Napi 3,8 milliárd forintot költ a brit kormány a menekültek elszállásolására

A brit kormány hamarosan visszaadja az üzemeltetőknek a századik olyan szállodát, amelyet illegálisan érkező menedékkérők elhelyezésére vett bérbe.

A londoni belügyminisztérium szerdai tájékoztatása szerint a visszaadott szállodák száma várhatóan jövő pénteken éri el a százat.

A tárca szerint ezt az tette lehetővé, hogy a tavaly szeptemberi 56 ezerről több mint 20 ezerrel, 36 százalékkal csökkent az illegálisan Nagy-Britanniába érkezett és bérelt kereskedelmi szálláshelyeken elhelyezett menedékkérők száma.

A minisztérium hangsúlyozta:

a szállodai elhelyezést – amelynek költsége jelenleg naponta 8,2 millió font (3,8 milliárd forint) – a kormány mindig is csupán átmeneti megoldásnak tekintette.

A tárca megfogalmazása szerint más, nagyobb befogadóképességű elhelyezési helyszínek, köztük egykori katonai létesítmények és erre a célra berendezett állóhajók igénybevételével csökkenthető az egyébként is túlterhelt magánszektorbeli szálláshelypiacra nehezedő nyomás.

A brit kormány tavaly októberben jelentette be, hogy elkezdi az illegálisan érkező menedékkérők elhelyezésére kibérelt szállodák visszaadását az üzemeltetőknek, mivel jelentősen csökkent a külföldről törvényellenesen Nagy-Britanniába bejutni próbálók száma.

A londoni belügyminisztérium éves statisztikája szerint 2023-ban 36 704-en lépték át illegálisan a brit határt menedékjogi kérvény benyújtásának szándékával, 33 százalékkal kevesebben, mint 2022-ben.

A konzervatív párti brit kormány tervei szerint a Nagy-Britanniába illegálisan érkező menedékkérőket a közép-afrikai Ruandába telepítenék át – erről kétoldalú megállapodás is született a két ország között -, a terv végrehajtása azonban emberi jogi kifogások alapján meghozott tiltó bírósági végzések és parlamenti viták miatt egyelőre nem kezdődött el.

További hírek