Az ukrán védelmi erők emberéletek megmentése és a hadműveleti helyzet javítása érdekében visszavonultak a Donyeck mellett fekvő Avgyijivka Zenit elnevezésű állásából a város délkeleti külterületére – jelentette be pénteken Olekszandr Tarnavszkij, a délkelet-ukrajnai szektorban (Tavria) szolgálatot teljesítő ukrán csapatok parancsnoka.
A katonai vezető hozzátette: az ukrán erők jelenleg csapatokat csoportosítanak át, és erősítik az alegységeiket. Szavai szerint több hónapos szembenállás után született meg a döntés a visszavonulásról.
Ezt a pozíciót mindaddig megtartottuk, amíg lehetővé tette az ellenség hatékony megfékezését és megsemmisítését. Taktikailag ennek az állásnak az elfoglalása nem biztosít stratégiai előnyt az ellenségnek, és nem változtat a helyzeten az avgyijivkai védelmi műveleten belül. Jelenleg folyik a csapatok átcsoportosítása, az utánpótlás és az alegységek új pozíciókba rendezése. Tervben van az alegységek megerősítése
fűzte hozzá.
Az avgyijivkai szektorban harcoló harmadik ukrán önálló rohamdandár a Facebookon közölte, hogy legalább 15 ezer orosz katona harcol ellenük ezen a frontszakaszon, s az oroszok veszteségei ellenére továbbra is rendkívül nehéz a helyzet.
Dandárunk súlyos vereséget mért az orosz fegyveres erők 74. és 114. önálló gépesített lövész dandárjaira
írták hozzátéve, hogy becslések szerint mintegy 4200 orosz katona halt meg, vagy szenvedett sérüléseket.
Az ukrán rohamdandár a Telegramon arról is hírt adott, hogy az orosz hadsereg foszfor tartalmú bombákat vet be az Avgyijivkát védő ukrán csapatok ellen. Olekszandr Borgyin, a dandár szóvivője egy tévéműsorban azt mondta, hogy 250 kilogramm és fél tonna súlyú légibombákat dobnak le naponta legalább ötvenszer. A dandár közlése szerint a foszforos bombáktól üzemanyagtartályok gyulladtak ki, és sűrű, mérgező füstben áll a város kokszgyára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, az orosz hadsereg Avgyijivka elfoglalására tett kísérletével kapcsolatban leszögezte: a katonai vezetéstől mindenekelőtt az ukrán katonák életének megmentését követeli meg.
Emlékszünk arra, mit tesz Oroszország városainkkal és falvainkkal: addig nem nyugszanak, amíg teljesen el nem pusztítanak minden élőlényt, ami ott van. Embereink, katonáink hősiesen védik a stratégiai létesítményeket, és azokat a logisztikai útvonalakat, amelyeken előretörhet az ellenség
fogalmazott, kiemelte:
a hadseregünk a legfontosabb, amink van, ezért a lehető legkisebb emberveszteségre kell törekednünk.
Andrij Kosztyin ukrán főügyész pénteken újságíróknak kijelentette, hogy Oroszország legalább 24 darab, Észak-Koreában gyártott ballisztikus rakétát vetett be eddig Ukrajna ellen. Szavai szerint a 2023. december 30. és 2024. február 7. közötti időszakban az oroszok legalább 12 támadást intéztek Ukrajna hét régiója – köztük a főváros, Kijev – ellen ilyen típusú rakétával.
Ezekben a támadásokban 14 civil vesztette életét, és több mint 70 ember sebesült meg
hangsúlyozta a főügyész.
A hadifoglyokkal való bánásmódért felelős koordinációs központ a Telegramon nyilvánosságra hozta, hogy újabb 58 elesett ukrán katona holttestét szállították haza.
Az ukrán vezérkar pénteki harctéri helyzetjelentésében kiemelte, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 400 ezret. Az ukrán erők előző nap megsemmisítettek egyebek mellett 23 orosz harckocsit és 21 tüzérségi rendszert.