fbpx

Vitézy Dávid jól beleszállt a marketinges cégbe

A Budapest Brand nevű marketingügynökség helyett 2025-ben inkább útfelújításra, hajléktalanellátásra, állatvédelemre, BKK-rendészetre költ a főváros – írta Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a Facebook-oldalán.

Vitézy Dávid a Budapest Brand támogatásmegvonását kritizálókra reagálva úgy fogalmazott, a döntés

nem tetszik azoknak, akik eddig sok tízmilliós szerződéseket, nyolcmilliós vezetői prémiumokat húztak ki, és így működtették a fővárosi marketingügynökséget.

A politikus kifejtette, a marketingügynökség személyi jellegű kiadásai 2023-ban 789 millió forintot tettek ki 72 foglalkoztatott mellett, ami azt jelenti, hogy havonta fejenként 913 ezer forint volt az átlagos személyi kiadás.

Ez 67 százalékkal több, mint a Szabó Ervin könyvtár vagy a Kolibri színház hasonló adata, 25-30 százalékkal több, mint a legsikeresebb budapesti színházak bérszintje, és meghaladja még a rengeteg speciális tudású mérnököt foglalkoztató Budapesti Közlekedési Központét is – jegyezte meg.

Vitézy Dávid közölte azt is, hogy Budapest a színházai, így például a Katona József Színház vagy a Radnóti Színház számára sem tudott érdemi többletforrásokat adni idén, de – mint írta – még ha a fővárosnak

milliárdokkal lenne több pénze kultúrára, akkor se lenne valójában az első tíz legfontosabb feladat között a Brand változatlan működtetése ilyen fizetésekkel és ilyen közpénzfelhasználási fegyelemmel, ami az elmúlt években látható volt.

Mindezekre is tekintettel a Fővárosi Közgyűlés összes frakciója és a főpolgármester is egyetértett a közpénzekből működő városi marketingügynökség költségvetési forrásainak radikális csökkentésével – mutatott rá a frakcióvezető, kiemelve, hogy az ügynökség eddigi forrásait inkább útfelújításra, hajléktalanellátásra, állatvédelemre és BKK-rendészetre csoportosítja át a közgyűlés idén.

Vitézy Dávid kitért arra is, hogy „az elmúlt hetekben a cég körüli hisztériakeltés során teljesen alaptalan állításokat is megfogalmazott a cég vezetője, amit aztán ma saját maga cáfol”, miszerint a Budapest Kártyából „egymilliárd forintos bevételt termel” a cég.

Tehát az az állítás, hogy itt mindenkit ki kell rúgni és a cég a korábbi ciklusokban is végzett turisztikai alapfeladataira se maradna forrás, nem igaz – közölte a politikus.

Vitézy Dávid végül megemlítette azt is, hogy az elmúlt napokban súlyos korrupciógyanú is megfogalmazódott egy másik frakció részéről a Budapest Brand működése kapcsán, ugyanis „mesterséges intelligencia által megírt sokmilliós kamutanulmányok gyanúja merült fel„.

Ezeket az ügyeket alaposan ki kell vizsgálni – jelentette ki a frakcióvezető.

További hírek