Minden szálat Irán mozgat – De mik Irán céljai a Közel-Keleten?

Financial Times: Irán óriási összegeket mozgat fedőcégeken keresztül milíciáknak
2024-02-06
Virágimádók figyelem! – Program van
2024-02-06
Show all

Minden szálat Irán mozgat – De mik Irán céljai a Közel-Keleten?

Irán ma a Közel- és Közép-Kelet minden zavaros levében a kanál, kinyújtott csápjai majd’ mindenhova elérnek, hogy a “kisebb zavargások”-tól a “polgárháborús helyzetig”bármit kiprovokáltnak. A címben feltett kérdés megválaszolásáért érdemes áttekinteni ex-Perzsia elmúlt évtizedeit.

Iránnak – a Perzsa Birodalom utódának mindig helye volt a térképen.

Akkor is, amikor épp nagyon nem főszerepet osztott rá a történelem. A két világháború alatt egyformán semleges álláspontot képviselt, mégis folyamatos harctér volt az ország majdnem minden pontja. Bár kézenfekvőnek tűnhetett volna a szintén muszlim törökökkel összefogni, inkább az orosz és brit szövetséget választotta Teherán – Sztálni, Churchill és Roosevelt Teheránt 1943 novembere és decembere között megtartott konferenciájára.

Iránnak - a Perzsa Birodalom utódának mindig helye volt a térképen.

Egy gyors visszalépés még: a térség két oroszlánja, Ankara és Moszkva 1918-ra úgy megették egymást, hogy csak a farkuk maradt. Oroszországot a forradalma, Törökországot a világháború merítette ki végletesen. A hatalmi vákuumba a térségben erős érdekeltségekkel rendelkező britek igyekeztek benyomulni: 1919-ben már tető alá is hozták az Angol-persza Olajvállalat (APOC – a British Petrol jogelődje) kizárólagos fúrási jogát Irán területén.

Irán a világ második legnagyobb gázkészletének (17-18 százalék) és a negyedik legnagyobb olajkészletének (13 százalék) birtokosa.

A zökkenőmentes munkához nyugalom kellett – ám az uralkodó Ahmed sahhal szembeni társadalmi elutasítottság miatt erről még álmodni sem lehet. Nem kevés brit segítséggel ragadta magához majd szilárdítatta meg hatalmát Reza Pahlavi sah. Igyekezett egy nyugatias, a vallással szakító, szekuláris, antikommunista államot létrehozni – inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ő változtatta meg az ország nevét is Perzsiáról Iránra – bevezette a közoktatást, iparosítani igyekezett az országot, támogatta a nyugatias kultúra és szokások átvételét. Olyannyira, hogy 1935-ben betiltja a nők arcát eltakaró burka viselését.

Kétségtelen: törvényeit, rendeleteit brutális rendőrterrorral foganatosította, az ellen lázadó csoportokat vérbe fojtotta.

Bár a teheráni konferencián a szövetségesek területeket ígértek Iránnak, a háború végén csak ideiglenesen az országban állomásozó szovjet csapatokat kaptak, amelyek Teherán akarata ellenére Észak-Iránból területeket kiharapva két kommunista államot kiáltottak ott ki: Iráni Azerbajdzsánt és a Kurdisztáni Köztársaságot. A két bábállam ugyan nem volt tartós és a szovjetek is kivonultak végül az országból, de évtizedekre megalapozta az irániak orosz-politikáját.

A hullámzó hangulatú, de alapvetően egyre nyugatiasabb Irán gazdaságának alapját az USA-val és a britekkel kötött olajkitermelési megállapodások adták.

A jólét azonban lassan, vagy sehogyan sem szivárgott a társadalom alsóbb rétegei felé – akiknek az elégedetlensége összefonódott a háttérbe tolt egyházi vezetők kritikáival. 1963-ban még sikerült szétverni a tömeg-tűntetéseket – ám ezt követően egyre inkább a SAVAK, a titkosrendőrség feladata lett állami terrorral megfékezni minden, hatalom ellenes megnyilvánulást.

A szuperhatalmi befolyási övezeteket megcsontosodását jelezte a térség első proxy háborúja Irán és Irak között 1971-75 között.

Azonban egy másik háború pecsételte meg a vezetés sorsát: az 1973-as jom kippuri háború, amelyet a térség arab országai viseltek Izrael ellen. Vereségüket követően olajembargót hirdettek Izraellel és a Nyugattal szemben – amihez Irán nem csatlakozott.

Sőt! Hatalmas extra bevételeket tett zsebre az arab embargó miatt – mindezt azonban most sem a leszakadó rétegek támogatására fordította.

Ez az elégedetlenség – amely évtizedek óta gyűlt a társadalomban – vezetett a 79-es iszlám forradalomig.

Stratégiai magányosság

Egyetlen esztendő elég volt ahhoz, hogy a korábban szekularizált, nyugatos, az USA legfőbb térségbeli szövetségesének számító Iránból vallási, fundamentalista Iszlám Köztársaság legyen Khomeini ajatollah vezetésével.

Nem kisebb célt tűzve ki maga elé: Teherán zászlaja alatt egyesíteni a síita iszlámot. (Az USA-val és a Nyugattal ápolt viszony koporsójába az utolsó szeg a teheráni amerikai nagykövetség megszállása és az ott dolgozók túszul ejtése volt. Végül 444 napig raboskodtak a diplomaták Iránban, mire sikerült elérni szabadon bocsátásukat.)

A Szovjetunió részben kezét dörzsölve figyelte az eseményeket, elsősorban az legfőbb rivális régióbeli térvesztését.

Azonban épp ennyire aggódhatott is: a II. Világháborút befejező orosz akciók kellően ártottak ahhoz a két ország viszonyának, hogy Irán ne keresse Moszkva barátságát. Emellett a síita egyesítés elsősorban a szovjet befolyás alatt lévő Irakot fenyegette – ahol az elnyomott többség az iszlám ezen ágához tartozott – s tartozik a mai napig

Bagdad annyira aggasztónak látta a helyzetet, hogy megelőző szándékkal háborút indított Teherán ellen 1980-ban.

A változó hadisikerekben gazdag, ám mérsékletességben szegény, nyolc évig tartó háborúban a becslések szerint akár 700 ezer iráni katona lelhette halálát, 300 ezer irakival szemben. Mindennek az áldozatnak semmiféle kézzelfogható eredménye nem lett: a határok változatlanok maradtak, akárcsak a befolyási övezetek.

Ennek ellenére az iráni forradalmi állam ilyen körülmények között is képes megszilárdítani hatalmát, és kitűzni. célt: Mekka, Medina (a szunnita erők) és Jeruzsálem (a zsidók alóli) felszabadítását.

A következő két évtized a lassú és óvatos nyitás időszaka a régió más államai felé. Noha meg-meg jelenik némi polgáriforradalom szikrája Iránban – a terrortól most sem visszariadó központi hatalom ezeket a kezdeményezéseket rendre vérbe folytja.

Komoly fordulatot 2003 és a második Öbölháború hoz: Szaddam Husszein eltávolításával – az USA bármennyire is igyekezett demokratizálni Irakot – egy anarchiába taszított, síita többségű állam került Irán mellé, korábbi riválisa helyére.

Atomstratégia

A polgári felhasználású iráni atomprogram még az 50-es években, amerikai támogatással vette kezdetét – akkoriban egy szövetséges állam nukleáris fejlesztési nem jelentettek fenyegetést az USA-ra.

A forradalmi Irán azonban egészen más kérdés: a 2000-es évek legelején kezdte Teherán újraéleszteni a programot, azzal a felütéssel, hogy ha a hazai energiafogyasztásba képes lenne atomerőműveket integrálni, jelentős mennyiségű kőolaj szabadulna fel export célokra.

Az USA a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségen keresztül igyekezett meggyőződni arról, hogy az iráni program kizárólag polgári célokat szükség – a NAÜ azonban jelezte: ezt egyáltalán nem látja biztosítottnak.

Az USA és Izrael végül a konkrét katonai beavatkozás helyett a szankciós politikát választotta annak érdekében, hogy Irán ne válhasson atomhatalommal. Egyebek mellett szankció alá vonta az irán kőolaj-értékesítést, még azzal, hogy az esetleges vásárlók számára is büntetőintézkedéseket helyzett kilátásba.

Keleti nyitás

Irán végül meghirdette a maga keleti nyitás politikáját – Nézz Keletre! elnevezéssel. A fokozódó Amerika- és Izrael ellenességgel párhuzamosan kezdte elismerni Teherán Oroszország, Kína és India térnyerését a világ politikai és gazdasági térképén. Ezek az országok pedig azt, hogy Irán egy 85 milliós, lényegben konkurencia nélküli piac.

Az együttműködés egyik legkézenfekvőbb szektora épp a polgári atomenergia: a Perzsa-öböl első atomreaktorát végül a Roszatom építette fel és helyzete működésbe 2011-ra. Öt évvel később két új blokkal bővült a búsehr-i létesítmény.

Irán nem csak az orosz polgári, de a katonai technológiákra is vevő volt: 2010 óta az egyik legnagyobb vásárlója a moszkvai fegyverrendszereknek. És a viszonzás sem maradt el: számos bizonyíték mutat arra, hogy immár egy éve szállít Irán drónokat az orosz félnek az Ukrajna elleni háborúhoz.

Irán komoly segítséget jelent Moszkva számára a nyugati szankciók kijátszása terén is. Minthogy évtizede nyögi a Nyugat büntető intézkedéseit, kialakította az ezek alól való kibújás útjait. Ma részben iráni teherszállító hajók százai viszik Kínába az orosz olajat.

Ahogy a gazdaság különböző területein, úgy a regionális politikában is egymásra talált Teherán és Moszkva.

A szír polgárháború során mindkét állam Bassár al-Aszad kormányát támogatta, Iránnak lehetősége nyílt egy többnemzetiségű síita hadsereg kialakítására és bevetésére részben a lázadók, részben az Iszlám Állam ellen.

Irán ezzel szert tett egy bárhol bevethető erőszakszervezetre – amelyet az eredeti, forradalmi céljának, vagyis a síita iszlám népeinek egyesítésére, a szunnitán és a Nyugat gyengítésére vethet be.

Emellett természetesen számíthat a környező országokban élő síita kisebbségek támogatására – ahogy azok is Teheránéra. Ilyen a legerősebb politikai és terrorszervezete a régiónak, a libanoni Hezbollah, amely fegyvert, kiképzést, hírszerzési információkat és anyagi támogatást kap folyamatosan Teherántól. De ide sorolhatók a jemeni húszik is.

E kisebb vagy nagyon is komolyan szervezett, látványos csoportok minden stratégiai lépésüket egyeztetik Iránnal – alárendelve céljaikat a forradalmi állam álmának.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.