Új Fejezet kezdődhet a művészek életében, ha gyorsan lépnek

Hatalmas magyar siker Bolognában
2023-02-22
A tudósok szerint két dolgon múlik leginkább, hogy egészségesek maradunk-e
2023-02-22
Show all

Új Fejezet kezdődhet a művészek életében, ha gyorsan lépnek

Már megint egy pályázat – de ez most egy Új Fejezet! címmel művészeti projektek megvalósítására hirdet pályázatot a STEREO AKT alkotócsoport. A jelentkezéseket március 7-én éjfélig várják.

A STEREO AKT tízéves lesz idén tavasszal. A jubileum alkalmából egy új fejezetet kezdenek, amelynek

középpontjába a nyitást, az együttműködést, a szolidaritást és a megosztás erejét helyezik állandó értékeik

– a kortárs (színház)művészet, a részvételiség és a közösségi szemlélet – mellett – olvasható az alkotócsoport szerdai közleményében.
A STEREO AKT megalakulásának 10. évfordulóján 10 társulat/alkotó/civil szervezet/közösségszervező kezdeményezése kap lehetőséget arra, hogy a

május 1. és 17. között megvalósuló STEREO10 Fesztivál programjának részévé váljon.

Mint írják, a pályázati kiírás műfajokon átívelő. Lehet pályázni új vagy régi ötlettel, kicsivel és naggyal, már megvalósult munkák adaptációjával vagy egy új, kísérleti projekttel is.
A fesztivál központja a március 10-én megnyíló STEREO Művház lesz, amely a 8. kerület új kulturális műhelye és közösségi tere, programokat azonban nem kizárólag itt lehet létrehozni. Az elképzelések külső helyszínen, más intézménnyel együttműködésben vagy köztéren is megvalósíthatók.

A közleményben kiemelik, hogy a STEREO10 Fesztivál – Egy új fejezet című program az együttélés és egy prosperáló közösséghez tartozás lehetőségét helyezi fókuszba.

Ezért közösségi vagy helyi ügyekkel foglalkozó, vagy ezek által inspirált programok jelentkezését várják.

A pályázati kiírás szerint helyi ügynek számít minden, ami a 8. kerületben élők szűkebb és tágabb környezetét befolyásolja. Ezek sok esetben országos és univerzális kérdések, amely mindannyiunk életére hatással lehetnek, például a lakhatási válság, a háború és menekültválság, a roma esélyegyenlőség, a női jogok, az idősek helyzete, a gondoskodási válság, a fenntarthatóság és más ügyek.

A felhívás keretében 100 ezer és 250 ezer forint közötti összeg pályázható meg.

Az elnyerhető összegből nem új produkciók létrehozását támogatja a STEREO AKT, hanem könnyű szerkezetű, kisebb alkotói létszámú, rugalmas koncepciók adaptálását.

A pályázatokat a STEREO AKT állandó stábja bírálja el. A pályázat eredményét március 10-én, a STEREO Művház megnyitóján hirdetik ki.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.