Tolna megyei tanulók nyerték a pénzügyi diákversenyt

Milliárdos magyar segítségével újul meg Munkácsy Mihály síremléke a Fiumei úti sírkertben
2022-12-12
Karácsonyi könyvajánló – ajándékok a kultúra világából
2022-12-13
Show all

Tolna megyei tanulók nyerték a pénzügyi diákversenyt

A tolna megyei Energetikai Technikum és Kollégium csapata nyerte az ötödik alkalommal megrendezett Legyél te is pénzügyi junior klasszis! pénzügyi diákversenyt – jelentették be a szervezők az eredményhirdetéssel egybekötött sajtótájékoztatón.

Az idén kifejezetten a szakközépiskolák és technikumok számára meghirdetett verseny is bizonyítja, hogy vannak olyan fiatalok akik érdeklődnek a pénzügyi kultúra iránt – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal elnöke, a verseny fővédnöke.

Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium államháztartás finanszírozásáért és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára hozzátette, hogy a kormány 2017-ben fogadta el a pénzügyi tudatosság fejlesztésének stratégiáját, amelynek lényeges eleme a fiatal generáció továbbképzése, ezt a célt szolgálja ez a vetélkedő is.

A pénzügyi tervezés a jövőtudatos gondolkozás az öngondoskodás és a család stabilitásának eszköze is – jegyezte meg.

Az Erste Bank vezérigazgatója, Jelasity Radován azt hangsúlyozta: a pénzügyi tudatosság soha nem volt fontosabb mint napjainkban, ezért támogatja a bank harmadik éve a vetélkedőt.

Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, a zsűri elnöke kiemelte, hogy a verseny magát az életet szimbolizálja, felkészíti a fiatalokat a mindennapi küzdelmekre. A szakember megköszönte minden résztvevőnek és támogatónak a munkát és az együttműködést.

A felszólalók egyetértettek abban, hogy a Legyél te is pénzügyi junior klasszis! versenyben való részvétel plusz pontot jelent a versenyzők önéletrajzában és fontos gyakorlat a hallgatóknak arra is, hogy kipróbálhassák magukat a nyilvánosság, a kamerák előtt, illetve a személyes és majd a vállalati döntéshozatalban.

A versenyen a második a Kecskeméti SZC Lada Elek Technikum tanulóinak csapata lett, a harmadik helyet a Baranya Megyei SZC Radnóti Miklós Közgazdasági Technikum diákjai nyerték el.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.