A gazdasági környezet olyan kiszolgáltatottá tette a magyar kkv-kat, köztük az én cégemet is, aminek a kezelése még folyamatban van – mondta a Tudás.hu-nak Tomán Szabina. A Toman Lifestyle alapító-tulajdonosa a piaci környezet megváltozása ellenére továbbra is hisz a személyes konzultáción és életmódváltáson alapuló diétában. A devizaingadozás, a fogyasztói magatartások és a trendek változása, a gyógyszeripar belépése a piacra – ezek mind-mind arra késztettek, hogy bekötött szemmel, kalapáccsal szétverjem, ami eddig volt és valami újat építsek – mondta. Az idei év után azonban már a növekedés a cél.
Az utóbbi évek sok fejtörést okoztak a vállalkozóknak. A járvány, az infláció, a fogyasztás visszafogása a Toman Dietet hogyan érintette?
Képesek voltunk a covid kihívásaihoz eredményesen alkalmazkodni, az elmúlt egy-másfél év nehézségein, instabilitásain azonban még nem vagyunk túl.
A gazdasági környezet olyan kiszolgáltatottá tette a magyar kkv-kat, köztük az én cégemet is, aminek a kezelése még folyamatban van. Mindenhol probléma a magyarországi vásárlói réteg megfogása.
A devizaingadozás, a fogyasztói magatartások és a trendek változása,
a gyógyszeripar belépése a piacra –
ezek mind-mind arra késztettek, hogy bekötött szemmel, kalapáccsal szétverjem, ami eddig volt és valami újat építsek.
Olyan hatalmas változások mennek végbe a piacon és a társadalomban, hogy egyszerűen a régi megszokott dolgokhoz nyúlni már nem lehet.
Mi okozza a legnagyobb gondot jelenleg a cég számára?
Mi mindig a diétára és az életmódváltásra alapoztunk, tíz éve ugyanazt kommunikáljuk: a megfelelő eredmény elérése érdekében étkezésünk rosttartalma legyen magas, fogyasszunk megfelelő mennyiségű fehérjét, jó zsírokat és szénhidrátokat, mikro és makro tápanyagokat, figyeljünk oda az ásványi anyagok bevitelére.
Egy ilyen program véghezviteléhez tudatosságra, információra és hosszú távú elköteleződésre van szükség.
Sokan szeretnének egészségesebben élni, a nap végén valahogy mégis a fast food piaca az, amely hihetetlen számokat képes felmutatni.
Bármilyen furcsán is hangzik,
az ultrafeldolgozott élelmiszer ma trendibb, mint valaha, pedig lassan már mindenki tudja, hogy mi az egészséges.
Ilyen világot élünk, sokan nem képesek beilleszteni az életükbe azt, amit jónak gondolnak, magunkkal foglalkozunk a legkevesebbet.
Mit mondanak a számok, 2024-ben milyen eredményt sikerült elérni?
Még nem készült el a pontos beszámoló, de a bevételünk csökkent az előző évhez képest.
Ugyanakkor tudom, hogy más egy ilyen volumennel elégedett lenne.
Hálás vagyok az ügyfeleinknek a bizalomért és úgy gondolom, hogy van mire építkezni a jövőben. A gyökerek maradnak, még ha most úgy tűnik is, hogy a széllel szemben állunk.
A branden nem változtatunk, nem fogtam vissza a konzulensek képzését, nem zártunk be szalonokat, most is 18 városban vannak partnereink Magyarországon és Romániában is működik egy üzlet.
Miben látja a kiutat, mire fekteti a figyelmet a jövőben?
Hiszek a Tomán jövőjében, a konzultációs diétában, az emberek edukálásában és az útmutatásban.
Ma önerőből nem könnyű jó formába kerülni, én tudom, hogy mire van szüksége az emberi szervezetnek.
A cégem tíz éve amellett tette le a voksát, hogy kérdésekre válaszolunk, útba igazítjuk a fogyni kívánókat, és azt gondolom, hogy a múló trendek és gyors eredményhajszolás mellett erre hosszú távon is meglesz az igény.
Nagy fantáziát látok az exporttevékenység felfuttatásában, célom a szlovákiai jelenlétet újraindítása, illetve szeretném, ha tovább fejlődnénk Romániában.
Nemrég új üzletágak bevezetéséről számoltak be. Milyen elgondolás áll a termékpaletta bővítése mögött?
Látom, hogy nem mindenkinek van ugyanarra lehetősége. Az én termékeimet a Toman Diet márkanév alatt egy francia gyár szállította eddig.
Az alapanyag nagyon magas minőségű, francia és holland tehenektől származik. A gyárban szinte legelőre megmondják, hogy ezek az állatok hol élnek.
Van az a tehetősebb, tudatosabb fogyasztó, aki ezt a minőséget várja el, és ezt meg is tudja fizetni.
Eddig nem voltam jelen az olcsóbb fehérjék piacán, idén ezen viszont sikerült változtatni.
Meg kellett találnom azt a gyártót, aki közelebb van hozzánk, akivel nem vagyok kitéve az árfolyamingadozásnak, aki hosszú távon lehet a partnerem.
A TakeIt by Toman fehérjék nem azt a minőséget képviselik ugyan, mint a drágább prémium termékek, de a nevem a garancia arra, hogy ezek is jó minőségűek és nem utolsó sorban finomak.
Tudom, hogy lesznek vásárlók, akik csak most csatlakoznak hozzánk, mert azt mondták eddig, hogy a fenntarthatósági szempontok miatt számukra nem szimpatikus a tasakos kiszerelés, vagy a távolabbi gyártó. Most itt van a 450 grammos kiszerelés, egy hazai gyártó, a régió alapanyagaival, alacsonyabb árfekvésben.
A francia gyártóval továbbra is együtt dolgoznak?
Igen, és a receptúra is szinte ugyanaz maradt.
Magyarországon a választék egy adott cégen belül jellemzően öt-hat ízre redukálódik. Ha fehérjékről van szó, az epres, csokis, vaníliás szokott a standard lenni. Nekünk ehhez képest van 80 ízünk, ezen túl vannak magas rosttartalmú snackjeink, sós ételeink és még sorolhatnám. De nálunk nem is a kínálati paletta szélessége a legfontosabb. Mi a fogyasztót edukáljuk és úgy adjuk el nekik a fogyásukat elősegítő termékeket, hogy elmagyarázzuk mi van benne, hogy kell fogyasztani, miért pont az jó nekik.
Egy 35-40 éves szingli fogyása nem ugyanolyan, mint egy ilyen korú három gyerekes anyáé és a férfiaknál is merőben másképp zajlanak a folyamatok a tesztoszteron miatt is.
Emiatt nem is szólunk mindenkihez, hanem csak azokhoz, akik nyitottak a tanulásra, a fogyás mellett tudatosan életmódot is akarnak váltani.
Mi indokolta a belépésüket a sminkpiacra?
A járvány óta én nagyon hiszek abban, hogy az emberek kapcsolódni akarnak egymáshoz, ezért is nyitottam meg a Lipbar by Tomant, hazánk első rúzsbárját. Egyéni igények kiszolgálását teszi lehetővé a rúzst használó nőknek élményszerűen.
Profi colorista segíti a vendéget, aki ott a helyszínen keveri ki azt az árnyalatot, amely számára a legmegfelelőbb.
Tíz éves a cég idén. Milyen változásokon ment keresztül a fogyókúrás piac ez idő alatt?
Az nem változott, hogy nagyon sokan tegnap szeretnének fogyni, az emberek keresik a gyors megoldásokat. Amikor alapítottam a céget, a diet kifejezésre az interneten egymilliárd találat jött be.
A rengeteg információ közepette ma még jobban el lehet veszni.
Kezdetben hárman-négyen voltunk a piacon, most több mint harminc szereplőt számlálni a külföldieken kívül, ráadásul
a gyógyszeripar is egyre nagyobb szeletet hasít ki magának a több milliárd forintra tehető tortából.
Vannak olyan gyártók, amelyek eddig mással foglalkoztak, de egy tőkeinjekció után a diétás szegmensbe is beléptek. Kis túlzással mára már mindenki hozzászól a témához, megközelíti, ért hozzá – ráadásul egy brandet könnyedén létre lehet hozni.
Van aki bizalmatlanul tekint a kis zacskós élelmiszerekre. Nekik mit üzen?
Említettem már, hogy milyen magas minőségű alapanyagokból dolgozunk. Nem azt mondom, hogy a mi termékeinkkel megváltható az egészséges életmód, de ez is egy lépés lehet a minőségi változás irányába.
Nálunk konzulens segíti a vendégeket abban, hogy hosszú távon fenntartható legyen a fogyásuk, valódi életmódváltás következzen be.
Abban hiszünk, hogy kell valaki, aki a tudást képviseli, képes megválaszolni menet közben a felmerülő kérdéseket, mint például: miért nem tudok fogyni, mit kell tennem ha koleszterin vagy hormonproblémáim vannak, esetleg a menopauza tüneteivel küzdök.
Hogyan működik a fogyás, ha valaki kopogtat a szalonukban mivel kezdik?
Fontos tudni, hogy aki konzulenssel fogy, sikeresebb és hosszabb távon képes megtartani a súlyát. Mi az ügyfeleinket lemérjük, áttekintjük az egészségügyi állapotukat egy több oldalas kérdőív kitöltésével, és akinél szükség van rá, dietetikushoz, esetleg orvoshoz irányítjuk.
Pontos programot írunk elő, megadjuk, hogy mit és mennyit egyen valaki, hogy fogyjon és közben egészségesebb is legyen.
Négy szakaszból áll a folyamat, három hetenként vissza kell jönni egy állapotfelmérésre, nagyon figyelünk arra, hogy a megbeszéltek összeilleszthetőek legyenek az életvitellel.
Az első két hétben például zöldségből nincs korlát, de megadjuk, hogy mely zöldségeket lehet enni.
Sokan leragadnak Magyarországon a burgonyán, rizsen, paradicsomon és paprikán, ha pedig brokkoliról vagy karfiolról van szó, akkor csak rántva vagy levesben fogyasztják, pedig köretnek is nagyon finomak ezek a zöldségek.
Tippeket és recepteket is adunk, hogy ezeken a berögződéseken változtatni tudjon az, aki hozzánk fordul. Ezt a szakaszos diétát én is minden évben kétszer megcsinálom, nem csak a kilók kontroll alatt tartásában segít, hanem összességében jobb állapotba hoz.
Mikor szokták bevonni az orvosi segítséget?
Egyszerűbb eseteknél a konzulens jelenléte elegendő, a problémásabb helyzetekben fordulunk dietetikushoz.
Orvosi segítségre például a változókor tüneteinek a mérséklése miatt is szükség lehet, nőgyógyász partnerrel dolgozunk együtt többek között ezen a téren.
De van olyan vendégünk is, aki öt év utáni gyógyult daganatos beteg és az ő izomrendszerét építjük újra a szakorvos közreműködésével.
Lombik program mellett is elengedhetetlen a szakorvosi támogatás.
Nem mindenki tudja, de a deréktájon lerakódott zsíron kívül az is nagyon fontos, hogy mennyi a zsír a szervek körül, a tüdő, a szív, a máj és a vese környékén. Az úgynevezett zsigeri zsírt egyébként sokkal nehezebb és kockázatosabb mozgatni, mint a hasról és az arcról fogyni kicsit – itt is sokszor szükség van orvosi véleményre.
Két klinikával is együttműködésbe fogtunk, amelyek kutatási eredményeit beépítjük majd a szolgáltatásainkba. Nekünk is volt egyébként egy saját kisebb kutatásunk. Ötven vendégünknél végeztünk vérvizsgálatot a diéta előtt és után, megnéztük például, hogy mennyit csökkentek a gyulladási faktorok.
A cég szolgáltatásait nem mindenki tudja megfizetni? Mit javasol azoknak, akik csak szeretnének az ügyfelük lenni?
Sok mankó van manapság, amire lehet támaszkodni. Első körben azt mondanám, hogy annyi pénzt érdemes összespórolni, ha van rá mód, hogy az ember egy dietetikussal leüljön egy alkalommal átbeszélni a főbb alapelveket. Régen azt hittük, hogy ez luxus, de mára már sokaknak elérhető a szolgáltatás, nagyon sok tehetséges fiatal szakember van a piacon, illetve egyre több a holisztikusan gondolkodó orvos is.
Ha már van egy terv vagy akár egy saját kidolgozású elképzelés is, kőkeményen ragaszkodni kell ahhoz.
Ha valaki eltökélt, menet közben is nagyon sokat fog tanulni arról, hogyan tud jobban élni. Én is egy 60 négyzetméteres bérleményben kezdtem, ahol magam kotyvasztottam a kis konyhámban tejsavóból, szárított gombából és vegetából a készítményeimet. Szülés után voltam és 30 kilót sikerült leadnom ezzel a módszerrel, amely máig a termékeim alapját képezi.
Nem győzöm hangsúlyozni: magas rosttartalmú étkezés, jó minőségű szénhidrátok és zsírok, rendszeresség, sok folyadék, minőségi alvás és végül sport – ebben a sorrendben.
Szoktatni kell a szervezetet, mert ha változtatunk a dolgokon leterhelődik, ne várjunk egyik napról a másikra megoldásokat. Vezessük, hogy mit eszünk, csökkentsük az ultrafeldolgozott élelmiszerek arányát, ne együnk este 11-kor, vegyünk vissza a cukros üdítőkből és a fehérlisztből, az eredmények peddig jönni fognak. Ma már mindenki tudja, hogy nagyjából mi a teendő, tíz évvel ezelőtt ez még nem volt ennyire köztudott.
Gyakran előfordul, hogy valaki lead öt kilót, utána pedig felszed hetet. Ennek hogyan lehet elejét venni?
A fogyás menetére oda kell figyelni, ha ügyesen csináljuk, akkor is 80-20 százalékos arányban tudunk fogyni a zsírból és izomból.
Ezzel szemben amikor hízunk, többnyire zsír rakódik le a szervezetünkben, ez az úgynevezett jojóeffektus veszélyes folyamat. Tudatos odafigyeléssel rá lehet jönni arra, hogy valaki mitől hízott meg újra, és fokozatosan le kell építeni azokat a rossz szokásokat.
Nagyon fontos, hogy valaki hosszú távon gondolkodjon, ne csak három hónapra tervezzen.
Mert ha a diéta után újra elkezdünk rendszeresen pizzát és hamburgert enni, nagy mennyiségeket fogyasztani naponta háromszor vagy többször is, a folyadékot és a mozgást pedig elhanyagoljuk, akkor bizony csak ártottunk magunknak. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a szervezetünk igényeit, az alaptápanyagokat minden körülmények között be kell vinni.
Mai napig találkozom azzal a szemlélettel, hogy valaki nem akar fehérjében gazdagon táplálkozni, mert nem szeretne nőni, izmosodni, a fehérjére mumusként tekintenek.
A megfelelő mennyiségű és minőségű fehérjebevitel viszont kulcsfontosságú az egészségünk érdekében, ne feledjük, hogy a belső szerveink is izommal működnek. Ha ezt sikerülne megértetni, edukálni, sokkal kevesebb szív és érrendszeri problémával kellene szembenézni.
A rosszul sikerült fogyásnak van egy mentális vonatkozása is, aki zsákutcába kerül, annak az egész életére, az önbizalmára kihat a folyamat.
Nem csak arról van szó, hogy huzogatjuk a pólónkat és takargatunk ezt-azt, alvászavarok és depresszió is megjelenhet – a kitartás, tehát kulcsfontosságú, vegyünk igénybe segítséget, ha nem megy.
Mennyire fontos a sport a fogyáshoz? Lehet találkozni már olyan diétákkal is, amelyek mozgás nélkül ígérnek eredményeket.
Nem csak a fogyáshoz, de az egészséges életmódhoz is nélkülözhetetlen a sport. Legalább heti 2-3 alkalommal legalább egy órás edzést szoktam ajánlani.
Aki nem sportolt eddig, annak kezdetben a gyaloglással érdemes kezdeni, az apró lépések kitartó politikájában hiszek, például szálljunk le egy megállóval hamarabb és így tovább.
Nagyon pozitív változásokat tud hozni a sport egy ember életébe, a nőknél például a hormonváltozások negatív tüneteit is enyhíti, kéznél fekvő megoldás gyakorlatilag szinte minden problémánkra. Ha belevágunk a sportba, a testünk, a szerveink azonnal visszacsatolnak, hogy igen, ez jó nekem.
Ami pedig az utolsó 15-20 évünket illeti, annak minősége nagyon nagy mértékben azon múlik, hogy mennyire egészségesen éltünk, illetve rendszeresen mozogtunk-e.
A legújabb kutatások szerint egyre többet fogunk élni. Készülnek arra, hogy egyre idősebb vendégek kiszolgálásáról fog szólni a jövő?
Nagyon örülök, hogy a longevity fogalma bekerült a köztudatba, és egyre többen foglalkoznak azzal, hogy sokáig maradjunk egészségesek. A Tomán is felveszi ezeket a hívószavakat, többek között ezeknek az új irányzatoknak a terjedése miatt van szükség a működésünk megváltoztatására.
Másfél éve én vezetem operatívan a céget, mert csak így tudtam a tisztitótűzzel végigmenni rajta és újra lefektetni alapjait. De tudatosan készülök arra, hogy az irányítást újból átadjam másnak és a cég napi működéséből kilépve új szemléletek behozásával, innovációval, különféle kapcsolódásokkal ágyazzak meg a cég jövőbeli működésének.
Cégalapító, szerepelt a Cápák közt műsorban és még sorolhatnánk. Mire a legbüszkébb?
A gyerekeimre és arra, hogy van egy működő házasságom.
Nagy örömmel tölt el persze az is, hogy felépítettem egy sikeres vállalkozást önerőből.
Félmilliárd forintos hitellel a nyakamban válás közben kezdtem bele az üzletbe egy bérleményben, mára már pedig Budán saját tulajdonú villában működünk és az Arany János utcában is van egy saját szalonunk, Tatabányán 300 négyzetméteres logisztikai központot tartunk fenn.
A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy egyedüli döntéshozóként, üzlettárs nélkül hoztam létre a céget és működtetem máig is, ami Magyarországon csak kevés nőnek sikerült sajnos.
Ugyanakkor vállalkozói mentortevékenységem is nagyon fontos nekem, a nők felkarolása számomra egy misszió.
Gyerekek mellett céget építeni biztos nem volt könnyű. Előfordult, hogy már majdnem feladta? Mi segített tovább menni?
Fél éve volt egy mélypontom, akkor komolyan elgondolkodtam a cég eladásán, a férjem is tőke, illetve üzlettárs bevonását javasolta.
Engem a makacsságom vitt tovább, tudom, hogy meg tudom oldani, fel tudom szívni magam a megfelelő emberekkel:
én nem csak aranykorban tudok céget vezetni.
Korábban, amikor csak a beszámolókat olvastam, sokkal nehezebb dolgom volt, de most, hogy az operatív vezetés a kezemben van, már jobban látom a repedéseket, hogy mire van igény, a lehetőségek pedig – szerencsés vagyok – szembe jönnek.
Voltak álmatlan éjszakáim is, nekem a sport segített ennek a leküzdésében. Amikor személyi edző bevonásával keményen elkezdtem edzeni reggelenként otthon, mire fél 9-re beértem a munkahelyre fizikailag olyan fáradt voltam, hogy sokkal nehezebben lehetett kibillenteni az egyensúlyomból. A sport jótékonyan befolyásolta nem csak alvásom, de a stresszkezelésem és a munkám is.
Sikerült a magánélet és a munka között megteremteni azt a bizonyos egyensúlyt?
A work-life balance-ban nem hiszek, mindig van valami új kihívás, ami kihoz a rutinból.
Ha vállalkozó vagy, hatványozottan igaz, hogy folyamatosan meg kell küzdeni a stresszel, tévhit, hogy valamiféle egyensúlyt meg lehet teremteni,
mindig valamelyik – vagy a munka vagy a család – kicsit sérül.
Én nem voltam tipikus alkalmazott tulajdonképpen soha, a modellkedésem sem nyolc órás munka volt, az érdekeimet nekem kellett képviselni amikor a világban utaztam, függetlenül attól, hogy egy ügynökséggel dolgoztam. Szeretem ezt az életmódot, ami folyamatos igazodásokkal jár.
De tény: én generációm az anyáink révén olyan bűntudat csomagot cipel, amelynek örökségét nem könnyű megtörni, és ez a munka-magánélet szervezésére is kihat.
Én nem akarok áldozat lenni, sem a munkámé, sem a családomé, és azon vagyok, hogy a nyugdíjas éveimet úgy éljem: jól vagyok. A jövő generációk fogják megmondani, hogy mennyire voltunk sikeresek abban, amit mi dolgozó anyák most teszünk.
Tapasztalta, hogy nem kezelik egyenrangú félként az üzleti életben, mert nő, aki ráadásul még fiatal és szép is? Hogy kezelte?
Persze, gyakran szembesültem azzal, hogy megjegyzéseket tesznek a személyemre, sértegetnek, besorolnak egy kasztba.
Én az ilyen közegekből a lehető leghamarabb igyekeztem kikerülni, a férfi agresszióval nem akarok és nem is tudok mit kezdeni – megjegyzem a nőivel sem.
Szerencsés vagyok, mert megtehettem, hogy kilépek amikor úgy éreztem. Saját bőrömön is tapasztaltam, jól látom, hogy milyen problémákkal szembesülnek a nők vállalkozóként és alkalmazottként is, milyen üvegplafonokba, milyen tradicionális elvárásokba ütközünk, milyen a mentális állapota sokaknak.
Kevés olyan nővel találkoztam, akinek kerek a világ, mert otthon van a gyerekkel, vagy mert karriert épít, meg kell tanulni kezelni mind a kettőt egyszerre,
megtalálni újra és újra egyes kilengések után az én saját jólétem arany középútját, ami nagy munka. Ezért is lett a misszióm a női vállalkozók segítése.
Mikor van ideje mások mentorálására egy ilyen nehéz gazdasági helyzetben?
Szeptembertől decemberig hétvégenként a férjem elenged ezekre a foglalkozásokra, mert látja, hogy nekem ez mennyire fontos.
Augusztusban hirdetjük meg a programot, teljesen ingyenes, a saját időmből és pénzemből mentorálok heteken át tíz kiválasztottat. A női vállalkozók egyre ügyesebbek, nagyon jó megélni velük a fejlődést.
Hogy alakultak a projektjei a Cápák közt című műsorból?
A befektetéseim között volt olyan, amely nagyon jól sikerült, kivásárolt az alapító, jó üzletet kötöttünk. Sajnos az is előfordult, hogy a kiválasztott nem tudott eleget tenni az elszámolás kötelességének, valamiféle ingyenpénzként tekintett a kapott tőkére.
A vállalkozói attitűd nem mindenkiben van meg, de fontos, hogy meg lehet tanulni.
Ha egy cég pénzhez jut, nem szabad abból gyorsan visszafizetni a hitelt, olyan üzleti tervet kell összerakni, amely a növekedést és abból a későbbi hitelkiváltást biztosítja.
Mindig vállalkozó szeretett volna lenni vagy csak így alakult?
Van előttem egy gyerekkori kép, a társasházunk aljában működő szatócsbolté, amely nekem nagyon tetszett. Már kiskoromban bekéredzkedtem polcot tölteni, és arról álmodoztam, hogy nekem is lesznek vevőim, bejönnek hozzám, kiszolgálom őket, ismerem mit szeretnek.
Ez a kis üzlet inspirált tulajdonképpen engem, így választottam a kereskedelmi középiskolát, majd a vendéglátásban dolgozva eljutottam az üzletvezetői pozícióig és most itt vagyok.
Tanulta a professzionális cégvezetést?
Felvettem tudást, de csak amire nagy szükség volt a gyakorlatban. Az első három évben ösztönszerűen működtem, egy kockás lapra leírtam mennyiért veszem a terméket, illetve mennyiért kell adom. Mára a cég nagyra nőtt, ami miatt már szükség van a pénzügyi vezetői gondolkodásra, úgyhogy erre a feladatra meg kellett találnom a megfelelő embert; az operatív vezető esetében is folyamatban van ez.
Én is tudok Excel-cellákat bújni, de nekem más teendőim vannak, a víziót formálom.
Vannak körülöttem megfelelő szakemberek, nem csak cégvezetői tudással, hanem az élelmiszeripar, a vegyészet és az orvostudomány területéről is – én az ő munkájukat fogom össze és csinálok belőle egy üzletileg jól működő szolgálatást.
Mire számít, milyen év lesz 2025 a Toman diet számára?
A stagnálást, illetve a plusz 10 százalékot szeretném megcélozni a tisztítótűz után, ami mindent átjár az emberi erőforrástól, a termékcsaládokon át a cég menedzseléséig.
A humánerőforrás-megoldások terén is meg kell újulnia a cégnek, nálunk a személyre szabottság miatt ez egy hatalmas költségtétel.
Egyrészt figyelembe kell venni az új trendeket, azt, hogy az emberek több szabadidőre vágynak, nem csak a vásárlóknak, az itt dolgozóknak is jól kell érezniük magukat a szalonban.
De ki kell tudni szűrni azokat a jelentkezőket is, akik jól tudják képviselni a nem tudásukat, a generációk közötti különbségek tudatos kezelésére van szükség.
Az elmúlt másfél évben sokat tanultam arról, hogy a régi alapoka nem lehet újat építeni, úgyhogy ez az év egy szilárd bázis megteremtéséről szól, később erre jöhet rá az a bizonyos piramis.