Nincs olyasmi a világon, amit valaki ne gyűjtene – mondják. Meg azt is, hogy a gyűjtés ősi emberi szenvedély, nemigen van előle menekvés, csak igyekezzünk mederben tartani a hullámait… Szekrényekbe és zsúfolt szobákba kukkantunk be, nosztalgiával és meghökkenve nézegetjük, mi mindent tartottunk megőrzendőnek az elmúlt évszázadban.
„A téboly egy neme” – felelte Herczeg Jenő egy interjúban arra a kérdésre, hogy miért is okozhatnak neki olyan nagy örömet a gyűjteménye darabjai. A népszerű színművész ugyanis ceruzákat gyűjtött, és egy bulvárlap érdeklődésére 1938-ban hosszan mesélt a kincseiről, a világító ceruzáról és arról, amiben kockajáték volt elrejtve, a hőmérősről és az öngyújtósról.
Néha éjjel, ha korán megyek haza, úgy három-fél négy órakor, és nem tudok elaludni, kinyitom a fiókokat és szortírozom a ceruzákat. A hajnal meg ott ér.
Ebben a néhány mondatban felsejlik a gyűjtők minden öröme és bánata.









Külföldi mintára jött létre a dorogi kultúrházban az ’50-es évek végén a
Ki mit gyűjt?
klub. A célját így határozták meg:
munkája nyomán a gyűjtők minél eredményesebb cserélési lehetőségeket építhessenek ki maguknak.
Eleinte a gyufacímke- és képeslap gyűjtőket hozta össze, de hamarosan tágult a kör, még kiállításokat is rendeztek a tagok. A sikerre jellemző, hogy 1962-ben ankétot kellett összehívni, ahol az alapítók mellett ott ült a Hazafias Népfront, a SZOT, a Művelődésügyi Minisztérium és a Legújabbkori Történeti Múzeum képviselője is.
A régóta szunnyadó hazai gyűjtőkedv úgy felgerjedt,
írta a gyűlésről tudósító Népszabadság, hogy a dorogiak már képtelenek voltak megbirkózni a mozgalommá nőtt klubhálózat anyagi és szervezeti feladataival, és a további munkához állami segítséget kértek. Meg is kapták a minisztérium osztályvezetőjétől:
fontos és időszerű feladat az aprógyűjtés ízlést fejlesztő, ismereteket terjesztő, műveltséget fokozó, agitációs és propagandapotenciált hordozó elemeinek ápolása, ojtogatása, nyesegetése.

Ha már összegyűltek, megrótták a Gyufagyár Vállalatot is, mondván az nem fordít elég gondot a címkék, és különösen a reklám- és propaganda jellegű címkék tárgyának megválasztására és kivitelére. Ezt megszívlelhették, mert a Fortepan őriz képet már megfelelően felcímkézett skatulyákról a ’60-as évek végéről. A Ki mit gyűjt? mozgalom ezután
megfelelő módszertani útmutatókkal ellátva
országszerte leginkább kultúrházakban, szakkörként működött tovább, sok ezer taggal, határon túli kapcsolatokkal, egészen az évtized végéig.


A cikk elején megismert ceruzagyűjtő sztár, Herczeg Jenő szépen zárta le annak idején a nyilatkozatát:
Ez a rajongás még gyermekkoromból származik. Emlékszem, hogy kiskoromban eldugtam a ceruzáimat, csak hogy újat kelljen venni a papírüzletben. »Megőrültem« a papírüzlet szagától, az irkaszagtól, a léniaszagtól. Boldog voltam, ha bemehettem egy-egy papírkereskedésbe. A ceruzaszagot azóta is szeretem.
Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/gyujtes



