Öt különleges, a műfaji határokat átlépő előadást mutatnak be a szegedi Régi Zsinagógában

Öt különleges, a műfaji határokat átlépő fizikai színházi és táncelőadás látható a szegedi Régi Zsinagógában a csütörtökön kezdődő 33. Thealter plusz kisfesztiválon – tájékoztatott a szervező MASZK Egyesület.

A négynapos kisfesztivál az Artus Stúdió és Kompánia Színházi Társulat közös,

Tandem című produkciójával indul.

Az előadást Mayer Zita és Mózes Zoltán rendezte, és azt a kérdést járja körül, mit jelent együtt alkotni.

Pénteken

Kovács Domokos a kortárstánc és a bábszínház kettőséből született, fizikai bábszínház műfaji meghatározású darabjait

láthatja a Régi Zsinagóga közönsége. A Dancing On A Grinder című mű azt vizsgálja, hogyan befolyásolják a tradicionális férfi-női szerepek egy párkapcsolat dinamikáját.

A második, H.A.N. című produkció

Hermaphrodita, Androgyné és Narcissosé mítoszát eleveníti meg.

A három történet egymásba olvasásából jön létre egy negyedik, amely a tánc és a bábszínház kettőséből született, és felteszi a kérdést: mennyire határozza meg életünket az, hogy milyen testbe születünk?

A Cipolla Collectiva szombaton vendégszerepel

A test misztériuma című produkciójával

Szegeden. Mikó Dávid és Nagy Csilla közös előadása a tánc és a színház nyelvén hívja a nézőket közös tanulmányra.

A Thealter plusz zárásaként vasárnap Anna Pavlovna Pavlovát, a 20. századi táncművészet meghatározó alakját idézi meg a

Mándy Ildikó Társulata.

A prímabalerina – akit a darabban Gerlits Nikolett alakít – korát messze meghaladó bátorsággal vállalta önálló művészi útját, elhivatottan járta a világot, hogy megismertesse a balett-tánc művészetét Dél-Amerikától kezdve Indián és Japánon át Új-Zélandig. Szólóiba beépítette az utazásai során megismert néptáncok motívumait.

A táncelőadás filmes megoldásokkal társítva alkot teljes egészet, a darabhoz írt kortárs zenei anyaggal együtt.

További hírek