Szijjártó Péter: benyújtották a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésről szóló törvényjavaslatot

A Külgazdasági és Külügyminisztérium a kormány döntése alapján elkészítette és immár be is nyújtotta az Országgyűlésnek a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésről szóló törvényjavaslatot – jelentette be a tárca vezetője, Szijjártó Péter csütörtökön Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a miniszter kijelentette, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság

lejáratta nemcsak saját magát, hanem az egész nemzetközi bírósági rendszert azzal, hogy egy nyíltan antiszemita döntéssel nemzetközi körözést adtak ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel szemben.

Ezen döntéssel a Nemzetközi Büntetőbíróság egy politikailag motivált intézménnyé süllyesztette le a nemzetközi bírósági rendszert. Mi, magyarok pedig egy politikailag motivált bírósági rendszernek nem kívánunk a részei lenni

szögezte le.

Ezért a kormány úgy döntött, hogy kezdeményezi a római statútum felmondását, és így Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból

tette hozzá.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a kormány döntése alapján a Külgazdasági és Külügyminisztérium elkészítette az erről szóló törvényjavaslatot, amelyet a mai napon be is nyújtottak az Országgyűlésnek.

Tájékoztatása szerint a parlament még április vége előtt el tudja kezdeni a törvényjavaslat tárgyalását, majd május végén ki is írhatják erről a szavazást, ezt követően pedig az ENSZ-t is értesíteni fogják.

A nemzetközi jogszabályok értelmében ez a lépésünk egy esztendő múlva fog hatályosulni

mutatott rá.

Magyarország nem kíván egy politikailag motivált, politikai eszközzé lefokozott nemzetközi bírósági rendszer része lenni

összegzett.

További hírek