Tippelje meg hány néző volt az idei szezonban a Nemzeti Színházban

Eredményes évadot zár a Nemzeti Színház, amely 425 előadást tartott és több mint 134 ezer nézőt fogadott az idei évadban – közölte a teátrum csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint az évad végén a társulat több tagja is társulati elismerésben részesült. Szilágyi Ágota a Szeleczky Zita-emlékgyűrűt vehette át, Berettyán Sándor a Sinkovits Imre-díjat, Tóth Auguszta pedig a Szörényi Éva-díjat nyerte el. Lukácsy György Németh Antal-díjban részesült. A társulat Kulissza-díjjal ismerte el a háttérben dolgozó kollegák munkáját, a díjat Hosszu Rita, Krihó Katalin és Lencsés István vehette át Vidnyánszky Attila vezérigazgatótól.

Mint kiemelték, a következő évadra már elindult a bérletértékesítés.

A közlemény szerint a jövő évad bemutatói között lesz Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művének zenés változata, amely decemberben látható majd Szarka Tamás közreműködésével. Tompa Gábor rendezésében mutatják be Eugene Ionesco Haldoklik a király című művét, az abszurd dráma mesterének egyik legszemélyesebb alkotását. Nichola McAuliffe A szívem királynője című művét Viktor Rizsakov rendezésében tűzik műsorra, Thornton Wilder A mi kis városunk című Pulitzer-díjas darabját pedig Ilja Bocsarnikovsz állítja színpadra.

A Nemzeti Színház nyílt napja szeptember elején kulisszatitkokkal, alkotókkal, közönségtalálkozókkal várja a nézőket, ezt követi az évadhirdető sajtótájékoztató, ahol további premierekről is hírt adnak – olvasható a közleményben.

További hírek