Hivatásos felkelők, vallási fanatikusok, az iszlám minden ágával, és nyugati világgal szemben álló törpe minoritás – a jemeni húszik öndefiníciói. Az egyetlen valódi kérdés: kinek a háborúját vívják közel egy évtizede a jemeni szakadárok?
Mint a Közel- és Közép-keleti konfliktusok mindegyikében, a jelenlegi elemi helyzetben is több – legalább féltucatnyi – csoport, ország vagy épp felekezet érintett.
Vegyük gyorsan számba a jól látható és a rejtőzni kívánó erőket:
1. Húszik.
Egymásba fonódott vallási és politikai mozgalom, mely nevét első, deklarált vezetőjéről, Abdul-Malik Badruldeen al-Houthiról kapta.
A vallási kapcsolat a húszi mozgalom tagjai között: mindannyian az iszlám egy valóban törpe minoritásához, a síita iszlám zajdita ágához tartoznak. (al-Houthi egyik beszédében is fel idézte a zajdita iszlám 8. századbeli születését születését: a negyedik imám, II. Ali halálát követően egy csoport Zájdot akarta imámnak, szemben a többséggel. Felkelést szerveztek Zájd elsimeréséért – ám elbuktak. A zajditák születésük pillanatában hadat viseltek az igazságtalanság ellen, akkor is, ha vereséget szenvedtek – mondta al-Houthi.)
A 2015-ben egy összecsapás során vesztette életét az alapító, aki a szociális védőháló fenntartásáért és az iszlám nagyobb térhódításáért küzdött az államon belül.
2. Jemeni kormányerők – talán mondani is felesleges: az iszlám szunnita ágához tartozó többség.
Az 1990-ben egyesült Jemen közigazgatásának kiépítése még akkor is hatalmas feladat lett volna, ha nem akasztják meg a folyamatot lépten nyomon a korrupció és a hatalomra éhes klán-vezérek. Az országot csőd szélére kormányzó többség 2014 közepére zátonyra futtatta az országegyesítést – a különböző, joggal lázadozó csoportok ismét a szétváltást tűzték ki célul.
3. Szaúd-Arábia – a szunnita iszlám “technikai” központja
Az állam területén található a Kába kő Mekkában, amelyhez minden muszlimnak életében legalább egyszer el kell zarándokolnia.
Nem utolsósorban a világ első számú kőolaj exportőre, így az OPEC legbefolyásosabb tagja mindközül – valamint évtizedeken keresztül az USA első számú arab szövetségese a térségben. Jemen északi szomszédja.
4. Irán.
Az elmúlt húsz évben aligha történhetett a térségben jelentősebb esemény Irán jóváhagyása, tudta és beleegyezése – vagy épp bosszantása nélkül.
A régió egyetlen, nem arab állama – Irán ugyanis perzsa -, amelyben nem csupán többségben vannak, de irányító szerepet is játszanak a siíták. Már csak méreténél fogva is: a térség középhatalma, de befolyását igyekszik – minden eszközt bevetve – szélesíteni.
5. Ha fegyverek és Irán, akkor nem lehet messze Oroszország sem.
A szovjet idők befolyási övezetét lassan, de szisztematikusan, közel másfél évtizede építi vissza Putyin az arab világban.
Komoly fegyveres jelenlétet könyvelhet el Moszkva a mai napig Szíriában – e kapcsolat messzire nyúló, történelmi gyökerekkel rendelkezik. Az amerikai befolyás-szerzéssel szemben pedig kézenfekvő volt a szunnita Szaúd-Arábiával ellentétben a síita Iránra fogadni.
Természetesen igyekszik a folyamatokat befolyásolni az USA, az Európai Unió, és nem utolsó sorban Kína és India is – lényegében az egész, fosszilis energiára éhes világ.
Sokáig lehetne visszapörgetni az időt, mi önkényesen a szír polgárháborúig tesszük.
Szír polgárháború
A 2011-es, kormányellenes tüntetés és tiltakozások csaptak érdekszférák összeütközésbe.
2012-ben kezdett komoly erőre szert tenni a Szabad Szíriai Hadsereg, mint az Aszad elnökkel szemben álló fegyveres csoportok esernyőszervezete. Ehhez pedig jó adag, nagyrészt Szaúd-Arábiából származó fegyverre és pénzre volt szükség.
Velük szemben állt fel a Moszkva patronálta hivatalos szír állam. Az orosz támogatás ezúttal már túlment a felfegyverkezésen – komoly reguláris alakulatokat tartott szír területen az orosz állam, valamint tízezres nagyságrendben volt jelen az országban a Wagner-csoport is.
Az akkor lángba borult Köze-Keleten épp felívelőben volt az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet, akik ellen az USA első számú szövetségese, a kurd millicíák viseltek elsősorban hadat – utóbbiakat később Trump elnök török kérésre hagyta magukra.
Irán sajátos helyzetben találta magát: a síita ISIS-szel szemben direkt módon nem léphetett fel, miközben alapvető érdeke egy erős, Izraellel és a szaúdiakkal szemben álló Szíria volt. Ennek érdekében vetette be 2013-tól a libanoni, politikai és egyben katonai szervezetét, a Hezbollah-ot.
A szintén terrorista csoportként számon tartott libanoni szervezet nyíltan képviselő Irán érdekeit a térségben. Izraellel szembeni startégiai elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy tüzérséggel és rakétákkal folyamatosan támadja a zsidó államot dél-libanoni állásaiból.
Minden elemző egyetért abban, hogy a Szíriára nehezedő katonai nyomás csökkentése érdekében nyitott Irán újabb frontot a térségben – részben elvonva és lekötve Szaúd-Arábia figyelmét és katonai kapacitását Északról: a jemeni polgárháború szításával, a húszik támogatásával fegyverrel és kiképzéssel. Több találkozó is arra utal, hogy a Wagner-csoport is részt vállalt a húszi harcosok kiképzésében és felfegyverzésében.
A terv be is vált: Rijád kénytelen volt csökkenteni a szír lázadók támogatását – a Szabad Szíriai Hadsereg eddigre részben összeomlott – figyelmét elsősorban saját, déli határánál élesedő és kiszélesedő konfliktusra kellett fordítania. Az eredmény: a húszik kezdeti sikereit követően a jemeni állami hadsereg egyre inkább átvette az irányítást, visszaszorítva a lázadókat az ország nyugati végébe.
Eközben Szíriában lényegében teljesen visszaszorították az ISIS-t, az állammal szemben álló katonai csoportokat pedig vagy felszámolták, vagy annyira meggyengítették, hogy már nem jelentenek valós fenyegetést az Asszad rezsim számára.
Irán a kulcsfigura
A szír proxy háború kvázi megnyerésével a jemeni helyzetet is érdemes volt már kisebb fokozatba kapcsolni. A lassan befagyni látszó konfliktus tavaly ősszel, a Hamasz Izrael elleni támadásával kapott újra lángra. Azt is kevesen vitatják, hogy a Hamasz akciójának előkészítésében aktív szerepet játszott Irán, orosz támogatással.
A húszik – bár olyan hatótávolságú fegyvereik nincsenek, amelyekkel elérnék Izrael – hadat üzentek a zsidó államnak, amikor annak hadserege bevonult a gázai övezetbe. Bár csak gesztusnak tűnik a plasztínok melletti kiállás, valójában megalapozza a jelenleg is tartó, teherhajók elleni támadásokat. A húszik ugyanis azt közölték: lőnek minden olyan hajóra, amelynek bármi köze is van Izraelhez. A “bármi köze” kifejezést pedig szájuk íze szerint értelmezik.
Olyannyira, hogy immár hadihajókat is célba vesznek iráni rakétákkal és drónokkal.
Olaj és kereskedelem
A jemeni huszik támogatásával jelen pillanatban Irán felügyeli a térség két legnagyobb és legfontosabb hajózási útvonalát: a Hormuzi szorost és a szuezi csatornához vezető tengerszakaszt. E két útvonalon halad át a világ olajszállításának 40 százaléka.
Ennél nagyobb hatalmat nehéz elképzelni egy fosszilis energián alapuló világban.
Ha mindez nem lenne elé, a Kínából Európa felé tartó kereskedelem elsöprő része is itt kénytelen átkelni – pontosabban kénytelen lenne. Ám a hajókra biztosítást kötő társaságok egyre másra kötik ki szerződéses feltételül: az általuk biztosított szállítmányoknak el kell kerülniük a veszélyes vizeket.
Azok a társaságok, amelyek igyekeznek kikerülni az iráni vizeket, kénytelenek 7-9000 kilométerrel hosszabb útvonalon hajózni, mint korábban, vagyis meg kell kerülniük az Afrikai kontinenst.
Ez minimum 30 százalékos áremelkedést jelent az olaj árában. Amellett az ellátási láncok is újra szakadoznak: nem érnek időben az összeszerelő csarnokokba az autómotorok – ezért kényszerül például egy hetes leállásra az esztergomi Suzuki gyár. De az IKEA, és más multik folyamatos működését is veszélyeztetik jemeni kézben az iráni rakéták.
Vagyis: míg a jemeni huszik alig voltak képesek a 2015 óta tartó polgárháborúban érdemben előre lépni céljaik megvalósításában, Irán ebben a pillanatban a legnagyobb befolyással rendelő állam lett a régióban – avagy az egész világon. Hisz a megoldás kizárólag Teherán kezében összpontosul.
Azt különösebben indokolni sem kell, mekkora hasznot jelent Moszkva számára a jelenlegi helyzet.
A Nyugat kapacitásai is végesek: egyre nagyobb kihívást jelent az Oroszországgal szemben álló erőknek, hogy a világ egyre több térségében kirobbanó konfliktusok mindegyikét menedzseljék. Az ukrán háború, Tajvan ügye, az izraeli háború mellé most globális problémaként csatlakozott a jemeni polgárháború.
Ennyi konfliktust kezelni? – Miből?
Ha az utóbbi továbbra is sikerrel képes blokkolni a nyugati államok gazdasága számára nélkülözhetetlen alapanyagok és berendezések szállítását, valamint az egekbe tolja fel a nyersolaj árát – a nyugati szövetségesek hamar válaszúthoz érkeznek:
honnan csoportosítsák át haderejüket, figyelmüket és anyagi forrásaikat a jemeni válság rendezésére?
Korábban nemzetközi összefogással, amelyben vállt vállnak vetve küzdöttek kínaiak, amerikai és európaiak, köze tíz év alatt sikerült visszaokítani a szomáliai kalóztevékenységet.
A 2010-es évek elejétől egységesen fellépő nemzetközi koalíció ’22-re nullára csökkentette az egy év alatt kalóztámadás áldozatául lett hajók számát.
Jemen esetében a helyzet nehezebb: a húszik jelen pillanatban nem megszállni és kirabolni a teherszállítókat.
Rakétatámadásakal zavart akarnak okozni az ellátási láncokban, a gazdaságok működését célozzák. Vagyis nincs olyan infrastruktúrájuk, amelyet a szomáliaiak esetében sikerrel lehet támadni. A szövetséges erők válaszcsapásai ugyan okoznak némi, általános érvényű kárt a húszi infrastruktúrában- de nincsenek kalóztanyák, szárazdokkok, semmi kalózspecials-specialista.
A megoldás egyértelműen Irán kezében van – ahogy jelen pillanatban a húszik is.
