A kiberbűnözők a közösségi oldalakról felépítik a profilunkat és személyes üzenetet küldenek
2024-06-14
Kezdhet helyreállni az építőipar
2024-06-14
Show all

Rekordprofit az Opus

Az OPUS Global Nyrt. jelentős hatékonyságjavulásának eredményeként rekordprofitot ért el 2024 első három hónapjában – közölte a cég, hangsúlyozva, hogy a nehéz külső körülmények mellett így ismét megmutatkozott a szinergiák kihasználásának fontossága.

Az OPUS GLOBAL Nyrt. 11,2 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta az év első három hónapját, ami 3,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi profitot. A rekordok sorát megdöntő 2023-as év után jól kezdte a társaság az idei évet is, hiszen az első negyedévben először ért el ekkora nyereséget.

A közlemény szerint a cég január-márciusi gazdálkodásában éreztette hatását a nehéz külső gazdasági helyzet. Az első negyedév összes működési bevétele csökkent a bázishoz képest, azonban így is 144 milliárd forintot tett ki.
A szinergiahatások, és a hatékonyabb gazdálkodás eredményeként a költségeket sikerült az árbevétel visszaesésénél nagyobb mértékben közel 15 százalékkal 129,6 milliárd forintra mérsékelni. A konszolidált EBITDA így közel 25 milliárd forint volt a közlemény szerint.

A pénzügyi soron jelentős eredményjavulás volt az első három hónapban. A 2,9 milliárd forintos plusz nagyban hozzájárult a 17,3 milliárd forintos adózás előtti nyereséghez, ami 16 százalékkal magasabb a bázisnál.

A tovább javuló profit megmutatta, komoly eredményeket értünk el a hatékonyság javulásában – hangsúlyozta a negyedéves számokkal kapcsolatban Lélfai Koppány, az OPUS GLOBAL Nyrt. vezérigazgatója. Azt is kiemelte, hogy az első negyedév alapján elérhető a társaság stratégiájában meghirdetett 2024-es konszolidált, 94 milliárd forintos EBITDA cél.

A közleményben kitértek arra, hogy az iparban a kedvezőtlen nemzetközi és hazai folyamatok mellett is az árbevétel növekedése jellemző. Az eredményességi célok teljesítése érdekében a működési költségek kezelése fókuszban van. Az élelmiszeripari és energetikai szegmens is javuló eredményességről számolt be. Mindkét területre jellemző a terveknek és iparági benchmarkoknak megfelelően az árbevétel és a költségek csökkenése – ismertették. A cég tájékoztatása szerint nagyon jól teljesített a turizmus is, ahol a bevételek piacot meghaladó mértékben, több mint 30 százalékkal emelkedtek az első három hónapban.

Az OPUS részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtökön 2,26 százalékkal erősödve 429 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legalacsonyabb árfolyama 117 forint, a legmagasabb 438 forint volt.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.