Találja ki, ki adja el Magyarországon a legtöbb hot-dog-ot!

Összefogott a Mol, a Pick Szeged és a LIDL Magyarország, és a jövőben a Mol-töltőállomásokon megkedvelt hot-dogok fő alapanyaga, vagyis a hot-dog kolbász már az élelmiszer-kiskereskedelemben is kapható lesz.

A világ nagy töltőállomás-üzemeltetői már viszonylag régen felismerték, hogy ha van egy hely, ahová rengeteg fogyasztó úgyis betér, hiszen tankolnia kell, akkor ott érdemes őket mással is kiszolgálni, kávéval, péksüteménnyel, autós kellékekkel, autópálya-matricával és amire még igény támadhat.

Akár alkohollal is, vagy külföldi láncokban cigarettával, hiszen vannak települések, ahol éjszaka egyedül a benzinkút van nyitva, és van az úgy néha, hogy az ember éjfél után szomjas, vagy éppen rágyújtana.

Azt ugyan ma még nem lehet mondani, hogy az egyéb bevételek ugyanolyan fontosak lennének, mint maga a benzin és a gázolaj, de nagyon gyorsan növekedő szegmensről van szó.

A csodálatos hot-dog

Magát a hot-dogot aligha kell nagyon bemutatni, ez a termék biztosan ott van a pizza és a hamburger mellett a világ legnépszerűbb ételei között, állítólag csak az Egyesült Államokban évente 20 milliárd darabot értékesítenek belőle.

Érdekesség, hogy ma már nagyon amerikainak tűnik, bár a világon szinte mindenhol felbukkannak a kis értékesítő kocsik és bódék, de valójában – bár az eredete vitatott – mindenképpen valahonnan a környékünkről származik, Bécset, illetve Frankfurtot tartják a szülőföldnek, és legalább 170-180 éves találmányról van szó.

Ami pedig a konkrét terméket illeti, a Pick Fresh Corner hot-dog kolbász egy töltőállomási termékből vált annyira széleskörűen népszerűvé, hogy immár kikerült a hot-dog a polcokra is, így a Lidl, vagyis a legnagyobb hazai élelmiszer-kereskedelmi lánc már forgalmazza.

A 94 százalékos hústartalmú termékeket ugyanis eddig csak a Mol-hálózat Fresh Cornerjeiben lehetett megkapni, de a jövőben csomagolt verzióban is kaphatók lesznek, amit a Mol egy eseményen mutatott be, ahol Dobó Ági, a Konyhafőnök VIP győztese látványfőzést is tartott.

Mol: Nem csak tankolás, gasztroélmény

Orosz András, a MOL Magyarország kiskereskedelem igazgatója

A házigazda részéről Orosz András, a MOL Magyarország kiskereskedelem igazgatója elmondta, hogy a cég szempontjából kiemelten fontos az az együttműködés, amelyet piacvezető márkák valósítottak meg.

A molos koncepció lényege eleve a gasztronómia felől indult. Ha az autós megáll, ne csak tankolhasson, de ihasson egy remek kávét és jó minőségű élelmiszert is vehessen magához.

A tavaly Magyarországon eladott 10 millió hot-dog azt is mutatja, hogy az ötlet sikeres lett, kijelenthető, hogy biztosan ez a legnépszerűbb magyar hot-dog márka.

A benzinkutak 90 százalékában már van Fresh Corner, és a lánc nem csak hazai, hiszen tíz országa van a Mol-kutaknak a régióban, ahol ezt a koncepciót meg lehet valósítani, ez 2000 töltőállomás.

A hot-dog amúgy tényleg egyszerű termék: hot-dog-kolbász, kifli és szósz, de mégis fel lehet emelni magas szolgáltatási szintre.

A termékfejlesztések során a Mol is kísérletezik, van alapverzió, szezonális termékek, van sertés és csirkehús alapú termék is.

Több tízezer ember fogyasztja ezt naponta. Érdekesség, hogy a töltőállomások annyira intelligensek, hogy mesterséges intelligenciával számolják ki azt is, hogy mikor mennyi kolbászt érdemes elkészíteni, melegíteni.

Pick: Szegedtől Grönlandig érnének az eladott hot-dog kolbászok

A Pick Szeged Zrt. részéről Domián Gábor, a Bonafarm kereskedelmi igazgatója méltatta az együttműködést. Az idén 155 éves húsipari cég vezető terméke a téliszalámi, ez is egy nagy magyar innováció volt Pick Márk részéről, de a rendkívül népszerű termékkel kapcsolatban fontos volt Pick Jenő újítása is, a hűtési eljárás segítségével ugyanis már nem szezonális, hanem egész évben készíthető a termék.

Domián Gábor, a Bonafarm kereskedelmi igazgatója

A hot-dog kolbász is ennek az innovatív szemléletnek a meghatározó terméke, a 2021 óta fejlesztett kolbászokkal a cég újradefiniálta itthon a hot-dog kultúrát. A magyar mellett a szlovén, horvát és a román kutaknál is kapható a termék.

A Pick részéről ez 1500 tonna terméket jelent, mint hallottuk, a 4 országban tavaly 24 millió hot-dog kolbászt adtak el, ha ezt összefűznénk Szegedtől, Grönlandig érne a speciális kolbászfolyosó.

A kereskedelmi igazgató azt is kiemelte, hogy az ünnepi bejelentés azonban most nem is a töltőállomások értékesítéséről szól, hanem a kiskereskedelem egyéb csatornáinak premierjéről. A speciális háromoldalú együttműködésnek hála, már otthon is elkészíthető a bükkfán készített termék, és mivel a nyár tele lesz remek sporteseményekkel, a grillszezonban is népszerű lehet a hot-dog kolbász, amely szegmensben természetesen piacvezető szerepre tör a szegedi cég.

LIDL:Grillszezonra fel!

Harcz Ádám, a LIDL Magyarország beszerzési ügyvezető igazgatója is tudott egy szép nagy számot mondani,

a cégcsoport üzleteiben naponta félmillió vásárlót szolgál ki, ezentól ennyi ember találkozhat az új húsipari termékkel.

Harcz Ádám, a LIDL Magyarország beszerzési ügyvezető igazgatója

Mint mondta, nagyon örül a kooperációnak és kiemelte, hogy mindhárom érintett céget az jellemzi, hogy a központban a vásárló minél jobb kiszolgálása áll.

A Lidl 20 éve nyitotta meg az első 12 boltját, ma már több mint 200 üzlettel és rendelkezik.

Mivel megjelent a Trade Magazin legfrissebb kiskereskedelmi listája, így azt is elmondhatta, hogy a cég a negyedik éve piacvezető itthon. Természetesen a társaság a jövőben is „az első választás” szeretne maradni, és a sikerben nagy szerepe van az innovációnak, az állandó újdonságoknak, de a magyar áruknak, a tartós magyar partnereknek is.

A grillszezonra a cég több mint 60 félre termékkel készül, és a hot-dog a beszerzési igazgató szerint remek futballcsemegéje lehet a nyári meccsdömpingnek.

Dobó Ági elmondta, hogy az ő családjukban állandó (heti rendszerességgel fogyasztott) termék a hot-dog. A 10 millió tavaly itthon eladott kolbász hallatán nem kell túl nagy fejszámolás ahhoz, hogy ez azt jelenti, hogy minden magyar, csecsemő, autónélküli és aggastyán is átlagosan több mint egy ilyen hot-dogot megevett. Ő azonban biztos abban, hogy ez tartalmilag máshogy áll össze, mert az ő családja legalább 100 kolbászkát megevett már. Majd Dobó Ági elmondta, hogy az ő kedvenc konyhái, a magyaros és a közép-amerikai, és egy látványfőzés keretében egy magyaros (lecsós) és egy mexikói (jalapeñós-kukoricás) hot-dog-verziót el is készített.

További hírek