Mi van a nagy ibériai áramszünet mögött?

Az Európa nyugati felében tapasztalt nagy áramszünet okát még keresik a szakemberek. A hatása szerencsére csak kellemetlen volt, nem pusztító, de mindenképp figyelmeztetés volt, mert egy nagyobb méretű, egész Európát érintő áramszünet már valóban hatalmas károkat tudna okozni. E cikkben azt járjuk körül, miért terjednek át az áramszünetek esetlegesen más országokba is.

Pár évvel ezelőtt jelent meg egy regény, amely egy egész Európára kiterjedő áramszünetről szólt. Marc Elsberg „Blackout” című könyvében egy kiberterrorista támadás eredményeként egész Európában áramszünet lett. A könyv egyrészt ennek hatását mutatja be, másrészt természetesen a támadás elhárításáról szól.

A regényben az áramszünet hatása pusztító, katasztrófák történnek, egekbe szökik a bűnözés, gyakorlatilag semmilyen rendszer sem működik, a vízhálózattól az internetig, kormányok omlanak össze, atomerőművek kerülnek veszélybe (paradox módon az atomerőművek vízhűtő pumpáinak működését egy áramszünet esetén dízelgenerátorok működtetik), pedig csak egy hétig tart az egész.

Az elmúlt napokban hasonló, szerencsére nagyságrendekkel kisebb esemény történt az Ibéria félszigeten. 2025. április 28-án, hétfőn délben Spanyolországban, Portugáliában és Franciaország egy részén elment az áram. Az áramszünet hatására Grönlandon zavarokat észleltek az internet és a telefonszolgáltatásban, mivel azok egy spanyol rendszerhez kapcsolódtak. Az érintett spanyol és portugál területeken megálltak a metrók, a vonatok, a liftek, az ATM-ek, és jó pár órás teljes áramszünetet éltek át a lakosok. Gyakorlatilag minden leállt, de szerencsére például a kórházakban a generátorok kitartottak. Biztos, ami biztos alapon a spanyol hatóságok az atomerőműveket is lekapcsolták.

Ez az áramkimaradás szerencsére nem az egész kontinenst, hanem „csak” két országot érintett, és nem egy hétig, hanem pár óráig, maximum fél napig tartott, mégis egész Európát megrázta. Rámutatott például arra, az EU azon javaslata, hogy minden családnál legyen készletezve egy három napra elegendő túlélőcsomag, mennyire aktuális.

Az okokat még mindig keresik a szakértők, az első „tippet”, miszerint kibertámadás lett volta, viszonylag gyorsan kizárták, ahogy a szakértők vizsgálata szerint az a magyarázat sem helytálló, hogy a hatalmas spanyolországi hőhullám okozta a problémát. Az okokat minden bizonnyal meg fogják találni. Lehet, hogy valami banális ok áll a háttérben, mert egy kisebb meghibásodás szerencsétlen esetben dominóhatást válthat ki.

Az egységes európai árampiac

Ez a dominóhatás azért jöhet létre, mert Európa árampiaca egységes, a hálózatok magas szinten összeköttetésben állnak, az elektromos távvezetékek az egész kontinenst behálózzák. Ennek oka alapjában az ellátásbiztonság, de néha apróbb hibák komolyabb zavarokat okozhatnak. Egy Svájcban kidőlt fa 2003-ban Olaszországban okozott kiterjedt áramszünetet, illetve 2021. január 8-án a horvátországi Ernőházán (Ernestinovo) meghibásodott egy itteni alállomás, ami Európát két részre szakította. A kis hiba hatására Romániában, Olaszországban és Franciaországban voltak komolyabb energiaellátási problémák.

Az integráció története

Miért alakulhatnak ki egyáltalán hasonló, több országra kiterjedő áramszünetek? Kis túlzással azt lehet mondani, hogy ez Nicola Tesla „hibája”. Meg Bláthy Ottóé, Zipernowsky Károlyé és Déri Miksáé. Ugyanis, ha Thomas Alva Edison által favorizált áramrendszer terjedt volna el, akkor a világ kis, elszigetelt egyenáramú áramhálózatokból állna, egy-egy kisebb erőmű pár háztömbnyi területet szolgálna csak ki. Azonban a világ, mivel az Edison-féle rendszer nagy léptékben iszonyatosan pazarló és gazdaságtalan lenne, inkább a Tesla által kidolgozott  – és az Edisonnal rivális – Westinghouse rendszert választotta (Tesla és Edison háborújáról itt írtunk korábban. ), azaz a váltakozó áramú elektromos hálózatot. A technikai részletekbe itt nem megyünk bele, de a lényeg, hogy a váltakozó áram sokkal könnyebben szállítható, ugyanis fel lehet transzformálni magas feszültségre, és akkor az áram távvezetéken messzire szállítható. A transzformáláshoz szükséges berendezést a transzformátort pedig a fenn említett három magyar személy találta fel. Bláthy Ottó, Zipernowsky Károly és Déri Miksa a Ganz mérnökei voltak, és 1885-ben szabadalmaztatták az elektromos hálózatok egyik legfontosabb berendezését, a transzformátort.

A váltóáram tehát szállítható. Ma már az egész világ nagy, közös villamosenergia rendszerekre csatlakozik, amelyek áramtermelésüket, illetve a megtermelt áram elosztását összehangolják, ugyanis így gazdaságosabb a termelés és biztosabb a folyamatos áramszolgáltatás.

Ennek a nagy rendszereknek a kialakulása természetesen egy hosszú folyamat volt. Az, hogy Magyarországon belül egységes legyen a hálózat, azaz ne kis elszeparált rendszerek működjenek, csak 1949-ben valósult meg. Ekkor jött létre a magyar egységes villamosenergia rendszer, a VER, és alakult meg az Országos Villamos Teherelosztó. A következő években a szomszédos országok felé épült ki a távvezeték kapcsolat, illetve Magyarország 1962-ben a szovjet blokk tagjaként, az ide tartozó országok gazdaságát irányító, koordináló szervezet a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, azaz a KGST keretében működő elektromos hálózati együttműködés tagja lett. Ez az együttműködés túlélte a KGST-t, mert 1993-ig működött.

Nyugat-Európában 1951-ben alakult meg az Union for the Co-ordination of Electricity (Production and) Transmission nevű szervezet, azaz az UC(P)TE, amelynek Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia és Svájc villamosenergia-vállalatai voltak a tagjai. A következő évtizedekben több hasonló együttműködés is alakult, például Magyarország a KGST együttműködés megszűnése után egy regionális szervezet, a CENTREL tagjává vált, amelybe Lengyelország, Szlovákia, Csehország, és Németország keleti része tartozott.

Az európai hálózat 1999-ben tovább egységesült, majd 2008-ban alakult meg a mai szervezet. A létrehozásról 2008. június 27-én összesen 36 európai villamosenergia-átvitelirendszer-üzemeltető Prágában szándéknyilatkozatban vállalta az egységes rendszer létrehozását. Az ENTSO-E-hez, azaz az European Network of Transmission System Operators for Electricity -hez (magyarul az Európai Villamosenergia-átviteli Hálózat) 2008. december 19-én Brüsszelben 42 villamosenergia-átvitelirendszer üzemeltető (egy országban több is lehet, Németországban például 4 működik) csatlakozott, összesen hat, regionális szövetség utódjaként. Az ENTSO-E 2009. július 1-jén kezdte meg működését.

A villamosenergiahálózati tagságnak politikai jelentősége is van, Ukrajna orosz lerohanása után a megtámadott ország szinte azonnal, 2022. április 26-án (jelképes a dátum, a csernobili katasztrófa évfordulója) is csatlakozott a rendszerhez, ezzel levált az orosz együttműködésről. A balti államok pedig épp 2025 elején tudtak teljesen leválni az orosz hálózatról (bár áramot évek óta nem vettek Oroszországtól) és csatlakoztak az európai hálózathoz. A kapcsolódás jelentőségét jól jelzi, hogy a balti országokat a csatlakozás előtt elárasztották azok az orosz propaganda szórólapok, amelyek áramhiányt vizionáltak, ami persze nem következett be. A baltiak csatlakozása nem csak egy politikai döntés volt, és azért tartott hosszú ideig, mert fizikailag is le kellett bontani az Oroszország és Fehéroroszország felé vezető távvezetékeket, és ki kellett építeni az új kapcsolatokat.

Miért kell az integráció az elektromos hálózatoknál?

A világban, ahogy írtuk, jórészt a váltakozó áramú hálózatok terjedtek el (sőt Kandó Kálmán és Verebélÿ László által kidolgozott rendszer miatt a vasút is ugyanazt a hálózatot használja). Addig rendben is van, hogy egy országban a hálózat egységes, de miért kell ennyi nagy rendszer, ha emiatt egy Kelet-Európában bekövetkező hiba fennakadást okoz Franciaországban, vagy egy spanyol probléma áramszünetet Grönlandon.

A gond az, hogy az áram nem igazán tárolható. Persze egy autó vagy egy mobiltelefon működéséhez szükséges áram igen, de nem egy városnyi. A villamos áramot erőművekben termelik, ebből pedig valójában háromféle van. Az egyik stabilan mindig ugyanannyit termel, nagyon bonyolult szabályozni, erre jó példák az atomerőművek. Más erőműveket működését könnyű az adott igényekhez igazítani, azaz, ha kell, felpörgethető a termelésük, ha kell, lekapcsolhatók, ilyenek például a gázerőművek. A harmadik fajta termelése pedig függ a környezettől. Ha süt a nap, a naperőmű sok áramot ad, ugyanígy az időjárástól függ a szélerőmű is. Egy kisebb területen általában az energiaigény hullámzik, vannak csúcsok és hullámvölgyek a fogyasztásban, egy kertvárosban reggel és este, valamint hétvégén van többletfogyasztás, míg egy ipari területen munkaidőben. Ha nagy hideg van, akkor azért ugrik meg az áramhasználat, ha nagy a meleg, akkor azért.

Belátható, ha az ellátási terület a lehető legnagyobb, akkor a fogyasztási igény jobban egyensúlyban van, mert ugyan egyes területeken hullámzik a fogyasztás, de egy kontinensnyi területen kiegyensúlyozódik, azaz az összesített áramigény állandóbb. Másrészt, ha nagy a terület, akkor az egyik végén termelt többletáramot, mert például a Balti-tengeren épp csúcsra járnak a szélerőművek, át lehet küldeni olyan helyre, ahol épp nem süt a nap, nem fúj a szél, de kell áram, viszont így ott nem kell például beindítani egy gázerőművet.

Ezért Európa nagy része egy viszonylag egységes áramhálózaton van, ez a korábban már említett ENTSO-E. Ez négy részből áll, a kontinentális hálózat mellett egy északi (ide tartozik Norvégia, Svédország, Finnország és Dánia egy része) külön hálózat az Egyesült Királyság és külön az ír sziget.

Az, hogy a hálózat egységes, jelentősen több előnnyel jár, mint problémával, de azért gondok akadnak. Egyrészt a zöld átállás a rendszer bizonytalanságát valamelyest időlegesen növeli. A rendszerekben hatalmas mennyiségű energia mozog, amely helyenként okoz problémát, erre jó példa, hogy pár éve a cseheknek okozott problémát az, hogy a Balti-tengernél a szélerőművekkel megtermelt áramot Csehország vezetékein juttatták el Dél-Németországba. Másrészt a villamosenergia hálózat alapjai az elosztóvezetékek, ezek fele 40 évesnél idősebb, azaz igencsak ráférne a korszerűsítés. A kontinensünkön ráadásul folyamatosan nő az áramigény, felmérések szerint 2050-re a mostani duplájára lesz szükség. Az Európai Bizottság véleménye szerint az energiabiztonság javításához  és az igényekhez elegendő infrastruktúra kiépítéséhez 2050-ig kb. 2000 milliárd euró befektetésére volna szükség.

Az nem zárható ki, hogy a jövőben nem lesznek hasonló zavarok, de az egységes európai piac jelentős védelmet is ad, nemcsak az energiabiztonság esetén, hanem nemzetbiztonsági okok miatt is. A balti államok is azért csatlakoztak az európai hálózathoz, mert így érzik biztonságban magukat az orosz áram-zsarolástól.