A budapesti planetárium évek óta zárva van, mivel az épület állaga különböző okok miatt végletesen leromlott (és az üzemeltetők valószínűleg a népszerűséget is hagyták elfogyni). Egyelőre nem is látszik, hogy mikor fog kinyitni újra. Bár az évtizedek során nem sokat fejlődött budapesti intézmény emléke talán azt a képzetet keltheti egyesekben, hogy az égboltot a kupola belsejében megjelenítő vetítőtermek kora leáldozott, valójában az utóbbi időben a planetáriumokat is meghódította az informatika, a 3D és a lézertechnológia. Holott a planetáriumokra is igaz, hogy már az ókori görögök is…

A Budapesti Planetárium fénykorában Forrás: Wikimedia

A hagyomány szerint a felhajtóerő felfedezésével kapcsolatba hozott Arkhimédész alkotta meg az első olyan szerkezetet, amely szimulálta a nap, a Hold és a bolygók Földhöz viszonyított mozgását. Noha az ő szerkezete nem maradt fenn (és valószínűleg nem is létezett), de az úgynevezett antiküthérai szerkezet– amely valószínűleg a bolygók mozgásának kiszámítására szolgáló mechanikus számológép lehetett, és az i. e. 2-3. század fordulóján készülhetett – azt bizonyítja, hogy az ókori Görögországban valóban szerkesztettek olyan gépezeteket, amelyek az égitestek mozgását voltak hivatottak megjeleníteni.

A Gottorfi gömb hányattatásai

A középkorban az ókori tudósok munkásságát ugyan megőrizték, de kevés területen léptek tovább hozzájuk képest. Így volt ez az égitestek mozgásának megjelenítésével is. A planetáriumok felé vezető út következő állomásához ezért az antiküthérai szerkezethez képest több mint 1800 évet kell előre lépnünk az időben. 1654-ben III. Frigyes, Holstein-Gottorp grófja adott megbízást egy 3,1 méteres átmérőjű földgömb készítésére, amely tíz évvel később lett kész. A glóbusz külső felületére, annak rendje és módja szerint a földrészeket és az óceánokat festették, de volt rajta egy kisajtó, belül pedig egy szék, ahol a néző helyet foglalhatott, miközben a gömböt vízi energiával forgatták.

A gömb belső felületére az égbolt csillagait (és a korszellemnek megfelelően asztrológiai, illetve mitológiai szimbólumokat) festették, amelyeket gyertyaláng mellett lehetett mozgás közben megfigyelni. A gömböt először a gottorfi kastély parkjában helyezték el, és a vendégeket szórakoztatták vele. Innen kapta a nevét: a gottorfi gömb. A gömb fél évszázad múltán, a nagy északi háború idején Nagy Péter orosz cár birtokába került, és 1717-ben Szentpétervárra szállították, ahol az első orosz múzeumba, a Kunstkamerában állították ki.

Harminc évvel később azonban a gömb nagy része leégett, és Erzsébet cárnő építtette újjá (bár az eredetiből nem sok maradt). A II. Világháborúban az akkori Leningrád külvárosában lévő egykori cári palotakomplexumot, a Carkszkoje Szelót elfoglaló németek megszerezték a gottorfi gömböt is, de a háború után kénytelenek voltak visszaadni a szovjeteknek. Most is a Kunstkamera múzeumban van kiállítva, de egy replika látható a gottorfi kastélyban is.

A következő években több ehhez hasonló szerkezet született, de kis méretük miatt nem válhattak igazán népszerűvé.  Meg kellett oldani, hogy az előadásokat egyszerre sokan nézhessék. Ennek azonban komoly technikai akadályai voltak. Először nem kupolába vetítettek, hanem inkább színháztermekben tartottak moziszerű előadásokat, ahol a színpad kulisszáira szerelt mechanikus szerkezetek és hátulról rájuk vetített árnyjátékszerű képek biztosították a mozgó égitesteket. A brit Adam Walker és fiai a 18. század végén tartottak ilyen bemutatókat a londoni Királyi Színházban az általuk épített nyolc méter átmérőjű Eidouranion névre keresztelt berendezéssel.

A 19. századot a mechanikus planetáriumok uralták, amelyekben az égitesteket nem kivetítették, hanem a plafonra, illetve a falra szerelt szerkezetek mozgatták őket. A megvilágításról először gyertyaláng, majd elektromosság gondoskodott. A mechanikus planetáriumok csúcspontja 1924-ben jött el, amikor a müncheni Német Múzeumban (Deutsches Museum) a jénai Carl Zeiss optikai művek egyik szakembere megépítette a legnagyobb ilyen gépezetet. A projektet még 1905-ben indították el, de az I. világháború megakasztotta a munkálatokat. Ebben a bolygókat villanymotorok által hajtott, síneket mozgó kocsik szállították, a Szaturnusz pályája például több mint 11 méteres átmérőjű volt. A 180 megjelenített csillagot villanykörtékkel vetítették a falra.

A hidegháború a planetáriumvetítőkre is befolyást gyakorolt

Csakhogy időközben a Zeissnél már a modern planetáriumok technológiáját fejlesztették, és egy évvel korábban, 1923-ban be is mutatták. Ez volt a Mark I. planetáriumvetítő, az első olyan projektor a világon, ami már minden égitest megjelenítését optikai eljárással, a vetítő belsejében hozta létre. A csillagászati tudást Max Wolf, a Heidelbergi Egyetem obszervatóriumának igazgatója tette hozzá. Ez a szerkezet már nagyon hasonlított ahhoz, mint amit a budapesti planetáriumban is látni lehetett. A Zeiss művek épületének tetejére épített 16 méteres átmérőjű betonkupola fehér gipszborítására vetítette ki az éjszakai égbolt képét. Később a Deutsches Museumban is felállítottak egy ilyen vetítőt.

planetárium vetítőgép Forrás: Flickr

A Zeiss később is központi szerepet játszott a planetáriumvetítők piacán. A II. világháború után Jéna az NDK területére került, de a céget kettészelték, és az infrastruktúra felét nyugatra szállították (és oda távozott a vezető menedzserek és szakemberek nagy része is). Az ötvenes évektől kezdve a Nyugatot a Zeiss West, a keleti tömböt pedig az eredeti gyár látta el projektorokkal. Az Egyesült Államokban nem volt nagy érdeklődés egészen az űrversenyig, amikor a kormány megijedt, hogy a szovjetek behozhatatlan előnyre tesznek szert az űrben, ezért országos program indult a csillagászati műveltség fejlesztése érdekében. Ekkor pár év alatt több mint 1200 planetáriumot építettek az amerikai gimnáziumokban.

Eljött a digitális planetáriumok kora

A 20. század második felében két széttartó irányba indult el a planetáriumok fejlesztése: a nagy, több száz főt befogadni képes kupolákba telepített vetítők egyre kifinomultabbá váltak, már több mint ezer csillagot tudtak mozgatni, megjelenítették már a Plútót is (ami akkor még bolygó volt), és a mozgásoknál figyelembe tudták venni, hogy a Föld mely pontján, az mely napján áll az elképzelt megfigyelő. A másik irány az olcsó, egyszerűbb vetítők fejlesztése volt, amelyeket akár utazó üzemeltetők is magukkal vihettek, hogy sátrakban, illetve nem planetáriumcéllal épített kupolákban vetítsenek vele.

Manapság, ahogy ezek a kicsi, utazó planetáriumvetítők, úgy a nagyobb planetáriumvetítők is digitálisak már, a planetáriumok pedig a teljes félgömb vetítővásznat beterítő „all-around” filmeket, lézershow-kat vetítenek, részben azért, mert a mai gyerekeket csupán a csillagok látványával egyre nehezebb megfogni (noha a modern vetítők más több tízezer égitestet tudnak egyszerre megjeleníteni). Jelenleg a legnagyobb (37 méteres) átmérőjű planetárium Szentpéterváron üzemel – ezt szerényen csak „1-es számú planetáriumnak” nevezik –, a legnagyobb (630 fős) befogadóképességű az indiai Kolkatában lévő Birla planetárium. Európa szerte gyakorlatilag minden fővárosban és számos nagyvárosban vannak kisebb-nagyobb planetáriumok.

A világ legnagyobb planetáriumának, szent-pétervárinak a vetítője Forrás: Wikimedia

Magyarországon a jelenleg nem működő TIT Budapest Planetárium mellett több városban is építettek planetáriumokat, de ezek egy része jelenleg ugyancsak nem működik. A kecskeméti, a bakonybéli Pannon Csillagdában lévő, illetve a pécsi Zsolnay Negyedben lévő planetárium fogad csupán látogatókat. A debreceni Agora Élményközpontban lévő vetítőteremről tavaly tavasszal adtak hírt utoljára az interneten. Volt planetárium a Csepel plázában is, de online jelenlétük hiányából arra következtethetünk, hogy már nem üzemel. Hasonlóan nem tudni semmit az Egerben, az Eszterházy Károly Egyetem üzemeltetésében működő planetáriumról (az utolsó hír 2019-ből való). Az Utazó Planetárium nevű magáncég felfújható sátorban rendez vetítéseket, és a vállalkozás a járvány miatti lezárások után immár újra működik.