Már Kínában sem számít veszélyeztetettnek az óriáspanda

A mérgező, mégis életmentő klór
2021-07-12
Évente több mint ötmillió ember hal meg világszerte a szélsőséges hőmérsékletek miatt
2021-07-12
Show all

Már Kínában sem számít veszélyeztetettnek az óriáspanda

Már Kínában sem számít veszélyeztetettnek az óriáspanda, ám még mindig sérülékeny – jelentették be kínai szakértők.

A kategóriát akkor változtatták meg, amikor a vadon élő óriáspandák száma elérte az 1800-at. Jelenlegi státuszuk

életkörülményeik javulását és az élőhelyük épségének megóvására tett kínai erőfeszítéseket

tükrözi – idézte a BBC hírportálja Cuj Suhung, a környezetvédelmi minisztérium vezetője szavait, amelyek egy sajtótájékoztatón hangzottak el.

Az óriáspandákat Kínában évekkel azután sorolták új kategóriába, hogy a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 2016-ben a levette a veszélyeztetettek listájáról, és a sebezhetők közé helyezte őket. Akkor a kínai szakértők vitatták a döntést arra hivatkozva, hogy ennek alapján az emberek azt hihetik, csökkenthetők a védelmi erőfeszítések.

A kínai közösségi média felhasználói örömmel üdvözölték a friss kínai döntést, mert ez azt bizonyítja, hogy van értelme a védelemnek. “Sok év kemény munkájának eredménye ez. Gratulálok minden állatvédőnek” – írta egy Veibo-felhasználó.

Szakértők szerint a siker nagy mértékben annak a kínai erőfeszítésnek tulajdonítható, amellyel újratelepítették és újranépesítették a bambuszerdőket. A bambusz a pandák étrendjének 99 százalékát képezi.

Az állatkertek szintén nagy erőkkel igyekeznek növelni a pandák számát a fogságban tartott állatok szaporítási módszereinek segítségével.

 

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.