Miért vesz 4,6 milliárd forintért Moderna-vakcinát a kormány?

Szabadi István (Mi Hazánk) interpellációjában a parlamentben azt kifogásolta, hogy a kormány 4,6 milliárd forintért vesz 200 ezer adag Moderna-vakcinát. A beszerzést azzal indokolták, hogy tavaly augusztusban lejárt az egy évvel korábban beszerzett összes maradék vakcina szavatossága. Megítélése szerint a közbeszerzés ugyan nyílt volt, de a feltételeket úgy adták meg, hogy csak a Moderna tudjon jelentkezni.

A kormány a Covid idején százmilliárdokkal „tömte ki” közbeszerzések nélkül a járványból profitáló NER-cégeket és a vakcinagyártókat. A gazdaságnak óriási károkat okoztak a sokszor teljesen felesleges kijárási tilalommal és lezárásokkal. A kórházakban fontos műtétek maradtak el, a krónikus betegségek súlyosbodtak, akár halálesethez vezettek – jegyezte meg.

A képviselő megítélése szerint a kormány főbűne, hogy az „oltásterrorral a mai napig kísérletinek nevezhető oltásokat” kényszerítettek rá a magyar lakosságra.

Azt kérdezte, hogy a Moderna-vakcinákra szánt 4,6 milliárd forintot miért nem az egészségügy valódi problémáira költi a kormány.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában úgy értékelt, Szabadi István, valamint az egész magyar baloldal oltásellenes kampányokat folytatott a koronavírus-járvány idején, de az oltás nem politikai kérdés. Az oltások világszerte segítenek a betegségek megelőzésében. Mindannyiunkban tucatnyi oltás van, ezért tudtunk legyőzni bizonyos betegségeket – mondta.

A képviselő a választ nem fogadta el.

További hírek