7 dolog, amit biztos nem tudott a pisztolyokról

A róka ravasz, nem a pisztoly alkatrésze – a szakkötözködésen túl bemutatjuk a leghíresebb és a legdrágább fegyvert, ahogy számos legendát és hiedelmet is igyekszünk eloszlatni.

1. A róka, az ravasz

A szakértőket az különbözteti meg a földi halandóktól – minden szakterületen -, hogy görcsösen ragaszkodnak a maguk terminus technicusaihoz. Így a pisztoly valójában maroklőfegyver. (Annak ellenére ragaszkodnak ehhez, hogy a “pisztoly” kifejezés már 1570-ben megjelent, eredete a francia “pistolet” szó. Hol volt még akkor “maroklőfegyver”…) De ugyan ilyen vehemenciával ragaszkodnak ahhoz, hogy a róka lehet ravasz, de a maroklőfegyveren elsütőbillentyű található.

2. A méret a lényeg

Csak épp fordítva, mint ahogy a felnőtt videók hirdetik. Mert bár készülnek pisztolyok akár .50-es kaliberben is – vagyis 12,5 mm-es átmérőjű lövedékek célbejuttatására alkalmas mordályok, de használatuk nem elterjedt. Ugyanis kevesen bírnak akkora erővel, hogy egy ilyen fegyver visszarúgását érdemben ellensúlyozni tudják. És még nekik sincs esélyük egy második, célzott lövést leadni gyorsan. Arról nem is beszélve, hogy olyan a hangjuk, mint nyári záporban az égzengésé.

Ezzel szemben a 22-es kalibert szeretik a nagyravágyók lesajnálni aprósága miatt. Kétségtelen, hogy ez a méret csak valóban közelről effektív, cserébe külön hangtompító nélkül is annyira halk, hogy könnyen elnyomja egy forgalmasabb utca zaja az elsütését. Nem véletlen, hogy a terepen dolgozó Moszad-ügynökök általában a .22-es Berettat részesítik előnyben, szemben az izraeli gyártmányú, .50-es Desert Eagle-lel.

3. Pisztolyt a nyomtatóból

A 3 dimenziós nyomtatás előnyeit felesleges ecsetelni – azonban minden találmány megtalálja a maga sötét felhasználási lehetőségét is. Nem történt ez másként a térbeli nyomtatóval sem. 2012-ben két texasi joghallgató állt össze 8 ezer dolláros nyomtatóval és alkották meg a Liberatort, egy .38-as kaliberű lőszert halálosan célba juttatni képes, nyomtatott, vagyis műanyag pisztolyt. A fegyver egyetlen fém alkatrésze az ütőszeg volt – emellett a két fiú egy fémkockát is beleapplikált a fegyverbe, hogy ne menjen át észrevétlenül a viselője a fémdetektoron. A fegyver egyetlen lövés leadására volt képes, ám azt épp olyan halálosan, mint a “valódi” fegyverek.

Ma már a net bugyraiból bárki letölthet olyan fájlokat, amelyekből a nyomtató magától elkészíti egy fegyver alkatrészeit – és az összeszerelésben is segítenek. Bő tíz év alatt annyit fejlődött a technológia, hogy ma már automata, ismétlő fegyverek is kikerülnek a 3D-s nyomtatókból – az államok pedig lényegében tehetetlenek.

4. Varázspisztoly nem létezik

Akik a ’80-as, ’90-es évek akciófilmjein szocializálódtak a pisztolyok világába, mind tudják: a GLOCK 17 a világ legjobb pisztolya, sőt, varázspisztoly, amely műanyagból készült, így a fémdetektorok sem tudják kiszúrni a viselőjét.

A valóság ezúttal is más, mint a mozivásznon. Noha kétségtelen, hogy az 1983-ban sorozatgyártásra bocsátott, első GLOCK 17 – és azóta minden következő generációja – részben műanyagból készült, de a fegyver csöve, szánja és részben az elsütő szerkezete is fém alkatrész, vagyis bőséggel elegendő vasat tartalmaz ahhoz, hogy a detektorok észrevegyék.

A GLOCK 17 megjelenése előtt is voltak kísérletek arra, hogy lőfegyverek fődarabjait műanyagból készítsék, azonban ezek a próbálkozások nem eredményeztek jól használható, nagy számban értékesíthető fegyvert. A GLOCK 17 esetében nem csak a tok készült nagy szilárdságú kopolimerből, hanem a tártest, az irányzékok, sőt az elsütőszerkezet egy része is. Ezeket kezdetben bizalmatlanság övezte, de hamar kiderült, hogy a műanyag tok tartósságban felülmúlja a hagyományos könnyűfém tokokat, szinte teljesen érzéketlen a környezeti hatásokra, hidegben nem fagy hozzá a lövő keze, nyáron pedig nem forrósodik fel.

Ma már a világ 50 országában szinte csak ezt a fegyvert viselik a rendőrök.

5. Infarktus egy lövéstől

A legenda szerint a CIA 1975-ben fejlesztette ki a „Szívroham-pisztolyt”. Működési elve: a fegyver apró jéglövedéket lő ki, amelybe mérget fagyasztottak. Amint a lövedék bekerül a bőr alá, a méreg szétárad és végzetes szívrohamot okoz, miközben a bőrön egy szúnyogcsípésnél nagyobb sérülést nem hagy, tehát a boncolás során sem fedezhető fel a halál valódi oka.

Ahogy már a GLOCK esetében is jeleztük: akik az akciófilmeken nőttek fel, mindent is elképzelhetőnek tartanak, ha az amerikai hírszerzés három betűjét látják. A valóságban azonban mindeddig senkinek nem sikerült hitelt érdemlően igazolnia, hogy jégből készült lövedék hatékonyan képes ellátni feladatát, lehet vele célozni és bármilyen fokú sérülést okozni. (Nem mennénk most bele a lövedék bel- és külballisztikai elemzésébe, elég annyi: már a csőben szétesik a jég, készüljön bármilyen anyagból.)

A fegyver bevethetősége, így a történet valódisága ellen szól az is, hogy ilyen, mérgezett jéglövedékeket tárolni, a támadás helyére vinni és felhasználni meglehetősen bonyodalmas és körülményes. Elvégre nem elég két jégakku, hogy tartsa a szükséges hőmérsékletet.

6. Brit rendőr pisztoly

A fejfedőjéről brit utcai rendőrjárőrnél, a bobbynál a mai napig nincs lőfegyver – szemben a világ, lényegében minden más részével. Sőt, a brit rendőrök mindössze 20 százaléka, vagyis ötből egy rendelkezik maroklőfegyverrel.

Az állami rendőrség megalakulásának pillanatára nyúlik vissza a magyarázat: 1829-ben Robert Peel kezdeményezésére állították fel az első, állami megbízatású rendőregységeket a szigetországban. Ezt megelőzően rendvédelmi feladatot vagy magánrendészetek vagy a hadsereg látott el. Épp utóbbitól akarta megkülönböztetni Peel az akkor kék ruhás rendőri erőt. A katonák mindig hordtak maguknál fegyvert, így kellő ellenpont volt, hogy a rendőrök ezt ne tegyék. Felszerelésük egy fa botból és egy kolompból állt. Ezeket váltotta már a gumibot és a sokkoló. Pisztoly azonban továbbra sem fityeg az oldalukon.

7. A világ leghíresebb pisztolya

A címért bizonyára sok, híres fegyver verseng, de szubjektív listánk első helyezettje nem lehet más, mint a Walther PPK, vagyis James Bond fegyvere. A 007-es az évek és a filmek során lényegében mindenét lecserélte már, kivéve maroklőfegyverét.

A Walther PPK, vagyis James Bond fegyvere.

Ennek ellenére nem a PPK a legmagasabb áron elkelt filmes fegyver. Ezzel a címmel a DL-44-es fantázianevű sugárvető büszkélkedhet. A fiktív pisztolyt Han Solo forgatta a Csillagok háborúja eredeti trilógiájában – egy gyűjtő pedig 1.057.500 amerikai dollárt adott érte. Korábban a rivális Star Trekből Kirk kapitány tiszti oldalfegyveréért “csak” 615 ezret adtak.

További hírek