Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország műsorában kitért a Liszt Ferenc repülőtér többségi tulajdonának visszavásárlására is, hangsúlyozva: olyan vagyontárgyat szereztünk vissza, amelyből csak egy van, és az ilyet sosem szabad odaadni másnak, azt mindig meg kell tartani.
Kiemelte: háborús időkben eleve jobb, ha az ország egyetlen komolyan vehető nemzetközi reptere közvetlen magyar irányítás alatt van. „Ez majdnem monopólium, tehát ebből nincsen több” – fogalmazott.
Hozzátette: a reptér magyar állami tulajdonba kerülésével minden magyar állampolgár vagyona nőtt. Tervei szerint a reptér értékét gyorsan növelni fogják, ezzel pedig az egy állampolgárra eső vagyoni érték is nőni fog.
Ennek érdekében a világ legnagyobb reptér-üzemeltetőjét, a francia Vincit is bevették. „Az a jó, hogy ha az állam nem gazdálkodik, hanem ha meg is van a tulajdon, ami fontos, akkor bevon olyan profikat, akik értenek ehhez a dologhoz” – fogalmazott.
Van még tervünk, hogy később majd katariakat is bevonunk, de a többséget mindenképp meg akarjuk őrizni – közölte a miniszterelnök.