A holland kormány új stratégiát dolgozott ki a válsághelyzetekkel szembeni ellenállóképesség megerősítésére, ami magába foglalja a lehetséges háborús helyzetekre való felkészülés fokozását is – írta az NLTimes hírportál.
Ruben Brekelmans védelmi és David van Weel igazságügyi és biztonsági miniszter szerint Hollandia jelenlegi felkészültsége a válsághelyzetekre elégtelen, és a társadalmi és intézményi gondolkodásmód megváltoztatására szólítottak fel.
Vissza kell térnünk a hidegháborús gondolkodásmódhoz. Jelenleg Hollandia minden téren hiányos felkészültséggel rendelkezik egy esetleges válsághelyzet esetén
nyilatkozta van Weel, hangsúlyozva a helyzet sürgősségét.
A javasolt intézkedések célja a vészhelyzeti felkészültség növelése. Ennek keretében a törvényeket felülvizsgálnák, annak érdekében, hogy a védelmi minisztérium szélesebb hatásköröket kapjon,
ösztönöznék a vállalatokat az esetleges háborús zavarok kezelésére, az állampolgárokat pedig vészhelyzeti csomagok összeállítására és elsősegélynyújtási képzésre buzdítanák.
Emellett a közösségi szintű tervezésben való részvétel is hangsúlyos, hogy a válsághelyzeteket kollektívan kezeljék.
A holland kormány fontolgatja olyan füzetek terjesztését is, amely vészhelyzeti utasításokat tartalmaznak, hogy a állampolgárokat ilyen esetekben eligazítsák.