Keynes, a valaha volt egyik legnagyobb közgazdász

Tovább terjeszkedhet a nemzetközi piacokon a RotaChrom
2020-07-19
Magyar és amerikai kutatók igazolták Platón több ezer éves feltevését: a föld kockákból épül fel!
2020-07-19

A rovat támogatója:

Keynes, a valaha volt egyik legnagyobb közgazdász

Viharos időkben, a gyarmatosítás vége felé és a két világháború lezárásainál szolgálta hazáját John Maynard Keynes, a zseniális brit közgazdász. Sokáig nem hallgattak rá, pedig szinte felsorolni is nehéz, hogy mi mindent köszönhet neki a tudomány. Keynes nem volt szobatudós, kalandos életet élt, és gyakran ment szembe a fősodorral…

Kevés olyan közgazdász van, akinek elméleteit a saját neve őrzi. Kelet-Közép-Európában John Maynard Keynes, vagyis a keynesiánus közgazdaságtan atyja előtt talán egyedül Karl Marx érte el, hogy tanait marxizmusként emlegessük. Ám az ő elméleteit ma már egy szűk baloldali rajongói kört leszámítva mindenki túlhaladottnak gondolja, ugyanakkor a keynesianizmus éppen most éli virágkorát.

Hiszen rengeteg forradalmian új elméleti és gyakorlati gondolata közül talán az volt a legfontosabb, hogy a piac láthatatlan erejében bízókat kritizálva Keynes kimondta: ha baj van, jöjjön és segítsen az állam, építtessen piramisokat, majd bontassa le azokat, de adjon megrendelést, munkát, fizetést, van olyan idő, amikor elkel a segítség. Ezzel pedig erősen kikezdte az addig megkérdőjelezhetetlen elméleteket, az Adam Smith-i klasszikus tanokat, vagyis a hatékony piacok híveit.

Nagy idők tanúja

Most, a koronavírus alatt is azt láthatjuk, hogy az ő tanai hódítanak. Nincs állam, nincs jegybank, amelyik ölbe tett kézzel várna a piacra, amelyik hinne a piaci fundamentalizmusban. pedig még pár évtizede is volt olyan periódus, amikor Keynes nagy ellenlábasa, a monetarista és erősen piacpárti Milton Friedman elméletei uralkodtak, de most inkább mindenki gőzerővel segít, pénzt nyomtat, beavatkozik. Pedig ugyanannak a kornak a gyermekei voltak, csak abból a rengeteg élményből, a világháborúk, a nagy világválság, a döbbenetes recesszió és a hiperinfláció rengeteg tapasztalatából gyökeresen ellentétes következtetéseket vontak le. Ám az is biztos, hogy ez a sok élmény sokat segített, amennyiben 70 unalmas és egyenletes fejlődést hozó évben figyelhették volna a gazdasági folyamatokat, aligha válhattak volna a legnagyobb XX. századi közgazdászokká.

Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja

A közcímben olvasható bon mot azokat a közgazdászokat figurázza ki, akik remekül megtanítják a fiataloknak a közgazdaságtani elméleteket, de maguk nem értenek a pénzkereséshez.

Az 1883-as születésű Keynes nem ilyen volt, középosztálybeliként született, mai forintban mérve sokszoros milliárdosként halt meg.

Annyira érezte a piacokat, hogy hiába volt elméleti ember, rengeteg pénzt keresett a tőzsdén, miközben csak erős noszogatás következménye lett az, hogy egyáltalán gazdasággal kezdett el foglalkozni.

Felső középosztálybeli családban született, őt nagyon szerető értelmiségi szüleire és két testvérére, egész viharos élete során mindig számíthatott. A Keynes-család Cambridge-ben élt, már az édesapja is neves elméleti zgazdász volt, édesanyja pedig felvilágosult író, reformer politikus, később ő lett az egyetemi város polgármestere is.

A fiatal John már az óvodában (!) kitűnt számolási tudásával, a felnőttek csodájára jártak az érettségizőket megszégyenítő matematikai tudásával. A csodagyerek-lét az általános iskolában is így maradt, így Keynes a kor legjobb és legdrágább egyetemeire, Eton és Cambridge legnevesebb college-aiba kapott ösztöndíjakat, ahol jóba lett az angol legfelsőbb körök gyerekeivel, a politikai elit fiatal generációjával. Mindvégig a matematika volt a kedvence, de egy egyetemi professzora, a szintén neves közgazdász Alfred Marshall hatására belekóstolt a közgazdaságtanba is.

Az első világháború

Az egyetem után megállta a helyét a privátszférában (az India Office nevű cégnél helyezkedett el), de hamar unni kezdte a munkáját, és 26 évesen megírta első közgazdasági cikkét, amit az az Economic Journal hozott le, aminek hamar átvette a szerkesztését is, amit három évtizeden át, minden fontos állami megbízatása mellett is megtartott.

A politikai elit, részben volt iskolatársai hamar felfigyeltek rá, és amikor az első világháború finanszírozása komoly közgazdasági kérdéseket vetett fel, állami feladatokkal bízták meg. Keynes pillanatok alatt komoly befolyásra tett szert, David Lloyd George, 1916 és 1922 között regnáló brit miniszterelnök kifejezetten becsülte, a bizalmába fogadta.

Ám, ahogy a Trianon előtt a magyarokkal szimpatizáló, a békeszerződést ostorozó Lloyd Geroge, úgy a németek túlzott megbüntetése ellen ágáló Keynest is leszavazták, partvonalra tették.

John Maynard Keynesre nem hallgatott senki, ő azért az utókor számára rögzítette az 1919-es The Economic Consequences of the Peace (A béke gazdasági következményei) című munkájában a nézeteit. Akkori szavait olvasva, szinte kísérteties, hogy mennyire pontosan látta a jövőt.

A német kárpótlás enyhítéséért harcoló közgazdász hiába deklarálta, hogy ő nem a németeket félti, hanem az európai gazdaságot és stabilitást, de az enyhébb brit álláspontot a franciák erősen opponálták, az Egyesült Államok pedig nemcsak elégtételt akart venni Németországon, de különösképpen nem is érdekelték az európai gazdasági következmények.

Keynes jól látta, hogy mi vár a világra, pár év telt csak el majd jött a a weimari hiperinfláció, később a nagy depresszió, Keynest pedig egycsapásra a legnagyobb közgazdasági váteszek között emlegették.

Magánéleti fordulat

A fiatal, egyetemi és művészeti körökben forgolódó Keynes magánélete is viharos volt, olykor nem mindennapi fordulatokat vett. A közgazdászról egyszer portrét festett egy fiatal, Duncan Grant nevű, Burmában és Indiában nevelkedett festő. A két férfi egymásba szeretett, és évekig nyílt szerelmi kapcsolat fűzte őket egymáshoz, össze is költöztek.

Majd hét év után mindketten orientációt „váltottak” és a női nem felé fordultak. Grantnek hamarosan gyermeke is született, Keynes pedig beleszeretett Lídia Lopokovába, a kor neves orosz balerijánába. Keynes 1921-ben látta először egy londoni előadáson a táncost, aki ekkor egy olasz üzletember felesége volt. Egy megbecsült közgazdászról nem is gondolnánk, de itt viharos fordulatok következtek, Keynes egy fiatal férfivel és a balerinával is kapcsolatot tartott fenn, majd végül 1925-ben döntött és végleg elkötelezte magát, a válási procedúrája után szabaddá váló Lobokova mellett.

Jó döntés volt, mert bár gyermekül nem született, elválaszthatatlan pár lettek, Lopokovát onnan már csak Lady Keynesként emlegette a sajtó. Ő hozta létre például a Cambridge-i Táncszínházat, a brit balett megalapítójaként is tisztelték, majd 40 évvel élte túl a férjét.

Az újabb háború előtt

A rendkívül nyitott gondolkodású Keynes ezután hosszabb utazást tett a Szovjetunióba, és bár félreértés lenne őt bármilyen szempontból is összemosni a szocialista, pláne a kommunista gondolkodókkal, de az utazás hatására megírt The End of Laissez-faire, vagyis a piaci fundamentalizmus vége cím munkájában határozottan állást foglalt az állam pozitív beavatkozási szerepe mellett.

Későbbi nagy munkáiban, így elsősorban a sokszor csak rövidítve Általános elméletként hivatkozott, és a makroökonómia alapműnek emlegetett The General Theory of Employment, Interest and Money című munkában nagyon komolyan bizonyította, hogy nemcsak az a két véglet létezik, hogy kommunizmus és vadkaitalizmus, hanem létezik olyan kapitalizmus is, ahol az államra fontos kiegyenlítő, élénkítő szerep hárulhat.

Keynesiánus politika

John Maynard Keynes makroökonómiai munkássága valójában nem írható le egy-egy gondolattal, hiszen szinte ő kreálta ezt a tudományt: függvényeket, mutatókat, multiplikátorokat alkotott a hatékonyságról, a beruházásokról, a foglalkoztatásról, a jól működő piacokról.

Mégis, aki egy, vagy két mondatot tud róla, nem téved, ha úgy írja le, mint az ember, aki visszaadta a jó államba vetett hitet.

Örök mottója, hogy a piac nem mindenható, hogy nem szabad karba tett kézzel megvárni, amíg elmúlnak a rossz idők, hanem a válságok megelőzésében, megakadályozásában, kezelésében, vagy éppen a hatások mérséklésében rengeteg eszköze van az államnak.

A második világháború

A második világháborúban Keynes már a világ legnevesebb közgazdászának számított, a brit állam 1942-ben nemesi ranggal tüntette ki, és amikor 1944-ben 44 állam küldöttei egy háromhetes rendszerben új monetáris rendszert kreáltak (IMF-fel, Világbankkal, amerikai hegemóniával) Keynesnek vezető szerepe volt a tárgyalások során.

Eszelős mennyiséget dolgozott, alig aludt, Bretton Woods után ő képviselte Nagy-Britanniát az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon (az USA nagyban finanszírozta a britek hadi kiadásait), de a sok munka közben hirtelen összeroppant, és 1946-ban rövid betegség után szívrohamban meghalt.

Mint az ateista a gyóntatópapnál

Vannak olyan nagyhatású gondolkodók, akik a halálos ágyukon mindent megbánnak, ateisták, akik papot hívnak, királyok, akik minden rendeletüket visszavonják.

John Maynard Keynes is ilyen volt, Henry Clay, a Bank of England tanácsadója, Keynes jó barátja mesélte el, hogy Keynes a halálos ágyán arról mesélt neki, hogy Nagy-Britanniát csak Adam Smith „láthatatlan keze” mentheti meg, abból a válságból, amibe a világháború sodorta.

Arra kellene támaszkodnunk, akit 20 éven át próbáltam kiűzni a gondolkodásunkból

mormogta a halálos ágyán.

Az utókor azonban nem fogadta el a végső pálfordulást, ma is a Smithnek hadat üzenő Keynest követik a keynesiánusok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük