Mindössze öt év alatt lett az egyik piacvezető a hazai vállalatfelvásárlási piacon
2024-05-09
Fotókon, milyen örömmel fogadtuk a kínai elnököt és delegációját
2024-05-09
Show all

Mennyi közük van a mongoloknak magyarokhoz?

Szilágyi Zsolt

A népszerű témák közé emelkedett a magyar-mongol-hun kérdés. A kérdésről Szilágyi Zsolt egyetemi tanárt, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének kutatóját, és egyáltalán nem mellékesen a két, legmagasabb, külföldi állampolgárok számára adható mongol állami kitüntetés birtokosát kérdeztük.

Szilágyi Zsolt

Szilágyi Zsolt

Ki a mongol, mi a mongol, régen és most? Mit jelentett régen és mit jelent most mongolnak lenni?

Őszintén szólva nincs rá tudományos bizonyíték, hogy ez a népelnevezés honnan származik, csak azt tudjuk, hogy ők sajátmagukat mongolnak nevezik. Ezt vette át a világ: mi is. Mongol az a népesség, amelyet Dzsingisz kán (akkori, eredeti nevén: Temüdzsin) az 1100-as évek végén törzsszövetségbe, 1206 után állammá szervezett. A nevet egyébként a Nagy Mongol Birodalom széthullása után is megtartották a mai napig, mint saját önelnevezésüket. Ezt azért fontos kiemelni, mert a mongolok az egyetlen, belső-ázsiai nomád nép, amely birodalmának fénykora után nem oldódott fel az utána következő birodalmak és államok egyikében sem. Megmaradtak önálló népnek és államnak.

Idén télen óriási volt az állatpusztulás

Mongolok nemcsak Mongóliában találhatóak, hanem más, környező országokban is, ott nemzetiségként, ha jól tudom.

Igen. Valóban, élnek a Góbi sivatagtól délre elterülő területeken a ma Kínához tartozó Belső Mongóliában, ahová a XIII. században költöztek. Itt még többen is élnek, mint az anyaországban, az 1,4 milliárdos lakosságú Kína 55, elismert nemzetiségének egyikeként. Ezen kívül élnek a szibériai Oroszországban, nagyjából nyolcszázezren (burját-mongolok), és Kalmükföldön is, ahová a nyugat-mongol területekről költöztek a XVII. században. Az anyaországban, illetve Kínában élő mongolok egy jelentősebb része ma is nomadizál, bár ez az életforma fokozatosan visszaszorul ezeken a területeken is.

Mégis, a nomád nagyállattartó életmód és gazdasági tevékenység lehetett az oka annak a nagymértékű állatpusztulásnak, amely az idei, szokatlanul kemény télen történt?

Részben, de két dolgot figyelembe kell vennünk. Egyrészt a téli állatvész, a dzud általában regionális, nem érinti az egész országot. A nomád életforma ellenére ma több területen gyűjtenek takarmányt a téli időszakra, bár nyilván nem úgy és nem annyit, mint amennyit egy letelepült földművelő társadalom. Ezeken a nomád területeken a pusztulás kisebb mértékű lehet, hiszen az állatok téli takarmányozása legalább részben megoldott. A másik, hogy Mongóliában megközelítően 60-65 millió állatot tartanak a nomádok és 3-4 millió állat pusztulása bár komoly katasztrófa, ami akár családokat tehet tönkre, de nem érinti a teljes mongol állattenyésztést.

Mongol állattenyésztő

Mongol állattenyésztő
Forrás: Wikimedia commons

Az ilyen és ehhez hasonló időjárási katasztrófák (forró, száraz nyár, extrém hideg, csapadékos, fagyos tél) kiválthatták azt a visszatérő népmozgás-sorozatot, amely lefedte az eurázsiai sztyeppe övezetét? Mongóliától keletre nincs, vagy alig van sztyeppe, nyugatra viszont többezer kilométer hosszan és egy-két ezer kilométer észak-déli kiterjedésben van. Vagyis ez alkalmas terület a nomád életre?

A mostani globális felmelegedés, illetve időjárás-változás felerősítette az ezzel a témával kapcsolatos kutatásokat, de egyelőre leginkább csak elméletek vannak az éghajlati változásokkal kapcsolatos nomád népmozgásokra. Kevés tudományos bizonyíték áll rendelkezésünkre ezzel kapcsolatban. Véleményem szerint, a népvándorlásokat kiváltó, elindító események leggyakrabban nomád népek közti konfliktusok lehettek. A nomád államok, vagy törzsszövetségek szerveződésének az egyik alapja az volt, hogy a legerősebb törzs megpróbálta a közelebbi-távolabbi törzseket, népeket a saját fennhatósága alá vonni, minden premongol nomád állam így jött létre, de Dzsingisz kán is így alapozta meg saját birodalmát.

A korábbi időszakokban, a premongol nomád államok korában az ilyen összecsapások indíthattak, indítottak el nagy népvándorlásokat. Jellemzően ez lehet a meghatározó.

Vagyis az a nép, vagy törzs, amely nem akar alávetett lenni, hanem szabad akar maradni, inkább továbbáll és a nála gyengébbeket odébbszorítja, az erősebbeket meg kikerüli?

Erre vannak példák a történelem különböző időszakaiból. A nomád életforma a sztyeppe övezetben élő népek számára meghatározó, a mai mongolok is ezt tekintik identitásuk egyik alappillérének, annak ellenére, hogy ma már egyre kevesebben élnek is olyan módon, olyan körülmények közt, mint az őseik. Ennek ellenére a mai mongolok nem csak a nomád életforma, de a premongol államok örökösének is tekintik magukat. Ebbe beletartozik a nomád hagyomány, noha tudjuk, hogy nem a mongolok voltak az egyetlenek, akik Belső- és Közép Ázsia pusztáin nomád életmódot folytattak.  Sőt, vannak olyanok, például a kirgizek, aki még ma is nomadizálnak. A mongolok önmeghatározásában, identitásában azonban nagyon fontos helyet foglal el, hogy ők a Nagy Mongol Birodalom örökösei, és ilyen szempontból az utolsó olyan népesség, amelynek tagjai közül sokan még őseik életmódját követik.

Dzsingisz kán egyetlen mai örökösösei

Vagy úgy is mondhatnánk, hogy ebben az értelemben ők az elsők az örökösök sorában.

Talán inkább úgy, hogy ők az egyetlenek. Tegyük azért hozzá az őszinteség és az igazság kedvéért, hogy a nomadizáló életforma az utóbbi évtizedekben erőteljesen visszaszorult. A mai Mongóliában a lakosságnak kevesebb, mint egyharmada él már csak „főfoglalkozású” nomádként. Bár még így is ők a nomadizálás listavezetői. Egyébként ennek ellenére minden mongol nomádnak vallja magát, még ha városban és egészen másból él is. Valamint az állattartással foglalkozó mongolok jelentős része sem úgy nomadizál, ahogy az őseik. Néhány évtized alatt annyit változott az életformájuk, az életvitelük, mint azelőtt talán soha.

Szemléltessük példával.

Nagyon sok, állattenyésztésből élő mongol csak az év egy bizonyos időszakában él a pusztán, mert egyébként a járásközpontban van házuk (esetleg jurtájuk). A családok összeterelik az állatokat, és közösen legeltetik azokat a járásközpontok körül fekvő területeken. Ez a módszer lehet, hogy kényelmesebb az emberek számára, de a terület eltartó-képességét nagymértékben csökkenti.  A túlhasználat következtében ugyanis a járásközpont közelében levő földek hamarabb kimerülnek, elsivatagosodnak, a távolabbiak pedig kihasználatlanul maradnak. Régebben évszakonként továbbköltöztek az állatokkal. Hely az most is lenne, de már nem követik őseik valódi nomád életmódját.

Mongol jurta a pusztán

Mongol jurta a pusztán
Forrás: Wikimedia commons

Ha jól tudom, a közel másfélmillió négyzetkilométernyi ország népsűrűsége négyzetkilométerenként 2 fő, (a 16-szor kisebb Magyarországé több mint 100), még ha a Góbi sivatag Mongóliában fekvő része 5-600.000 km² is.

Amihez tegyük hozzá, hogy az ország majdnem 3,5 milliós lakosságának csaknem a fele a fővárosban él, további tízezrek pedig néhány kisebb városban. Végül marad a korábban említett egyharmad a mai nomadizáló életformában. Ekkora népesség birtokol ma körülbelül háromszor annyi állatot, mint a XX. század elején a felmenőik. Ez is túlterhelést jelent arra a földterületre, amelynek csapadékviszonyai nem olyan kedvezőek, mint a Góbi sivatagtól délre fekvő Belső-Mongólia egyes területeié Az állatállomány jelentős növekedése az utóbbi három évtizedben alakult ki. Ami azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló erőforrások túlhasználata előbb utóbb azok sérülését, pusztulását okozza.

Mi az oka az állatállomány ekkora növekedésének?

Leginkább az, hogy a piacgazdaság körülményei közt sokkal könnyebb a jövedelemszerzés az állatállományból. Már nem a központosított állam szabályozza az állattenyésztést, mint a XX. században, hanem az a piac, amely lehetővé tette és ösztönzi az állati nyersanyag termelését. Ezzel párhuzamosan hatott a jövedelemszerzés megnövekedett lehetősége, ugyanis a szomszédos Kína nagymértékű iparfejlesztése felszívta a mezőgazdasági-állattenyésztési termékek széles skáláját. Ha feltennék egy találós kérdést, hogy milyen állatfajta egyedszáma növekedett a legnagyobb mértékben, valószínű, hogy százból legfeljebb csak egy rejtvényfejtő tudná a helyes választ: a kecskéké.

No de miért éppen a kecskéké?

Mert az ő pehelyszőrükből lehet kinyerni a legfinomabb kasmír alapanyagot és a kínai textilipar ezt minden mennyiségben képes felvenni. Ez a mongoloknak egyfelől jó bevételi forrás, de másfelől hátrányos helyzetet teremt, hogy csak a nyersanyagot viszik ki, a feldolgozást nem ők végzik. Márpedig a késztermék sokkal nagyobb jövedelmet biztosítana számukra, mint a nyersanyag. Akárcsak a kibányászott természeti kincseik (nemesfémek, ipari nyersanyagok) esetében, mert abból is leginkább csak a nyersanyagot exportálják. Mongólia számára ez gazdasági probléma: kellenének befektetők a feldolgozóipari üzemek létesítéséhez és arra is érdemes odafigyelni, hogy az állatállomány megoszlása, összetétele, aránya egészségtelenül torzul.

Visszatér a régi írás

A mai mongol nép, de akár egyetlen mongol számára mit jelent ma mongolnak lenni?

Két, ekkora ország közé beszorulva egy nem egészen 3,5 milliós nép fia mit is gondolhatna? A területileg nagyobb, északi szomszédjában 145 millió, déli szomszédjában még annál is tízszer több ember él. A mongolok számára az egyetlen kiút, ha „láthatóak” tudnak lenni a világ számára. Ez jelentheti a függetlenség megóvásának szinte egyetlen lehetőségét, amellett, hogy ügyesen kell egyensúlyozniuk két hatalmas szomszédjuk között is. Ehhez kevés a régi szép birodalmi időkre emlékezni, azt lépten-nyomon felemlegetni: még ha nekik mond is valamit, a többi nép, a többi országban élő emberek számára kevésbé fontos, érdekes, vagy értékes.

Ha lett volna Kölcsey Ferencük, bizonyára megírja mongolul: „Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?” Ha jól tudom, a mongoloknak volt saját írásuk, a XX. században mégis mintha cirill betűs írást használtak volna.

Mongólia XX. századi történelme végig arról szólt, hogy megőrizzék a függetlenségüket, két, ilyen és ekkora szomszéd ölelésében, más szomszédjuk ugyanis nem volt, és ma sincs. Az 1921-es mongol forradalom óta erős szovjet befolyás volt Mongólián, az 1990-es rendszerváltás, és a politikai függetlenség megszerzése után pedig folyamatosan arra törekednek, hogy egyensúlyozzanak a két szomszédos nagyhatalom között. Mongóliából nem lett szovjet tagköztársaság, de a második világháború kitörése előtt néhány hónappal, 1939 májusa és augusztusa között a szovjet csapatok segítségével verték vissza a japán támadást. Noha a Szovjetunió nem kebelezte be Mongóliát, a befolyása megmaradt, és 1941-től az akkori mongol kormány bevezette a cirill betűs írást, amely felváltotta a korábbit.

Az a korábbi, az milyen volt?

Arámi eredetű, ujgur-mongol írás, amely Dzsingisz kán uralkodásának idején lett az állam hivatalos írása. Arra azért oda kell figyelnünk, hogy a mongolok ebből a mai pozíciójukból emlékeznek vissza a régi, szép időkre, amikor fél Ázsiát és Európa keleti részét uralmuk alá hajtották. Viszont az is igaz, hogy eközben tisztában vannak vele: ma ők is csak elszenvedői a nemzetközi politikai eseményeknek, akárcsak számos, más, kisebb (népességű vagy területű) ország. Számukra ezért is különösen fontos, hogy hatalmas és erős szomszédaikkal jó viszonyt ápoljanak, de úgy, hogy törekedjenek a kiegyensúlyozottságra.

Mi lehetett az oka, hogy a Szovjetunió nem csinált Mongóliából szovjet tagköztársaságot?

Ez nagyon érdekes kérdés, Az 1930-as években mindkét oldalon felmerült ez az ötlet. A mongol szándékot súlyosan motiválta az akkoriban folyó erőteljes japán hódítás a szomszédos Mandzsúriában. Két szomszédja közül Kína belső harcoktól, polgárháborútól szenvedett, onnan nem nagyon várhatott segítséget egy esetleges japán támadást követően. A Szovjetunió erős és egységes volt, lendületesen fegyverkezett, de számára Mongólia inkább ütközőállamként és felvonulási területként jött szóba, mint ahogy az végül 1939-ben, ahogy az előbb utaltam rá, bekövetkezett. Én inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy Kína sokáig nem mondott le Mongóliáról, legalábbis hivatalosan, de a Második Világháború befejeződésének egyik következményeként 1946-ban (a mongolok szempontjából végre-valahára) megszületett az a szerződés, amelyben Kína is elismerte Mongólia függetlenségét. Noha a mongolok az 1921-es forradalmuk óta kötöttek szerződéseket a Szovjetunióval, az ország elszakadásának kínai elismerésére csaknem negyedszázadot kellett várni. Egyébként épp a forradalom győzelme miatt tartják minden évben július 11-13. között legnagyobb nemzeti ünnepüket, a Nádomot. Még ma is, több mint harminc évvel a mongol rendszerváltás után ez ma a mongol nemzeti önállóság és államiság legfontosabb ünnepe.

Mostanában széles körben foglalkoznak a hun-magyar-mongol rokonsággal, nemcsak a közbeszédben, hanem komolyabb szinteken is. van ennek a kérdésnek valóságalapja?

Előre kell bocsátanom, illetve határozottan ki kell jelentenem, hogy nem vagyok archeogenetikus és amit erre a kérdésre egyáltalán válaszolhatok, azt csak a mongolisztikai tudásom alapján tehetem. Vannak olyan kutatási eredmények, amelyek arra utalnak, hogy a magyarok genetikai örökségének egy bizonyos része kapcsolatokat mutat a belső-ázsiai területekről származó mintákkal, de ebből szerintem nem lehet azt a messzemenő következtetést levonni, miszerint nyilvánvalóan genetikai rokonságban állnánk. Még akkor sem, ha vannak olyan elemei a mai (vagy akár a honfoglalás-kori) magyarság genomjának, amelyhez hasonló genomokat Belső Ázsiában is találhatunk. Ugyanakkor az, ahogyan ez ma az identitáspolitikai diskurzus részévé vált, gyakran tévútra vihet bennünket. Az archeogenetikai kutatások nagyon fontosak a sztyeppeövezet egykori történetének megismerés tekintetében, de a kirakósnak csak egy elemét jelentik, nem lehet rájuk megdönthetetlen tényként hivatkozni, főleg nem egy nép kulturális önazonosságának, identitásának, történetének meghatározásakor.

És akkor visszatérve a kiinduló ponthoz: ki a mongol?

Ma másképp gondolunk erre a kérdésre, és őszintén szólva ők maguk is másképp gondolják, mint a birodalmi korszakban.  Ma, a nemzetállamok korában, egy olyan népre gondolunk, amely javarészt egy országban, nemzetközileg elismert határok közt él, azonos kulturális és történelmi identitása van, azonos nyelvet beszél, vagyis egy nemzetnek tekinthető.  A diaszpórákban, a környező államokban élő mongolok is nagyjából megfelelnek a fenti kritériumoknak, ők magukat mongolként határozzák meg és a rajtuk kívül állók is mongolnak ismerik el őket.

Mongolok

Mongolok
Forrás: Wikimedia commons

Ezt mi, itt, Magyarországon, ismerős helyzetnek tudjuk be. Az előbb említett mongol írás visszaállítása is ezt szolgálja?

Több mint nyolcvan éve cirill betűket használnak Mongóliában az élet minden területén, hivatalos kiadványokban, a könyvekben és újságokban. Mégsem tűnt el az ujgur-mongol, „hagyományos” írásforma, tanították, tanítják az iskolában, az idősebbek adták át a fiataloknak, s ők tovább örökítették, de a legutóbbi időkig a hivatalos felületeken nem használták. Ha lefordíthatjuk a nálunk a rendszerváltás előtt ismert és gyakorolt 3T rendszerét (támogatott- tűrt-tiltott), akkor azt mondanám, hogy az elmúlt közel egy évszázadban inkább a tűrt ügyek közé tartozhatott. Mostanában azonban mind erősebb politikai támogatást kap: egyre többször egyre több helyen használják hivatalosan, és a mindennapokban is. Hétköznapokon is és állami ünnepeken egyaránt. A mongol nemzeti identitás egyik fontos jelképeként tért vissza.

Összefoglalhatjuk akkor a címben feltett kérdésre a választ, úgy, hogy az a mongol, aki tudja a régi írást és beszéli a mai nyelvet?

Ezenkívül nomádnak érzi magát, Dzsingisztől származtatja a saját történelmi hagyományát, mongol az identitása, és még számos más jellemző. Ugyanakkor ott a modern környezetben élő, városlakó mongolok életmódja, fogyasztási szokása, médiahasználata, ami nagyon hasonló akár a környező országok (Japán, Kína, Dél-Korea), akár a világ más városlakó fiataljainak az életéhez, szokásához, gondolkodásmódjához.  A hagyománytisztelet és a modernizáció konfliktusban van náluk is. Ugyanakkor épp a globalizáció uniformizáló hatásai miatt is egyre fontosabbak az adott népre jellemző, helyi kulturális szokások, mint például a nomád kulturális hagyomány, ami jól megkülönbözteti a mongolokat a világ más népeitől. Ehhez hozzájön a történelmi emlékezet, a buddhizmus tisztelete. Én úgy foglalnám össze, hogy mindenki mongol, aki annak vallja magát.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.