Járdacsillagászati bemutató is lesz a holdfázishoz igazodó „mozgó” ünnepen

Szombaton lesz a csillagászat napja, ebből az alkalomból országszerte járdacsillagászati bemutatókkal és ismeretterjesztő programokkal várják a csillagászat iránt érdeklődőket – közölte a Magyar Csillagászati Egyesület(MCSE).

A csillagászat napját Magyarországon több mint két évtizede rendezik meg, az eseményen évről évre több ezer érdeklődő pillanthat távcsőbe a nyilvános bemutatókon.

A rendezvénysorozat célja az, hogy minél közelebb vigyék az emberekhez a csillagászat tudományát.

Az MCSE honlapján olvasható tájékoztató szerint idén országszerte

több mint húsz helyszínen rendeznek programokat ebből az alkalomból.

A járdacsillagászati bemutatók mellett a csillagvizsgálókban is tartanak programokat.

Több helyszínen, így Bólyban, Tatán és Szombathelyen már pénteken bemutatókkal, előadásokkal várják a csillagászat iránt érdeklődőket.

Szombaton pedig többek között Kecskeméten, Budapesten, Balatonfűzfőn, Esztergomban, Répáshután, Százhalombattán, Jászfelsőszentgyörgy, Táton és Hajdúböszörményben is lesznek csillagászati bemutatók.

Ezen a szombat estén

a Hold „kövér félholdként” látható (az első negyed április 27-én lesz), kora este, napnyugta után a Vénusz lesz az este másik érdekessége.

A Marsot is meg lehet figyelni, valamint érdekes derékszögű háromszöget fog alkotni az Ikrek csillagkép két legfényesebb csillagával, a Polluxszal és a Castorral.

A kitartóak a tavaszi égbolt egyéb látványosságaiban, így a

kettőscsillagokban, galaxisokban

is gyönyörködhetnek majd.

A csillagászat napja

„mozgó ünnep”, amely minden évben a holdfázishoz igazodik,

az április közepe és május közepe között bekövetkező első negyedhez legközelebbi szombatra esik.
A programokról részletesen a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján (https://www.mcse.hu/) olvashatnak az érdeklődők.

További hírek