Páratlanul jó állapotban megőrződött hajóroncsra bukkantak tavaly búvárrégészek a Finn-öbölben, az idei feltárásokon a szakembereknek sikerült megállapítani, hogy a holland stílusú, fából készült vitorláshajót (fluit) 1636-ban építették.
A finnországi Hanko-félsziget és az észtországi Hiiumaa szigete között felfedezett roncs mellett a búvárok még tavaly találtak egy fardeszkát, amely a hajótat megerősítésére szolgált. Idén nyáron sikerült a tengerfenékből a fardeszkát kifordítani, és arra vésve az 1636-os évszámra, valamint egy hattyú sziluettjére bukkantak, amely valószínűleg a hajó nevét jelképezi – adta hírül az Yle finn honlap.
Nem volt könnyű a búvárrégészek feladata, minden merülésnél csak 20 percre korlátozódhattak a feltárási munkálatok, egy nap egy merülést tudtak csak végezni.
Két és fél óra alatt lehet ilyen mélységből a felszínre jutni
mondta Jouni Polkko, a búvárégészek egyike.
A hajót a fardeszkán lévő vésések információi alapján azonosították. Korábban is találtak már fardeszkadarabokat tengeri búvárrégészeti feltárásokon, de először történt, hogy egy fardeszkán minden információt megtaláljanak a hajóról – közölte Nikla Eriksson, a Stockholmi Egyetem tengeri régésze.
Részletesebb vizsgálatokkal megtalálhatjuk a címert is, amely arra a kikötőre utal, amely a hajó otthona volt – tette hozzá.
Polkko szerint valószínűleg soha nem derül ki, miért süllyedhetett el a hajó, amelynek a fedélzetén találtak kézzel működtetett vízpumpákat. Ez azt jelenti, hogy a személyzetnek nem volt ideje elég gyorsan kipumpálni a vizet a süllyedő hajóból.
A fluit egy háromárbócos vitorlás hajó volt, amelyet holland kereskedők használtak a 17-18. században. A Balti-tengeren ezeken a hajókon nem voltak fegyverek, hogy minél több rakományt szállíthassanak a lehető legkisebb legénységgel.