Kellemes tavaszi idő volt, enyhe szél fújt. A XI: kerületi, Baranyai utcai iskolában a nagyszünetben már próbálták a karénekesek az Április 4-ről szóljon az ének című dalt, hiszen 1976. április 3-át írtunk. Kedvenc kis fodros kötényruhámban, garbóban, magastalpú, maszek, Zierer cipőben – az nagy szó volt ám! – mentem át a fellobogózott, átadás előtt álló Skála áruházba, hogy tudósítsak annak szakmai megnyitásáról. Ötven éve ennek. Nyúl Sándorral az áruház akkori igazgatójával beszélgettünk.
A lágymányosi lakótelepen laktunk, az ablakból látni lehetett, hol tart az építkezés. Volt, aki sajnálta a BEAC pályát, más viszont el se tudta képzelni, minek kell Budára áruház – jóllehet, egymás után húzták fel a környéken a hatemeletes épületeket, és tűntek el a Villa Negrák.
Mire odaértem, a párt- és állami vezetők kocsijai már leparkoltak – ez is újdonság volt: áruház, amelyhez parkolót építettek! – érkeztek az elvtársak, az újságírók, fotósok. A felső emeleteken még szépítgettek, takarítottak – az összes dolgozó éjfélig pakolt, rendezgetett, készülve a másnapi, a nagyközönségnek szóló kapunyitásra. Közben mindnyájan ünnepeltek, együtt, lelkesen. Talán nem sejtették, a magyarországi kereskedelem történetének egyik mérföldkövét rakták le. A többi szocialista országban sem volt annak idején a Skálának párja.
Erről a korszakról beszélgettem Nyúl Sándorral, az áruház akkori igazgatójával.
A krónikák szerint Demján Sándor – még a táci Gorsium Áfész elnökeként – csak úgy vállalta el az új nagyáruház igazgatását, ha szabad kezet kap. Megkapta. De hogyan lehetett akkor bekerülni az általa vezetett szűkebb teambe?
Este 9 óra volt és sakkoztunk. Fél óra múlva annyit mondott, holnap 8-kor kezdesz. Én voltam a negyedik a vezetők között. Mindnyájan fiatalok voltunk, huszonévesek. Átvettük Demján sodró lendületét, amellyel bebizonyította, hogy minden akadályt le lehet ügyesen győzni. Hite, lelkesedése az egész csapatra átragadt.
Hol tartott akkor az áruház építése?
A tervek már készen voltak, bár azokon többször változtattunk. Meg kellett kerülni bizonyos akkori szabályokat, amelyek például előírták, hogy mekkora lehet egy egybefüggő eladótér. Állandó kapcsolatban voltunk az akkori kivitelezővel, a belső építészeti megoldásokat illetően, hiszen már tudtuk, hogy nemcsak árusítani fogunk itt, hanem sokféle szolgáltatást nyújtani. Ez akkor ismeretlen kombináció volt még Magyarországon.
Az ötvenéves Skáláról forgatott dokumentumfilm sorozatot – rendező: Molnár Adrienne érdemes megnézni. Mint ebből is kiderül, olyan kollektíva jött össze, akik ráéreztek: valami új készül itt. Legenda vagy igaz, hogy Demján maga is részt vett az építkezésben, és ha kellett, még bútorokat is egyensúlyozott a feje felett?
Igaz. Valaki kereste őt egyszer a még csupasz betonpillérek között, mire mondtuk ott találja hátul, éppen sittet hord.
Adott egy fiatal, életerős csapat, akik előtt nincs lehetetlen. Honnan vették – egyrészt a bátorságot – másrészt az anyagiakat, no meg a példát?
Bátorságnak nem voltunk híján. A Skála szövetkezeti áruház volt, az országszerte működő áfészek – boltosok és termelők – fogtak össze, hogy pénzzel és áruikkal szálljanak be a megvalósításba, azaz a budapesti nagyközönség is megismerhesse és megvásárolhassa termékeiket.
Ezeket – kiegészítve külföldi gyártmányokkal, hiánycikkekel – a Corvinban, ami akkor a műfaj csúcsa volt, nem lehetett kapni. A példa, a minta nem jöhetett máshonnan, mint Nyugatról – hogy aztán a napi forgalom később többszörösen meghaladja, mondjuk valamelyik német Hertie áruházét, vagy akármelyikét a bécsi Mariahilferen.
A Skála minden tekintetben úttörő volt. De hogy született a név és a logó?
A szűkebb, későbbi igazgatókból álló csapat, már az első kapavágás előtt jóval, gondolkodott a névválasztáson.
A marketing része volt egy névpályázat, amelynek győztese betűszókémt emlékeztetett a Szövetkezetek Közös Áruházi vállalatára. Nyilvánvaló volt, hogy a széles választékot kell hangsúlyozni.
Először az áruskála jött szóba, de aztán maradt a Skála. Sándor találta ki a mágneseket utánzó pólusokat – hiszen az árubőség úgy vonzza a vevőt, mint a mágnes – és a feltűnő kék-piros színt.
Abban a tekintetben is páratlan volt ez az áruház, hogy már volt háziasszonya, „arca.”
Komjáthy Ági nemcsak szépségkirálynő volt, de diplomás közgazdász, egyben a vevőszolgálat vezetője. A pr-reklám-sajtó-marketing főnök pedig egyszemélyben dr. Takács Ildikó, aki kiváló műkorcsolyázó volt, évekig élt külföldön, nyelveket beszélt. Magyarországon addig példa nélküli szellemes szlogenek, reklámfilmek születtek az irányításával, no meg a Skála Kópé.
Takács Ildikó mindegyik vezető lap újságírójával személyes, baráti kapcsolatot ápolt, beszélgetés közben finoman sugallva, mit is kellene kiemelni a riportban… bár az se volt gond, ha erre az ember csak mosolygott. Ez ma ismerős módszer, de akkor még furcsa volt.
Ezt nem tudtam. De akkor róla lehetett mintázni a sikeres magyar üzletasszonyt, a szakma példaképét. Profizmusára jellemző, hogy később ő lett a Reklámvilágszövetség elnöke.
Milyen volt a Skálában a pultok mellett dolgozni?
Először is az alkalmazottak megkapták a tiszteletet. Demján mindenkinek köszönt, a takarítónőtől a raktárosig.
Sokkal többet nem fizethettünk az alkalmazottaknak, mint az akkori országos norma, de olyan elvárások és kedvezmények léteztek, amelyek sehol másutt. Orvosi rendelő, fodrászat, a részlegvezetőknek incentive utak, azaz szakmai külföldi kitekintési lehetőségek.
Az eladóknak ápoltan, formaruhában kellett kiszolgálniuk – mosolyogva! Ez annyira fontos szempont volt, hogy megszületett a mosolycsekk, amivel a vevő értékelhette az eladó viselkedését.
Pedig talán enélkül is szinte minden elkelt volna. A megnyitón – amely természetesen ünnepnapra, április 4-re esett – akkora tömeg várakozott a Skála előtt, hogy alig fértek el a járdán.
Bent pedig akkora tumultus támadt, hogy be kellett zárni rövid időre az áruházat Mindenki ki akarta próbálni a mozgólépcső mellett a mozgó járdát is. A lenti élelmiszerszinten, de a ruhaosztályon is, alig bírták pótolni a pultokon és polcokon az árut, pedig nem kellett attól félni, hogy másnapra elfogy. Számos hiánycikknek számító termék csábította a vevőket.
A legnagyobb újdonság az volt, hogy egyaránt lehetett sonkát venni, színes tévét vagy hűtőt rendelni, lottószelvényt kitölteni, kozmetikába menni, fotót csináltatni. Annak is nagy sikere volt, hogy az áruval megrakott kocsit ki lehetett tolni a parkolóban lévő autóhoz.
Ez már a plázák korszaka felé mutat, pedig azok majd 15 év múlva jelennek meg Magyarországon.
Attól még messze vagyunk, bár a koncepció hasonló volt. Amikor a Skála tető alá hozása egyáltalán szóba jött, a SZÖVOSZ – a magyarországi szövetkezetek országos szövetsége – az igazgatói megbízást Demján Sándornak adta. Eleinte csak egy Skála létezett, a budai, de később országos áruházlánccá vált.
A Skála Budapest Nagyáruház 1979-ben fuzionált a Szöváru Nagykereskedelmi Vállalattal, ezzel létrehozva a Skála-Coop-ot, amely hatalmas vállalatcsoporttá nőtte ki magát. A legtöbb vidéki Skála franchise rendszerben, névhasználattal működött, hasonló szakmai elvek alapján, mint ahogy az úttörőnek számító budai áruház, de maradt áfész tulajdonban. Később, 1984-ben adták át a Nyugati téri Skála Metrót.
Az évek folyamán sem csökkentek az átütő erejű marketing akciók.
Óriási sikere volt például az akkor nagyon népszerű Sandokan című tévésorozat főszereplője, Kabir Bedi látogatásának. A Forma 1-es autóverseny során Nigel Mansel kapott egy Skála nevű lovat – ennek is nagy híre ment. Még a Wikipediába is bekerült, hogy a Forma 1 nézettségét 1987-ben oly módon is kihasználtuk, hogy a magyar nagydíjon a futamgyőztes Nelson Piquet sisakján jelent meg az embléma.
Emlékszem, egyszer egy orosz újságíró kollégát kísértem el egyszer a budai Skálába. Ő felsóhajtott és megjegyezte – szajkózva az ő otthon hallott propagandát – hogy azért van itt annyi áru, mert a Szovjetuniónak támogatni kell a szocialista országokat.
Nagyon sok külföldi megfordult a budai Skálában, a nyugatiak többnyire kíváncsiságból, a keletiek pedig vásárlási céllal. De bírták a termelők, beszerzők és eladók áruval és szusszal.
Később jelentősen bővült a vállalatbirodalom palettája: saját gyártóüzemek születtek és elindult a külker ágazat is, meg a nemzetközi terjeszkedés. Talán kevesen tudják, de itt vezették be először Magyarországon – ez már a kilencvenes évek – a vonalkódos leolvasókat.
A Skála hanyatlásával – és a külföldi szupermarketek hazai betörésével – egyidőben zajlott Demján Sándor üzleti birodalmának tematikus kiszélesedése, először csak megnyílt – egy külföldi együttműködés eredményeként – a Kaltenberg söröző, megépült a Pólus Center, a Bank Center, a Müpa, a Westend. Majd megalapította a Prima Primissima díjat, amely a mai napig viseli az emlékét. Nehéz volna felsorolni a vállalatcsoport akkori ingatlan portfólióját.
Mikor adták el a budai Skálát?
Immár 21 éve, de az adásvételi szerződés értelmében 2007-ig a régi épületet fenn kellett tartani. Augusztus 7-én ünnepélyes keretek között kezdték el lebontani, ami jelképesen a homlokzaton elhelyezett felirat S-betűjének levételével kezdődött.
Sokan legendának tartják, pedig magam is láttam, hogy a bontás során feleslegessé vált homlokzati felirat Demján Sándor házának kertjébe került, emlékül az általa életre hívott vállalatcsoportnak. De nemcsak ott lehet megpillantani ezt a ma már retro feliratot: a napokban feltűnt nekem az egyik vidéki áruházon a Skála embléma. Nincs levédve?
Tudtommal nincs. Magyarországon több mint 60 áruház viselte annak idején ezt a logót, még azután is, hogy több üzletet később már kínaiak bérelték ki és üzemeltetik, a mai napig.
Ön mostanság min dolgozik? Egy ennyire aktív üzleti életpályát nehéz abbahagyni…
Nyolcvan ingatlanból álló portfólióm van, amit sikeresen irányítok. De a Skála kezdeti korszakának lelkesedését ma már Magyarországon nehéz lenne utánozni.
