A 26 turisztikai szervezet által megfogalmazott közlemény kapcsán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) leszögezi, hogy Budapesten lakhatási probléma alakult ki, amely különösen sújtja a fiatalokat és fiatal családosokat. Ezért a kormány az Airbnb-szabályozásának felülvizsgálatát – hozzájárulva a lakásvásárlással és lakásbérléssel kapcsolatos problémák kezeléséhez – elsődleges prioritásként lakhatási kérdésnek tekinti – közölte az NGM hétfőn az MTI-vel.
Hangsúlyozták, hogy ebből kiindulva a kormány csak Budapesten kívánja szigorítani a rövid távú lakáskiadás szabályozását. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a tervezett intézkedések a vidéki turisztikai célú rövidtávú lakáskiadókat nem érintik, a kialakítás alatt lévő új szabályozás semmilyen módon nem befolyásolja tevékenységüket – tették hozzá.
A NGM közleményében jelezte: a kormány továbbra is együttműködik a szektor valamennyi szakmai szervezetével és elkötelezett az élénk szakmai párbeszéd fenntartása mellett.
Kapcsolódó cikkek
A rövid távú lakáskiadás tiltása ellen rengetegen tiltakoznakA rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára. Huszonhat szakmai szervezet közös szakmai álláspontot alakított ki az ügyben, amelyet az…
Változó airbnb szabályozás - Ha hitelből vette a lakást, olvassa elA terézvárosi népszavazás és a közelgő kormányzati szabályozás átrendezheti a budapesti Airbnb-piacot, amely számos ingatlantulajdonos számára jelentős fejtörést hozhat. Akik például hitellel vásárolták meg az ingatlant, most döntési helyzetbe kerülhetnek, különösen akkor, ha a rövid…