Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban – közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
Azt írták, kedd hajnalra a legtöbb helyen eláll az eső, és keddtől kezdődően a Kárpát-medence az északi anticiklon déli peremére kerül, így a folytatásban alapvetően száraz légtömeg érkezik az ország fölé.
„Emiatt sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban” – tették hozzá.
Megjegyezték, Magyarországon kedden főként északkeleten, szerdán pedig inkább az ország délnyugati felén alakulhatnak ki nem nagy számban záporok, de csütörtöktől kezdve csapadékmentes idő várható több napon keresztül.
A vízügy igényei szerint ezer katona azonnal bevethető az árvízi védekezésben, 24 órán belül pedig 4000 mozgósítható - mondta a honvédelmi miniszter hétfőn Neszmélyen, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette,…
Úton vannak a lánctalpas kétéltű járművek Szentesről Pilismarótra - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Facebook-oldalán hétfőn. A miniszter azt írta: a Magyar Honvédség számos eszközzel részt vesz az árvízvédelemben. Szentesről úton vannak PTSZ-M lánctalpas kétéltű…
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével hétfőn kora reggel a BM Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban ülést tartott az árvízvédelmi operatív törzs - tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Meghallgatták a védekezésben érintett valamennyi állami szerv vezetőjének jelentését. A…