A Netflixen látható, már négy évadot megélt Bridgerton az utóbbi évek egyik legsikeresebb filmsorozata. Fel sem lehet sorolni az ilyen tematikájú bálokat, esküvőket szerte a világon, azok számát pedig megbecsülni sem tudjuk, akik sóhajtva álmodják vissza magukat abba a korba, ahol virág-, ruha- és ételköltemények, igazi udvarlás, lovagiasság és családi összetartás volt jellemző. No meg néhány más dolog is, amit a sorozat készítői gondosan elhallgattak…
A Bridgerton egy romantikus, látványos világot mutat be, de a történet valós történelmi korszakban játszódik: az úgynevezett régenskorban. Ebben az időszakban, azaz az 1800-as évek elején hivatalosan III. György volt a király, ám súlyos mentális betegsége miatt nem tudott uralkodni. 1811-től fia, a trónörökös IV. György vált kormányzó herceggé, anyja, Sarolta királyné pedig csupán azokkal a jogokkal bírt, amelyekkel akkoriban az asszonyok. A valóságban szó sem volt arról, hogy hatalmas parókákat viselve, vaskezével, pletykára éhesen parancsolgatott népének.
A bőrszín fontos kérdése
A Bridgerton sorozat egyik fő erejét az adja, hogy a rasszizmusra alaposan hajlamos angliai elitet (gondoljunk csak Meghan Markle származásának fogadtatására) a sokszínűség irányába viszi: az összes rassz képviselteti magát. Ezt sokan felháborodva nevezik történelemhamisításnak. Csakhogy
Sarolta királyné valóban sötétebb bőrű lehetett, mint ami a britek számára elfogadható lett volna, még az is lehet, hogy „mór” vér csörgedezett az ereiben. A nyilvánvalóan sérült elméjű király mellé nehezen találtak megfelelő feleséget, ezért tehettek kivételt.
Ezt az elméletet a legtöbb szakember egyébként nem osztja, Mario de Valdes y Cocom történész viszont váltig állítja, hogy a királyné egy portugál nemesi családon keresztül visszavezethető az észak-afrikai származású Madragana nevű őséhez.
Ebből származik az elképzelés, hogy Sarolta királyné távoli afrikai felmenőkkel rendelkezhetett. Így volt vagy sem, már nem fogjuk megtudni, a Bridgerton sorozat viszont megmutatja nekünk, milyen színes, érdekes és lenyűgöző lehetett volna az akkori Anglia, ha az embereket nem a származásuk vagy bőrszínük alapján ítélték volna meg. Ez pedig egy olyan világ, amit legalább a vásznon érdemes átélnünk, mert közelebb vihet a ma is létező rasszizmus leküzdéséhez.
Csak a valóság egy szelete
Sajnos a pasztellszínű Bridgerton-álom más szemszögből is eltér az akkori valóságtól. Az 1800-as évek Angliájában a hatalom a földbirtokos arisztokrácia kezében volt, a gazdag elit és a szegények között pedig áthidalhatatlanul óriási szakadék tátongott. Nem fordulhatott elő, hogy egy cseléd egy úrral vagy egy hölggyel alakít ki kapcsolatot, sőt: a hírhedt nyomornegyedek („rookeries”) tele voltak bűnözéssel és szegénységgel. A Bridgerton sorozatszinte kizárólag a gazdagok világát mutatja, ami azt jelenti, hogy a lakosság többsége teljesen kimarad a fókuszból.
Abban viszont nem ferdítenek a sorozat készítői, hogy a londoni elit, a „ton” társasági szezonja számított a legrangosabb eseménynek. Bálokat rendeztek, bemutatkozó eseményeken mutatták meg az eladósorba került fiatalokat, házasságokat rendeztek el, és persze intrikáltak.
Szerelmi házasság vagy érdekszövetség?
Nagyszerű látni a sorozatban, hogy a szerelem ül diadalt minden más felett.
Pont azért oly kedves ez a szívünknek, mert nem sok köze van a történelmi valósághoz, nemhogy a 200 évvel ezelőtti Angliában, de szinte sehol a világon.
A házasság még a felsőbb körökben is inkább társadalmi és gazdasági döntés volt, nem romantikus, és szigorú etikettet kellett betartani. A nőknek meg kellett őrizniük nemcsak tényleges ártatlanságukat, de annak látszatát is.
Kísérő nélkül férfi és nő nem találkozhatott egymással, és egy család jó hírneve múlott a lányok kényszerű önmegtartóztatásán (hasonló elvárások a fiatal férfiak felé nem léteztek).
Hogy ezt mennyire komolyan vették, és milyen nehezen kopott ki a társadalomból, azt jól mutatja, hogy még a legendás Diana hercegnét is szüzességi vizsgálatnak vetették alá az esküvő előtt 1981-ben (!), melynek eredményét a nagybátyja közölte a nyilvánossággal.
Pletyka, pletyka, pletyka – létezett Lady Whistledown?
Mivel a nőknek alig volt hatalmuk a mereven patriarchális társadalomban, főként úgy tudtak csak változást elérni, hogy pletykáltak.
A sorozat újságja egyáltalán nem kitaláció: „scandal sheets” néven valóban léteztek pletykalapok, amelyeket névtelenül írtak hölgyek az általuk tapasztalt társasági botrányokról.
Hogy a pereket elkerüljék, csupán célozgathattak, de ez is épp elég volt. Ezeket a lapokat megírni és kiadni valóban olyan veszélyes tevékenység volt, ahogy azt a sorozat ábrázolja, de a valóságban soha senkinek nem bocsátották volna meg, ha lelepleződik.
A szülők és gyerekeik szerepe: ölelés helyett kötelesség
Lady Violet Bridgerton karaktere ugyan konvencionális anya, ám tele van szeretettel, és meglehetősen nagy szabadságot ad gyermekeinek. Megértő, kedves, türelmes, az egyik legszerethetőbb figura. Milyen kár, hogy a valóságban az elit tagjai rideg, mai szemmel könyörtelen szülők voltak.
A 18–19. század fordulóján a család elsősorban társadalmi és gazdasági egység volt, nem az érzelmi beteljesülés terepe. A történészek szerint a házasság és a gyereknevelés célja a státusz megőrzése, a vagyon és a név továbbadása volt, nem az egyéni boldogságé.
Akkoriban az számított jó szülőnek, aki fegyelmezett volt, irányító, és érzelmileg nem kifejező.
Az arisztokrata családokban a csecsemőket gyakran dajkák nevelték, az anyák nem is szoptattak.
A cseperedő kicsiket mindig más személyzetnek adták tovább: a nevelőnek, a tanítónak, aztán jöttek a bentlakásos iskolák, lányoknál pedig az elrendezett házasság.
Így aztán a szülő-gyerek viszony jellemzően távolságtartó volt, nélkülözte a meghittséget, az elfogadást és a testi közelséget.
A sorozatbéli, összetartó Bridgerton családhoz hasonló kötelékek is előfordulhattak ugyan, de ők voltak azok a bizonyos kivételek. A sorozat készítői tudatosan változtattak a történelmi tényeken, modern érzelmi mintákat vetítenek vissza a múltba, hogy a mai néző számára érthetőbb, átélhetőbb családmodellt mutassanak.
Divat és kert: mennyiben túlzó a Bridgerton képi világa?
Az empire szabású ruhák történelmileg pontosak ugyan, de a díszlettervezők gyakran estek túlzásokba. A sorozatbéli divat túlzottan modern, ugyanakkor a régenskori Anglia divatvilágában valóban kedvelték az élénk színeket, a feltűnő strucctollakat, az elegáns anyagokat.
A szereplők vidékre utazása is valós: az angol arisztokrácia valóban két világban élt: London és vidék között váltogattak az év során. Télen és tavasszal zajlott a báli szezon, nyáron mindenki visszatért vidéki birtokára, mert egyrészt a parlament szünetelt, másrészt London elviselhetetlenül büdös és egészségügyileg is veszélyes volt. Az őszt vadászattal és mások látogatásával töltötték, de nyáron sem unatkoztak azért: partikat adtak, több hetes látogatásokat szerveztek, lovagoltak, piknikeztek.
Az Aubrey Hall gyönyörű kertje sem kitaláció: a hatalmas vidéki kastélyok gyönyörű parkokkal, díszkertekkel, üvegházakkal, tavakkal rendelkeztek, de ezeket szolgák sokasága tartotta rendben, gyakran mesterséges tervezés nyomán. A szép, virágos kert státuszszimbólumnak számított, de ezt csak a leggazdagabb földbirtokosok engedhették meg maguknak, és soha nem lehetett vadul elhanyagolt. Ahogy a hatalmas házak sem meleg családi otthonként funkcionáltak, inkább a reprezentáció, a státusz és a vendégfogadás szolgálatába hajtották őket.
A nyitóképen Ted Sarandos, a Netflix amerikai streamingszolgáltató vezérigazgatója (b) és Shonda Rhimes amerikai televíziós producer, forgatókönyvíró.
