fbpx

Megjelent Kovács Ákos első dupla stúdióalbuma Metropolis címmel

Metropolis címmel megjelent Kovács Ákos Kossuth-díjas énekes-dalszerző első dupla stúdióalbuma, amely huszonkét dalt tartalmaz különböző hangszerelésben.

Ez életem és harminchat éve tartó pályám első dupla stúdióalbuma

mondta a dalszerző-előadó a lemezt bemutató pénteki budapesti sajtótájékoztatón. Kiemelte, hogy bár eddig számos koncertlemeze jelent meg, ezért a formátum nem ismeretlen számára, stúdiólemezként először ad ki ilyen nagy szerzői és előadói munkát sűrítő anyagot.

A Metropolis két fejezetre, egy északi és egy déli oldalra oszlik, és mindkettő tizenegy-tizenegy dalt tartalmaz. Az északi oldal a gitáralapú, a déli oldal a szintetizátorhangzásra épülő dalokat foglalja magába – fejtette ki a szerző.

A dalok szövegeit a korábbi lemezekhez hasonlóan most is Ákos írta, emellett tizenhárom tétel zenéjét szerezte és hangszerelte, valamint szokás szerint a szerzői és előadói feladatok mellett producere és művészeti vezetője is volt az albumnak.
Szerzőtársai közül Lepés Gábor négy dal zenéjét jegyzi, ő volt hangmérnökként Ákos legfőbb alkotótársa is. Madarász Gábor gitáros, és a Bonanza Banzai zenekarból korábbi zenésztársa, Menczel Gábor két-két szerzemény zenéjét alkotta meg. Ezek mellett a lemezre felkerült egy Mandoki Soulmates-dal átdolgozott verziójának magyar nyelvű változata is, amelyen olyan világsztárok játszanak, mint Mike Stern jazzgitáros vagy Ian Anderson a JethroTull zenekarból.

A Make Orwell Fiction Again alcímet viselő dupla stúdióalbum olyan, már ismert dalokat is tartalmaz, mint Az utolsó békeév, a Fel a szívekkel, az Ember maradj vagy az Ákos novellája alapján készült, azonos című kisjátékfilm főcímdala, a Magunk maradtunk. Az új szerzemények a címadó Metropolistól az antiutópisztikus Kalifornián vagy a Passió képeit felvillantó Golgotán át A tükör című dalig sokszínű zenei világot mutatnak, és a jelen világra reflektáló dalszövegek jellemeznek.

A kiadvány limitált példányszámban jelenik meg könyvformátumú, gazdag képanyagot felvonultató, keményfedeles dupla CD-n, valamint szintén dupla LP-n, a letöltés és a nagy felbontásban is elérhető stream mellett.

A szerző felidézte, hogy a kiadvány megjelenése előtt huszonkét napon át közöltek részleteket a felvételekből, és egy-két személyes gondolatot is megosztott a dalokhoz kapcsolódva saját honlapján és a közösségi médiafelületein.

Nagy jutalom, hogy egy olyan korszakban, amely már-már lemondani látszik az albumformátumról, mi lemezt adhatunk ki, ráadásul duplát. Ilyenkor igyekszünk megadni a módját, és olyan kiadványt megjelentetni, amely kiviteli és tartalmi szempontból is megfelel ennek a várakozásnak. A miénknek és a közönségének is

mondta Ákos.

Ez a lemez úgy szól, ahogy én szerettem volna, nem szükségmegoldások halmaza (…) most érzem először azt, hogy azért kezdtem kamasz koromban zenélni nagy, nemzetközi produkciók hatása alatt, hogy ide eljussak

emelte ki a zenész.

A lemezbemutató koncertet december 14-én tartják a Papp László Budapest Arénában, ahol az előzetes tervek szerint a dupla lemez összes dala elhangzik majd.

További hírek