Muzsikál az erdő – Szentpéteri Sándor: az erdő az életet jelenti

A hortobágyi vadlovakról szóló film nyerte a gödöllői természetfilm-fesztivált
2022-05-29
Ladányi Andrea: Markó Iván mágnesként vonzott magához férfit, nőt
2022-05-30
Show all

Muzsikál az erdő – Szentpéteri Sándor: az erdő az életet jelenti

Az erdő az életet jelenti, éppen ezért az újonnan alakuló kormányzati struktúrában is kiemelt helyen szerepel az erdők megőrzése és fenntartható hasznosítása – mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára szombaton Kecskeméten.

Szentpéteri Sándor a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat Nyíri erdei állomásán hangsúlyozta: folytatódik az országfásítási program. A munka eredményei már most is egyértelműen látszanak, hiszen az erdőleltár adatai szerint az országban már meghaladja a 25 százalékot az erdei fa- és cserjefajokkal borított területek aránya – tette hozzá.

A helyettes államtitkár szerint

nagy felelősséggel tartozunk Földünk jövőjéért, amit úgy kell alakítanunk, hogy tudjuk: emberként a természet szerves része vagyunk.

Ez a gondolat nemcsak az olyan rendezvényekben jelenik meg, mint a Muzsikál az erdő, amikor az erdő a kultúra, a kikapcsolódás helyszíne és inspirálója. Az ember és a természet összhangja motiválja azt a szakmai munkát is, amit az erdészek, a természetvédő, a vadgazdálkodó szakemberek végeznek nap, mint nap hangsúlyozta Szentpéteri Sándor.

Sulyok Ferenc, a Kiskunsági Erdészeti és Faipari (KEFAG) Zrt. vezérigazgatója kiemelte:

az erdők nem maguktól keletkeztek, de mindenkiért vannak.

Mint mondta: az erdészeknek köszönhetően az erdők folyamatosan gyarapodnak, egyre tisztábbak és látogatottságuk is folyamatosan nő. A kulturális rendezvényeknek köszönhetően pedig az erdő és az emberek egyre szorosabb kapcsolatba kerülnek.

Engert Jakabné Kecskemét alpolgármestere emlékeztetett: a Muzsikál az erdő már 19 éve zajlik az ország öt térségében, a hírös város pedig már hét éve a program egyik állomása. A rendezvénysorozat fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a résztvevőket környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani tette hozzá.

Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke elmondta: a július 2-a és 10-e között az eseménysorozat részeként szervezett Mátrai Művészeti Napokon, majd szeptember 2-án, 3-án és 4-én – az országhatárt átlépve – Brassóban, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredán folytatódik, majd idén először Kárpátalján Muzsikál majd az erdő. Az éves programot a Körösök völgyében, Gyula és Nagyvárad térségében zárják – sorolta.

Szabó Lajos szerint a Kárpát-medence természeti, kulturális és gazdasági értékei az emberi élet alapját jelentik. Ezek megőrzése és átadása a következő nemzedéknek közös felelőssége és feladata, amelyet csak a helyi közösségek, a magyar nemzet és a Kárpát-medencében élő nemzetek összetartásával lehet megtenni – fogalmazott.

Az eseménysorozat keretében a Vackor Vár Erdei Iskola területén felavatták Józsa Judit Összetartás című domborművét.     A Muzsikál az erdő programsorozat vasárnap Lakitelek – Tőserdőn kézművesfoglalkozások mellett bábelőadással és gyermekkoncertekkel folytatódik a Holt-Tisza partján. A színpadon fellép Bolba Éva és a JAZZterlánc, a Batyuszínház és Szilágyi Áron dorombművész.

Kihirdetik a Muzsikál az erdő 2022-es gyermekrajzpályázatának eredményeit, a legjobb alkotásokból kiállítás is látható. Erdei divatbemutatón mutatkoznak be a Réthy Fashion környezetbarát kreációi.

Délután a Budafoki Dohnányi Zenekar ad koncertet Hollerung Gábor vezetésével. A színpadon fellép a Cimbaliband, valamint bemutatkoznak a Kecskeméti Kodály Iskola fiatal tehetséges növendékei is.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close