A COVID világjárvány kapcsán is sokszor szóba került poszttraumás stressz szindróma (posttraumatic stress disorder; PTSD) óriási jelentőségű érzelmi zavar, számos embert érint világszerte. A PTSD-vel kapcsolatban azonban még számos kérdést kell megválaszolni a kutatóknak. Például azt is, hogy a PTSD kifejezetten emberi probléma, vagy esetleg az állatvilágban is megjelenik? Csak az ember kifinomult intelligenciája sérülhet az élet viszontagságai miatt, vagy nem kell hozzá feltétlenül kimagasló értelem, hogy a rettegés mély nyomokat hagyjon az elmében?

A PTSD-ről közismert, hogy egy pszichiátriai zavar, amely traumatikus események nyomán alakul ki. Gyakori a háború, vagy nemi erőszak túlélői között. A traumatikus élmény emléke, az ezzel kapcsolatos gondolatok nem hagyják nyugodni az embert. A fájdalmas emlékek gyakran rémálmok formájában is betörnek a tudatba, így a PTSD-től szenvedőknek még az alvás sem nyújt menedéket. Az állandó nyugtalanság és az alvási problémák további gondokat hozhatnak magukkal, például szerhasználatot és öngyilkossági kísérleteket.

Mióta létezik a poszttraumás stressz zavar?

A PTSD viszonylag új a pszichiátriai zavarok listáján, az 50-es években került be először a pszichiátriai zavarok amerikai kézikönyvébe, bár akkor még kicsit más névvel (általános stressz reakció – gross stress reaction).

Az I. világháború idején még gránátnyomásnak, vagy harctéri idegsokknak (shellshock) nevezték ezt az állapotot, később harci kimerültség (combat fatigue) lett belőle. Poszttraumás stressz szindrómának 1980-ban nevezték először. A legendás amerikai humorista, George Carlin még a tőle megszokott gúnyos stílusban bírálta is, hogy egyre komplikáltabb nevet kapott a jelenség, amivel szerinte csak elfedték a probléma súlyát.

“Fogadok, ha manapság is harctéri idegsokknak neveznék, akkor a veteránok megkapnák az ellátást, amire szükségük van.” – George Carlin (1996)

Bármit is gondoljunk a címkéről, amivel a traumatikus élmények hatására kialakuló érzelmi zavart illetik, abban biztosak lehetünk, hogy nem a XX. században jelent meg.

A PTSD tünetegyüttesét a történelem során számos feljegyzésben rögzítették, például az ókori Mezopotámiában, nagyjából háromezer évvel ezelőtt.

A katonákat az ellenségeik szellemei zaklatták, akár még álmukban is. Az ókori harcosok baját tehát szellemek okozták, ezek a túlvilági lények plántálták a nyomasztó képeket és gondolatokat a katonák elméjébe. Ugyan manapság másképp vélekedünk az elme dolgairól, a lényeg kétségtelenül ugyanaz: az erőszak megélése testközelből számos embernél okoz pszichológiai sebeket ma is, és ez a történelem során sosem volt másképp.

Miért alakul ki a PTSD?

A pszichiátria és a pszichológia képviselői szerint a PTSD a normális érzelmi folyamatok kisiklása következtében alakul ki. A traumatikus élmény érzelmi feldolgozása nem zajlik le megfelelően.

Érdekes módon a viselkedésökológia oldaláról egy teljesen más elképzelés fogalmazódott meg a PTSD okával kapcsolatban.

Mivel az állatvilágban számtalan példát látni a félelem hosszú távú negatív hatásaira, ezek a szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy a PTSD valójában nem az érzelmi feldolgozás zavara, hanem a fokozott érzelmi terhelésre adott adaptív válasz.

Azért adaptív, mert normálisan a túlélést szolgálja. Egy zsákmányállatnál előnyös lehet az állandó feszült éberség, mert segíthet elkerülni a ragadozót. Az embereknél viszont az állandósuló negatív hatás domborodik ki, mert a legtöbbünknek nem kell egy egész életet abban a kiszolgáltatottságban leélni, amiben a trauma bekövetkezett.

Az egyik első eredmény, amely arra mutatott, hogy a traumatikus élmények az állatoknál is komoly viselkedési és élettani változásokat eredményezhetnek, az észak-amerikai hócipős nyulak megfigyelésének köszönhetően látott napvilágot. Ehhez a fajhoz kötődik a viselkedésökológia egyik alapvető jelenségének feltárása. Már több mint egy évszázaddal ezelőtt megfigyelték, hogy a nyulak egyedszáma néhány évente megugrik, amit szépen követ a ragadozója, a kanadai hiúz egyedszámának növekedése. Ez aztán a nyulak egyedszámának lecsökkenését eredményezi, ami pedig magával vonja a ragadozók egyedszámának lecsökkenését, így végül újra elszaporodhatnak a nyulak és kezdődik a ciklus elölről. A zsákmányállat és ragadozó populációk méretének ingadozását leíró matematikai modellt (Lotka-Volterra modell) ezen jelenség alapján alkották meg.

A hócipős nyúl (Lepus americanus) és a kanadai hiúz (Lynx canadensis) egyedszámának változásai a prémek ezrei (Thousands furs) alapján (Forrás: wikipedia.org).

A hócipős nyulak tanulmányozása során azonban kiderült, hogy a populáció lecsökkenését nem kizárólag a ragadozók számának megnövekedése eredményezi. Pontosabban nem csak amiatt csökken az egyedszám, hogy a ragadozók elkapják a nyulakat, hanem az is közrejátszik, hogy félelemben tartják őket. A kutatók erre a következtetésre a viselkedésökológia egyik hasznos módszerének köszönhetően jutottak: a nyulak ürülékét gyűjtötték össze és elemezték ki. Azt találták, hogy az ürülékben jóval nagyobb koncentrációban található meg a stresszhormon abban az időszakban, amikor a ragadozók száma nagyobb.

A kutatók ezután azt is kimutatták, hogy a stresszes nyulak kevesebb és kisebb testméretű utódot hoztak világra. Ez magyarázza azt, hogy a nyulak populációja még néhány évig kicsi marad, hiába, hogy a ragadozók nagyrésze már elpusztult.

Trauma az állatvilágban

A zsákmányállatok viszonylag gyakran megsérülnek a rájuk vadászó ragadozók elleni küzdelemben. A zsiráfok negyedénél láthatók ragadozóktól származó sérülések nyomai, míg az afrikai ráják esetében ez az arány száz százalék. Elképzelhető, hogy a sérüléseknek pszichológiai vetülete is van.

Erre utal a traumatizált afrikai elefántok viselkedése. Az afrikai elefántok intelligenciája egyébként kimagasló az emlősök körében, ezt példázza a fiatal egyedek játékossága is.

A kutatók megfigyelték, hogy az elefántok egy traumatikus élményt követően akár évekig fokozottan óvatosak.

Egy felnőtt nőstény elefántot egyszer elfogtak, hogy új területre költöztessék, ahol jobb esélyei vannak a túlélésre. Az élmény feltehetőleg traumatizálta az állatot, legalábbis a kutatók ennek tulajdonítják azt, ahogy egy alkalommal a felé közeledő járműre reagált. A kutatók járműve egyszer keresztezte az elefánt útját, ami normálisan nem szokott problémát jelenteni. A motor leállítása után az elefántok általában egyszerűen tovább sétálnak. Ezúttal azonban a nőstény megrohamozta és feldöntötte az autót.

Az elefántok sokkal óvatosabbá válnak traumát követően, ahogy a képen látható Buga nevű elefánt is agresszívabb lett áttelepítését követően (Forrás: knowablemagazine.org/Brad Carter).

Egyes kutatók egy vizsgálat keretében ragadozó madár hangját játszották le rendszeresen egy olyan területen, ahol az énekes verébsármány fészkel. Azt találták, hogy a költés során jelentősen kevesebb életképes utód született ezeknél a madaraknál, mint ami általában a fajra jellemző.

Több hasonló kutatás mutatott ki olyan idegrendszeri elváltozásokat különféle állatoknál, melyek a PTSD-vel diagnosztizált személyeknél is jellemzők.

PTSD: normális reakció abnormális helyzetre?

Úgy tűnik tehát, hogy az állatvilágban jelentős hatással van a viselkedésre és az élettani folyamatokra a stressz, amelyet a zsákmányállatok a ragadozók támadásainak következtében élnek át. Hogy ezt érdemes-e párhuzamba állítani a PTSD-vel, arról egyelőre megoszlik a kutatók véleménye. Egyesek azt hangsúlyozzák, hogy a PTSD nem tekinthető pusztán viselkedéses és élettani változások összességének, hanem az egyén gondolatvilágában bekövetkező változás is központi tényező. Mások szerint a vadállatok körében is van értelme PTSD-ről beszélni, hiszen lényegében ugyanazok a folyamatok játszódnak le ezeknél az állatoknál is, mint az embernél.

A kérdés mindenesetre nem csak a tudomány kuriózuma. A PTSD kezelésének szempontjából fontos lehet, hogy van-e hasonló jelenség az állatvilágban.

A PTSD kezelésében egyelőre nincs univerzális gyógymód, a leghatékonyabb módszerek jelenleg a pszichoterápia különböző formái.

A PTSD hatékony kezeléséhez feltehetőleg fontos lesz megérteni az idegrendszeri alapjait, amiben óriási segítség lehet az állatvilágban megjelenő változat vizsgálata. A probléma másik megoldása az lehetne, ha az emberiség egyöntetűen abbahagyná a kegyetlenkedést. A PTSD jellemzően emberi atrocitások következtében alakul ki a legnagyobb arányban. Háborúk, erőszakos bűncselekmények vezetik a PTSD-t okozó traumatikus élmények okait soroló listát. Talán előbb fogjuk megérteni, hogyan változik meg az univerzum legbonyolultabb szerkezetének működése trauma hatására, mint hogy lemondjunk az erőszakról?