Az ezüstpénz átka című izgalmas kalandregényében a Mátyás-korabeli Bártfára repít és a 15. századbéli magyar világba kalauzol Papp Noémi. Arra voltunk kíváncsiak, vajon milyen volt akkoriban az élet és honnan vette regényéhez az alapanyagot.
1489 tavaszán egy lübecki kereskedő Bártfa közelében árokba borul a szekerével, a rajta utazó apa és fia is súlyosan megsérülnek. Még szerencse, hogy a város füvesasszonya, Zsófia rendelkezésre áll és főzeteivel meggyógyítja őket.
Míg a lakosok a két új vendéggel vannak elfoglalva, egy rejtélyes gyilkosság borzolja a kedélyeket. Vajon az apa vagy a fia a tettes? Zsófia segítségével nyomozás veszi kezdetét, amely túl a gyilkosságon a Mátyás király által szigorúan büntetett pénzhamisítással kapcsolatban is megoldásokat nyújthat.
Nagyon izgalmas az alapsztori, mi inspirált a regény megírására?
Egy éve Bártfán, majd rá egy hónapra Lübeckben jártam. Mindkét város virágkorát élte a reneszánsz idején, szabadok voltak, gazdagok, a polgáraik jól éltek. Ráadásul mindkét város számos titokkal, legendával vette körül magát, és különleges tudást birtokoltak. Ez nagy hatással volt rám.

Mire kellett a regényírás során odafigyelned?
Bármennyire jólesett volna írni róla, a főszereplőm, a füvesasszony Zsófia mondjuk nem ajánlhatott volna a betegeinek mexikói yam gyökeret, hiszen ekkor még nem fedezték fel Amerikát. Krumplit sem pucolhatott, kukoricát sem morzsolhattak. Ugyanakkor a pénzveréshez biztosan rendelkeztek nagyon finom eszközökkel, mert Mátyás ezüstdénárja is gyönyörű munka.
Milyen forrásokra támaszkodtál?
Több vonalon indultam el – több történészt kerestem meg, akik a korszak vagy a város ismerői. Mindenki nagyon készségesnek mutatkozott, bármilyen kérdésre szívesen válaszoltak Számos tanulmányt küldtek át, könyvcímeket állítottak nekem össze. Lübeckbe visszamentem, amikor már eldőlt, hogy a város is nagy szerepet kap a történetben, a helyi turisztikai vezető Doris Schütz minden szálat megmozgatott, hogy hiteles forrásaim legyenek.
Christa Obenaus-szal jártam a várost, aztán a helyi muzeulógusokkal beszélhettem.
A pénzverés, pénzhamisítás az egyik fő cselekményszála a történetnek. Honnan jött az ötlet?
Mindig is csodáltam ezeket az apró érméket, amelyek sokszor alig nagyobbak a nagy ujjunk körménél. Mesteri munkák, az utókornak is mesélnek. Szöveg, rajz, szimbólumrendszer található rajtuk.
Tóth Csaba régész, numizmatológus könyvei, majd a személyes találkozások adtak alkalmat arra, hogy a kíváncsiságom teret kapjon. Tucatnyi kérdést tettem fel neki. Akad persze, amire nincs egzakt válasz, ott engedhettem a fantáziámnak. Bártfán például nem tudunk pénzhamisítási ügyről, Körmöcbányáról viszont loptak verőtövet. Ennyi „stiklit” megengedtem magamnak a cél érdekében, hogy az emberek rácsodálkozzanak Mátyás király pénzügyi politikájára és a nagy döntésre, hogy a Madonna lesz a kisdeddel az érméken.

A gyógynövényeknek is nagy szerep jut, ebben a témában elmélyedtél?
Nem vagyok történész, sem fitoterapeuta. Magyar-filozófia, textológia szakos diplomát szereztem, és hosszú évekig dolgoztam tanárként majd újságíróként. Íróként azt érzem inkább feladatomnak, hogy másokra támaszkodva próbáljak hiteles lenni. Hálás vagyok az önzetlen segítségért, mert más hónapokig ül a levéltárban, böngészi a kéziratokat, hogy írhasson egy tudományos cikket, összefüggéseket tárjon fel. Én ebből csak azt használtam fel, ami nekem vagy a történetnek volt fontos. Például hogy Mátyás lecserélteti Szent László képét és a Madonnát teszi fel a pénzeire; vagy hogy Bautzenben még mindig Mátyás-kultusz van, mert nem felejtik el nekik, hogy odaküldte a seregét, hogy megmentse a várost a huszitáktól.
Hogyan éltek ebben a korban az emberek Magyarországon és külföldön?
A külföldi tanulmányutak értették meg velem is, és ezt próbálom a regényben átadni, hogy akkor is sokat utaztak, többek bejárták egész Európát.
Nyilván az uralkodó, a sereg, a kereskedők, az inasok (akik később mesterekké válhattak) – ugyanakkor akadt, aki sosem hagyta el azt a helyet, ahová született. De az információ, a tudás áramlott, tudtak egymásról az uralkodók. Bártfára angliai posztót hoztak, eljutott ide is az olasz bor. Lehet, hogy nem egy futárszolgálat hozta két nap alatt, hanem egy sok nyelven beszélő, bátor kereskedő két hónap viszontagságos út után, de itt volt az áru. Az viszont nyilvánvaló, hogy a hétköznapi emberek életviteléről sokkal kevesebbet tudunk. Ám ez nem olyan nagy baj, nem tudományos munkát írtam, cirkálhatott a fejemben a fantázia.
Milyen szokások voltak akkor érvényben?
Az emberek biztosan több nyelven beszéltek, Bártfán németül, magyarul, szlovákul. A tanultabbak latinul – és írni, olvasni is tudtak. Olyan számadásjegyzékek, összeírások maradtak ránk, amiket ma is megirigyelhet bármelyik közhivatal. Számos mesterség nem sokat változott több száz év alatt, más viszont eltűnt, mert gépesítették, tömeggyártás lett, nincs már rá szükség. A hétköznapi életet az egyházi előírások, a város szabályrendszere határozta meg. Az életkörülmények függtek a kivetett adóktól, az időjárástól, vagy hogy mennyire volt talpraesett a városvezetés. Bártfa is küldött követeket ajándékkal Budára, hogy kevesebb adót kelljen fizetnie…
Mennyiben másabb ma egy író élete és milyen lehetett vajon Mátyás korában?
Mátyás korából Janus Pannoniust elég jól ismerheti bárki. A regény, mint műfaj akkor még nem létezett, de elégiái, epigrammái szép számmal akadtak. Sajnos női alkotókról kevésbé tudunk, de azt remélem, nők is írhattak, ha a környezetük taníttatta őket, és nem csábította el őket a hímzés vagy a festészet.Janus Pannonius sokat járt Itáliában, Firenzében a híres könyvkötő Vespasiano da Bisticci is számon tartotta. Ma sokkal több embernek nyílik lehetősége írni, már a magánkiadás is opció. Ahogy a vaskos, erotikus Janus Pannonius epigrammák szórakoztatták a népet Mátyás korában, talán az én gyógyfüves, pénzhamisításos sztorim is meglepi az olvasókat, ráadásul bepillantást nyerhetnek a kissé elfeledett városok múltjába, az akkori életbe.”