A leggyakoribb állatról emberre terjedő betegség – Nagyon nehéz a diagnózis

A Lyme-kór az egész világon mindenütt, és hazánk egész területén is a leggyakoribb állatról emberre terjedő betegség. Legalább ötször gyakoribb, mint az AIDS, és másfélszer gyakoribb, mint az emlőrák. A diagnózisa azonban ma is nehéz: a sokak által ismert Lyme-folt csupán az esetek harmadában jelenik meg, a többi jellemző tünet pedig könnyen félreértelmezhető. A betegség akár évekig is lappanghat, miközben komoly szervi károsodást okoz.

Egy magyar innováció, a DualDur teszt áttörést hozott a felismerésében: a mikroszkópos vizsgálat során mesterséges intelligenciát alkalmaznak képfelismerő algoritmussal, ami így képes közvetlenül kimutatni a kórokozót – akár már napokkal a fertőzés után, a klasszikus immunválasz megjelenése előtt.

Ez nemcsak a korai kezelést teszi lehetővé, de segít az orvosoknak abban is, hogy elkülönítsék a tünetmentes hordozókat a valóban kezelésre szoruló betegektől.

A Lyme-kór megítélésének változásáról, a DualDur teszt lehetőségeiről, az orvosoknak nyújtott segítségéről és a diagnosztika jövőjéről Bózsik András Pállal, a Lyme Diagnostics ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Azt lehet mondani, hogy az elmúlt 10 évben teljesen megváltozott, amit a Lyme-kórról tudunk

kezdi Bózsik András.

Maga a kórokozó velünk van több ezer éve, de csak 1982-ben azonosították, hogy ez az, ami a Lyme-kór tüneteit okozza, innentől kezdve beszélünk arról, hogy létezik a Lyme-kór. Itthon édesapám, Dr. Bózsik Béla Pál részt vett az első magyarországi esetek leírásában, az első hazai eseteket 1985-ben publikálták.

Egyre több olyan betegség van, amelyiknél vagy kiváltóként, vagy addicionális okként szerepel a Lyme-kór, mint lehetőség. Hogy csak néhányat említsek: a sclerosis multiplex, az ALS, az egyes típusú cukorbetegség, az autizmus – ezek mind olyanok, amelyeknél nem biztos, hogy egyetlen kiváltó ok okozza a betegséget, de amennyiben a Lyme-kór ott van, és azt meggyógyítják, akkor a tünetek vagy csökkenthetők, vagy teljesen meggyógyíthatók.

Miért ilyen nehéz diagnosztizálni a Lyme-kórt?

A kullancs a csípéskor már arra készül, hogy hosszan szeretné szívni a vért, ezért nem kéne, hogy megtámadja az immunrendszer, így fölkészült erre és gyengíti az immunválaszt. Aztán maga a kórokozó is tudja gyengíteni azt, éppen ezért az esetek körülbelül harmadában egyáltalán nem látunk immunválaszt, a tesztek pedig a fennmaradó résznek csak egy bizonyos százalékában adnak pozitív eredményt.

Képzeljük el azt, hogy van egy szarvas, látjuk a nyomát a sárban, és valami mozog a bokorban. Az a kérdés, hogy fogom-e a puskámat és rálövök-e a bokorra. Ismerhetünk sajnos vadászbaleseteket, amikor lőttek, és nem a szarvas volt a bokorban. Ez azt jelenti, hogy a kórokozónak a nyoma a szervezetben nem elegendő ahhoz, hogy a bokorban lévő szarvast meglőjem, tehát rálőjek antibiotikummal. Egyszerűen nincsen elég információ. Egyszerűbb mérni magát a kórokozót, hogy ott van-e a szervezetben vagy nincs.

A DualDur direkt teszt, tehát nem az immunválaszt figyeli, hanem a baktériumnak a jelenlétét.

Milyen további lépés, további fejlődés vár a Lyme diagnosztikára?

Jelenleg a részletes vizsgálati eredményekből meg tudjuk mondani, hogy melyik mintában mi a legvalószínűbb borrelia baktérium típus, amely a fertőzést okozza, ez alapján lehet egy antibiotikus érzékenységet tervezni. Öt év múlva szeretnénk ott tartani, hogy az adott páciens mintájából a baktériumot kimutatva konkrétan meg lehessen határozni, hogy arra mi a hatékony kezelési opció. Tehát a precision medicine területéről, ahol egy adott páciens-csoportnak lehet hatékony kezelést javasolni, el lehet jutni a personalised medicine területére, ahol már a konkrét egyedi páciensnek segíthetünk.

További hírek