Tudja, mely városunkban található Európa negyedik legnagyobb zsinagógája?

Százhúsz éve, 1903. május 19-én avatták föl Szeged harmadik zsinagógáját, az Új Zsinagógát, az évfordulót csütörtökön ünnepséggel köszöntötték.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének korábbi elnöke beszédében úgy fogalmazott,

a zsinagógáknak lelkük van, beszélnek hozzánk, őseink üzenetét hordozzák.

De nemcsak lelkük van, emlékhelyekként, szakrális terekként is szolgálják a közösséget – mondta.

A zsinagógák mindenhol a közösség adományaiból épültek. A kontinensen így Magyarországon is évszázadok óta jelenlévő zsidóság amúgy is viszontagságos fejlődése a holokauszttal megtört, Európa szerte több száz kicsi vagy éppen nagy zsinagóga, imaház tűnt el vagy vált gazdátlanná.

Németországban vagy Ausztriában a nácik jórészt lerombolták a zsinagógákat, de Kelet-Európában sok épület túlélte a vészkorszakot.

Számos alig sérült épületet azonban lebontottak a kommunista időkben,

így volt ez Magyarországon is – közölte Heisler András.

A rendszerváltozást követően a zsinagógák mint építészeti emlékek megőrzése előtérbe került – mondta a korábbi elnök.

Heisler András több zsinagóga rekonstrukciójának folyamatát felidézve hangsúlyozta, meggyőződése, hogy Európa egyik legszebb zsinagógája, a szegedi belül is megfog újulni.

Azt, hogy ennek mikor jön el az ideje, nem lehet tudni, erre azonban mind a műemléki koncepcióval, mind a fenntartás, a turisztikai hasznosítás terveivel fel kell készülni – mondta.

Kozma József (MSZP), a szegedi közgyűlés kulturális bizottságának elnöke hangsúlyozta, Szeged büszke zsidó kultúrájára és örökségére. Az Új Zsinagóga a város egyik legfontosabb helye, Szeged történelméről, művészetéről, kultúrájáról az épület nélkül nem lehet beszélni – hangsúlyozta a politikus.

A zsidóság Szeged városiasodásában, fejlődésében fontos szerepet játszott.

A közösség első zsinagógáját az 19. század első éveiben építette, 1843-ra egy újabbat emeltek, s majd ahogy az is szűkösnek bizonyult, egy új, nagy templomot terveztek.

A legjobbat és a legszebbet akarták létrehozni, és felépítették Magyarország második, Európa negyedik legnagyobb zsinagógáját – mondta Kozma József.

A szegedi új zsinagóga Löw Immánuel rabbi iránymutatásával,

Baumhorn Lipót tervei alapján 1903-ban készült el.

A monumentális, 48,5 méter magas épület eklektikus, mór-szecessziós stílusú. Kupolája kívülről barokk stílusjegyeket idéz, belül az orgona feletti bordás kiképzés a gótikát, a karzattartó oszlopok a román stílust példázzák.

A zsinagóga legszebb része a kupolabelső, amely a világot szimbolizálja.

A kupoladob 24 oszlopa a nap 24 óráját, fölötte kék alapon a csipkebokor virágai a hitet jelképezik.

Középütt a csillagos ég, a Dávid csillaggal, körülötte a nap kivilágítható sugarai koronázzák meg az égboltot. Az üvegkupola és valamennyi ólomüveg ablak Roth Miksa alkotása.

A gazdagon díszített oltárfal fölötti boltíven a Szeresd felebarátodat mint tenmagadat – és közbeékelve ennek héber megfelelője – idézet olvasható. Löw Immánuel munkássága nyomán annak idején ez volt az első magyar nyelvű felirat zsidó templomban.

A szegedi Új Zsinagóga volt az első, ahol először hangzott el magyarul prédikáció, és itt kísérte először orgonaszó az istentiszteletet.

További hírek