Már az arcáról meg tudjuk mondani, hogy valaki beteg

“Jól vagy? Betegnek nézel ki.” Biztos mindenkivel előfordult már, hogy valamilyen betegség elején nem csak rosszul érezte magát, de ezt a környezete is észrevette. Első hallásra ez persze csak afféle tanyasi bölcsességnek hangozhat. Úgy tűnik azonban, hogy nem egészen: a legújabb kutatások szerint ugyanis valóban képesek vagyunk felismerni azt, hogy valaki beteg, pusztán az arca alapján.

Korábban már a tudás.hu-n is írtunk róla, hogy az ember – közösségben élő lényként – hihetetlen biológiai érzékenységet fejlesztett ki az arcok felismerésére. Ez persze érthető, hiszen evolúciós szempontból nagyon fontos, hogy képesek legyünk felismerni barátainkat és megkülönböztetni őket az ellenségeinktől.

A colibacilus hatása láthatóvá vált az arcokon

Persze nem pusztán a másik felismerése lehet fontos. Ennek megfelelően rendkívül precízen állapítjuk meg mások érzéseit, hangulatát, sőt, a kutatók azt gyanítják, hogy akár a női termékenység is leolvasható – persze csak tudat alatt – az arcukról. De mi a helyzet a betegségekkel? Vajon meg tudjuk állapítani pusztán az arcáról, hogy valaki éppen fertőző betegségben szenved?

Egy friss kutatás szerint a válasz igen, ráadásul úgy tűnik, hogy ez a képesség kultúrafüggetlen. A svéd Karolinska Intézet kutatóinak vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport ugyanis pont ezt a kérdést járta körül tudományos alapossággal.

A kutatók két csoport svéd önkéntes arcáról készítettek fotókat. Az egyik csoportban teljesen egészséges emberek voltak, míg a másik csoport tagjainak a fotózás előtt két órával egy baktériumot – konkrétan egy Escherichia coli nevűt – juttattak a szervezetébe, amivel egy fertőzésekre jellemző immunválaszt váltottak ki náluk. Két órával a fertőzés után ennek az immunreakciónak már egyértelmű biológiai jelei vannak a szervezetben – és úgy tűnik, hogy az arcokon is.

A fotókat ezután különböző kultúrába tartozó embereknek mutatták meg, akinek az volt a feladata, hogy eldöntsék, vajon egészséges-e a képen látható illető, vagy nem. A kísérletben svéd, mexikói és kelet-ázsiai városi lakosok, illetve különböző vadászó-gyűjtögető törzsekbe tartozó emberek is részt vettek – összesen 169 ember. A cél az volt, hogy minél változatosabb szociális és a geográfiai háttérrel rendelkező csoportokat vonjanak be a kísérletbe. A kutatók feltételezése az volt, hogy leginkább a svéd városi lakosok fognak remekelni a feladatban, hiszen a fotók is svéd városiakról készültek.

Coli baktérium
Coli baktérium Forrás: Pixnio.com

Evolúciós előny

Ezzel szemben a kísérletek meglepő eredményt hoztak. A különböző csoportok szinte ugyanolyan jól teljesítettek a feladaton: minden esetben a véletlennél nagyobb arányban találták el, hogy az adott fotón szereplő illető beteg-e vagy sem.

Mindez két fontos tanulságot hordoz magában. Egyrészt úgy tűnik, hogy valóban képesek vagyunk elég jó eséllyel megállapítani azt, hogy valaki fertőző betegségben szenved, ráadásul már a fertőzés nagyon korai szakaszában. Ennek nyilvánvaló evolúciós jelentősége van, hiszen a modern orvoslás előtti időkben az emberiségre a fertőző betegségek jelentették a legnagyobb egészségügyi veszélyt. A fertőző betegségek elkerülésének egyik legjobb módja pedig nyilvánvalóan az, ha távolságot tudunk tartani a fertőzött személyektől. Persze ez manapság, remélhetőleg, mindenki számára egyértelmű.

A másik fontos tanulság, hogy ez a képességünk független a kulturális hátterünktől. Ennek különös jelentősége lehetett akkor, amikor különböző kultúrák találkoztak egymással.

Az egyik legnagyobb veszélyt ugyanis azok a kórokozók jelentik, amelyeket az immunrendszerünk még nem ismer. Márpedig új kultúrák találkozásakor a sajnos az ismeretlen kórokozók is cserélődnek. Pontosan ez történt az amerikai őslakosokkal is

mondta el a kutatást vezető Artin Arshamian a New Scientistnek.

Vészharang a tudatalattiban

Joshua Tybur, a VU Amsterdam University kutatója szerint azonban nem csak a betegek elkerülése miatt lehet fontos ez a képességünk. Ugyanígy megállapíthatjuk azt is, hogy a közösségünkből ki az, aki segítségre szorul. Ez szintén nagyon fontos egy közösségben élő faj esetén.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy kidobhatjuk az összes orvosi diagnosztikai módszert és készüléket, és hagyatkozhatunk kizárólag erre a képességünkre. Az ugyanis minden bizonnyal nem tévedhetetlen – de ahhoz talán elég, hogy a tudatalattinkban megszólaljon egy kis vészharang. Amire persze vagy figyelünk, vagy nem.

Nyitókép Forrás: Fernando @cferdo on Unsplash.

 

További hírek