Ki kell pótolni az ukrajnai háborúban szemben álló felek között a tűzképesség tekintetében mutatkozó rendkívüli aránytalanságokat, Ukrajnának sürgősen lőszerekre van szüksége – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben.
Az EU-tagországok védelmi minisztereinek informális tanácskozását megelőzően Josep Borrell hangsúlyozta: az Európai Uniónak meg kell mutatnia, hogy egyértelmű elkötelezettsége Ukrajna támogatására továbbra is töretlen. Fontos tisztázni a katonai támogatásra, valamint a lőszertámogatásra vonatkozó uniós ígéretek teljesítésének állását, és áttekinteni, „hol tartunk most, hol leszünk márciusra és az év végére” – közölte az uniós diplomácia vezetője.
Kapcsolódó cikkek
A NATO közleményt adott ki UkrajnárólA NATO továbbra is támogatja Ukrajnát, mivel Oroszország nem mutatja a békére törekvés jeleit, a szövetségesek további pénzügyi támogatást, több légvédelmi eszközt és lőszert, valamint egy kiképzőközpontot biztosítanak az ukrán pilóták számára - közölte a…
Brit külügyminiszter: a zárolt orosz pénzek finanszírozhatnák UkrajnátDavid Cameron brit külügyminiszter szerint indokolt lenne a zárolt orosz pénzek egy részének felhasználása az ukrán újjáépítés költségeinek finanszírozásához. Cameron, aki a davosi Világgazdasági Fórumon nyilatkozott a BBC brit közszolgálati médiatársaság hírtelevíziójának, úgy fogalmazott: erkölcsileg,…
Putyin: Ukrajnának nincs jövőjeUkrajna nem állít elő semmit, ezért nincs jövője, Oroszországnak pedig van - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televízió vasárnap sugárzott Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában. "Elapadt mindenük, nincsen saját bázisuk. Ha…