A Kifli kiszállít már Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc térségében is

•

Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc térségében is elérhető a Kifli.hu online szupermarket házhozszállítási szolgáltatása, a kelet-magyarországi terjeszkedéssel a cég több mint száz új munkahelyet teremtett a térségben – jelentette be Szabó Dániel ügyvezető a cég keddi debreceni sajtótájékoztatóján.

Közlése szerint az első napon több mint ezer megrendelést kaptak a környékről, de előzetesen már tízezren regisztráltak a szolgáltatásra. Jelenleg az ország több mint felén mintegy ötmillió emberhez tudják eljuttatni a rendeléseket, évente négymillió megrendelést kapnak, naponta csaknem tízezer küldeményt kézbesítenek a futárjaik – ismertette.

Szabó Dániel, a Kifli.hu ügyvezetõje az online élelmiszer-kiskereskedelemmel foglalkozó cég regionális terjeszkedésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón Debrecenben 2026. november 3-án.
MTI/Czeglédi Zsolt

Szabó Dániel az MTI érdeklődésére elmondta, hogy 2025-ben nettó 53 milliárd forint volt a társaság árbevétele, az idén mintegy 30 százalékos növekedéssel számolnak.

Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezetõ igazgatója, Li Mengyi, interkulturális tanácsadó és gasztrotartalom-készítõ, Szabó Dániel, a Kifli.hu ügyvezetõje és Spilman Nóra televíziós mûsorvezetõ (b-j) a Kifli.hu online élelmiszer-kiskereskedelemmel foglalkozó cég regionális terjeszkedésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón Debrecenben 2026. november 3-án.
MTI/Czeglédi Zsolt

Tapasztalataik szerint főleg alapvető élelmiszereket rendelnek a Kifli.hu ügyfelei, akik az online szupermarket házhozszállítási szolgáltatásával 60 percet tudnak megtakarítani egy-egy vásárláskor – mondta az ügyvezető.

További hírek