felsőközéposztálybeli ember (európai, amerikai munkások, mérnökök) relatíve rosszul jártak.

Ők sem lettek szegényebbek, de a nagyon szegényekhez és a gazdagokhoz képest rosszabb lett a relatív helyzetük. Mindez azért különösen érdekes, mert ha megfigyeljük a mai politikai szlogeneket, a völgyben levők véleménye nagyon fontos, mert a nyugati tömegek választják meg a legfontosabb politikusokat, például az amerikai elnököt, és nekik mindig valami olyan üzenetet kell adni, hogy a hegyen levőktől fognak pénzt elvenni.

Ha például megnézzük az idei amerikai elnökválasztás eddigi történetét,

A baloldaliak (Bernie Sanders, Elisabeth Warren) a görbe jobb szélén támadtak volna, vagyis a gazdagok megadóztatásából teremtettek volna forrásokat,

a piacpártibbak (így a végül állva maradt Donald Trump és Joe Biden) pedig a görbe baloldalán (szankciók, kereskedelmi háború Kínával) módosítanának.

Hát, ilyen sokoldalú ez a kedves állat, vagyis az elefánt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük