Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke szeptember 16-án tartja meg ciklusának egyik legfontosabb beszédét, ekkor vázolja fel ugyanis Brüsszel prioritásait és stratégiai tervét az elkövetkező évekre. A 2029 novemberéig tartó második mandátumának sorsdöntő felszólalása előtt óriási a várakozás, hiszen az elnöknek olyan égető kihívásokra kell konkrét válaszokat adnia, mint például Európa lemaradó versenyképessége, a zöld átállás politikai feszültségei és a védelmi kapacitások megerősítése.
A Politico Zoya Sheftalovich tollából összeszedett hat olyan problémát, amely valószínűleg meghatározza majd von der Leyen hivatali idejéből hátralévő részt.
MTI/EPA/PAP/Michal Meissner
1. Európa gazdasági hanyatlásának megállítása
Képes lesz-e von der Leyen megállítani a kontinens gazdasági hanyatlását vagy végignézi az ipar teljes leépülését?
Mario Draghi korábbi olasz miniszterelnököt és az Európai Központi Bank volt elnökét Ursula von der Leyen kérte fel, hogy készítsen jelentést a kontinens versenyképességéről. Draghi brutálisan őszinte volt értékelésében, kijelentve, hogy
lépések nélkül kénytelenek leszünk veszélyeztetni vagy a jólétünket, vagy a környezetünket, vagy a szabadságunkat.
Arra szólította fel az Európai Uniót, hogy évente további 800 milliárd euró befektetésével küzdje le az alacsony termelékenységet és a lassú növekedést, amelyek miatt jelenleg alulmarad az USA-val és Kínával szembeni versenyben.
Von der Leyen megígérte, hogy Draghi figyelmeztetését ipari stratégiává formálja, de az ellenszél erős. Az európai vállalatok magas energiaárakkal, szétaprózódott tőkepiacokkal, bonyolult szabályozással és fokozódó külföldi versenyhelyzettel néznek szembe.
Miközben az európai cégeknek szükségük van a kínai piacokra és ellátási láncokra, ez a függőség nagy árat követel. Az állami támogatások lehetővé tették a kínai vállalatok számára, hogy a belföldi keresletet messze meghaladó kapacitásokat építsenek ki, és elektromos autóik, akkumulátoraik, napelemes rendszereik és acéltermékeik komoly nyomást gyakorolnak az EU-s riválisokra. Eközben Peking hegemóniája a zöld átmenetben és a csúcstechnológiai szektorokban használt kritikus fontosságú nyersanyagok felett hatalmas kockázatot jelent.
Von der Leyen dilemmája az, hogyan tartsa nyitva a kínai piacot, miközben megakadályozza, hogy a túlkapacitás elsorvassza az EU iparát.
Ez kényes egyensúly: a túl sok konfrontáció romboló kereskedelmi háborút válthat ki; a túl kevés pedig életképes ipari bázis nélkül hagyhatja Európát.
2. A Big Tech cégek és az EU viszonya
Képes lesz-e von der Leyen kordában tartani a Big Tech vállalatokat anélkül, hogy minden egyes, a versenyjogról, az adatvédelemről, a digitális szuverenitásról vagy a gyermekvédelemről szóló európai döntés transzatlanti konfrontációvá fajulna?
A digitális piacokról szóló törvény (DMA) és a digitális szolgáltatásokról szóló törvény (DSA) már a végrehajtási szakaszban van, és az EU által az Apple-re, a Metára és a Google-re kiszabott bírságok már kiváltották Washington haragját. Von der Leyen ráadásul kötelezővé tenné a 13 év alatti gyermekek közösségimédia-használatának korlátozását, ami tovább provokálhatja Donald Trumpot.
3. A klímaválság kezelése a zöld szabályok visszavágása mellett
A Zöld Megállapodás (Green Deal) volt von der Leyen első ciklusának meghatározó projektje. Ám a szélsőjobboldali erők EU-szerte történő előretörésével, valamint a zöld szabályok ipari terheit nehezményező felháborodás miatt von der Leyen most kénytelen visszakozni azokban a szabályokban amelyeket ő maga vezetett be.
A gazdák utcára vonultak Európában; az ipar és a kormányok a szabályozás egyszerűsítését követelik. Ugyanakkor Európa extrém hőhullámokkal, erdőtüzekkel és súlyosbodó klímakockázatokkal néz szembe, amelyek minden eddiginél sürgetőbbé teszik a környezetvédelmi fellépést.
Ha von der Leyen túlságosan felvizezi a Zöld Megállapodást, azt kockáztatja, hogy elveszíti a hitelességét a polgárok és koalíciós partnerei szemében. Ha viszont ragaszkodik a szigorú szabályokhoz, még nagyobb politikai ellenállást válthat ki.
4. Európa és Ukrajna védelme
Európa biztonsági vitája a „stratégiai autonómiáról” szóló beszédektől eljutott addig a sürgető kérdésig, hogy honnan szerezzenek fegyvereket, és hogyan tartóztassák le Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
Az EU növeli a védelmi kiadásokat, támogatja a közös beszerzéseket, és igyekszik bővíteni az ipari kapacitásokat. A nemzeti kormányok azonban továbbra is megosztottak abban, hogy mennyit és mire költsenek.
A teszt az, hogy Európa képes-e olyan védelmi ipart kiépíteni, amely megáll a saját lábán, figyelembe véve, hogy a Trump-adminisztráció folyamatosan gyengíti a NATO-t.
Von der Leyennek azt is biztosítania kell, hogy Ukrajna a lehető legjobb pozícióban lépjen be az Oroszországgal folytatandó esetleges béketárgyalásokba.
Ez azt jelenti, hogy von der Leyennek biztosítania kell, hogy Ukrajna pénzügyi és katonai támogatást, valamint hiteles, hosszú távú biztonsági garanciákat kapjon, miközben a Trump-adminisztrációt is az oldalán tartja.
Ám miközben Brüsszelben továbbra is magas Ukrajna támogatottsága, az EU-ban több Kremlel-barátibb kormány került hatalomra, és a 2027-es választási hullám – beleértve Franciaországot és Olaszországot – után mások is csatlakozhatnak hozzájuk.
5. Az EU bővítése
Ukrajna, Moldova és a Nyugat-Balkán országai közelebb kerültek az EU-hoz, de a bővítés politikai támogatottsága nem azonos az új tagok befogadására való felkészültséggel.
A tagjelölt országoknak még nehéz reformokat kell végrehajtaniuk a jogállamiság, a korrupció elleni küzdelem és az igazságszolgáltatás függetlensége terén. A jelenlegi EU-tagok aggódnak a bővítés költségei, a jövőbeli finanszírozási igények és amiatt, hogy az intézmények képesek-e működni több mint 30 taggal.
Von der Leyennek azonban meg kell mutatnia, hogy a csatlakozás még mindig hiteles folyamat, nem pedig egy végtelenségig halasztott ígéret, mielőtt az EU várótermében lévő országok elveszítik a türelmüket, és máshol keresnek szövetségeket.
6. Finanszírozás
Az EU következő hosszú távú költségvetése határozza meg, hogy von der Leyen a fent felsorolt fejfájások közül melyiket tudja ténylegesen kezelni.
A Bizottság közel kétezer milliárd eurós költségvetést javasolt a 2028–2034-es időszakra, de két tábor csap össze a terv felett.
Az úgynevezett „Kohézió barátai” – köztük Olaszország, Görögország, Lengyelország és Spanyolország – több pénzt szeretnének a hagyományos kiadási területekre, különösen a kohéziós politikára és a Közös Agrárpolitikára, és azt akarják, hogy ezeket a forrásokat a megszokott nemzeti és regionális csatornákon keresztül osszák el.
A másik tábor, amelyet a fukar országok (köztük Németország, Svédország, Dánia és Hollandia) alkotnak, kevesebb kiadást és a pénzek eltérő felosztását akarja: többet az innovációra, a védelemre és az európai ipari kapacitásokra.
Az EU legnagyobb országai közül többben is választásokat tartanak 2027-ben, többek között Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és Lengyelországban. Egyes politikusok vonakodnak majd elmagyarázni a szavazóknak, miért kellene több pénzt küldeniük Brüsszelbe; mások pedig azt, hogy miért kellene csökkenteni a hagyományos támogatásokat.
Az új EU-s költségvetésnek azonban 2028. január 1-jén hatályba kell lépnie. Ez azt jelenti, hogy a megállapodást jóval előre le kell tárgyalni.
Ahogy közeledünk 2027-hez, a belpolitika annál inkább dominálni fogja a tárgyalásokat – és annál nehezebb lesz biztosítani az egyhangúságot a Tanácsban és a hozzájárulást az Európai Parlamenttől.
