Mindössze 33 éves, 2016 és 2020 között gyors egymásutánban négy igen rangos kitüntetést kapott, legutóbb a Kossuth-díjat. És hogy a majdnem két évnyi járványos időszak se maradjon elismerés nélkül, a nyáron New York-ban a Music International Grand Prix-vel jutalmazták az ImprovisArt című cédéjét.

Balázs János

A gyermekkora egyszerre volt hagyományos és különleges. Hogy tervezte, zenész lesz vagy zongorista?

Alapvetően zongoraművésznek készültem, a hangszer vonzott. De most jobban meggondolva a kérdést, az életem első érintkezése a zenével fura volt, mert édesapám zongorázott otthon, de nem érdekelt, mivel könnyűzenét játszott. Arra azonban élénken emlékszem, hogy együtt hallgattuk Cziffra György Magyar Rapszódiák lemezét. A híres második rapszódia annyira megtetszett, hogy odamentem a zongorához, és elkezdtem kikeresni, elpötyögni a hangjait. A zongora eszköz vagy elérési út volt, hogy a hallott csodás dallamokat én is meg tudjam mutatni, le tudjam játszani. Egyértelműen muzsikusnak készültem tehát, csak 4-5 éves lehettem, amikor elkezdtem saját melódiákat keresni. Nyolc éves koromig kottát sem tudtam olvasni, de már voltak önálló kis kompozícióim. Rájöttem, és ma is nagyon él bennem a boldogító érzés, hogy különböző hangulatokhoz különböző melódiákat tudok játszani. Éveken át fantáziáltam a zongorán, a zeneiskolai felvételire úgy mentem el egy Beethoven darabbal, hogy az csak nyomokban tartalmazott Beethovent… A zene volt fontos, és nem a zongora, de a zongora nélkül nem ment volna.

Egy zongoristának csak a szólista pálya vagy a kamara műfaj marad

Sosem vetődött fel, hogy jó lenne valamilyen más hangszeren is játszani?

Nem, sosem gondoltam ilyesmire. Rövid ideig, talán tinédzser koromban támadt bennem a kérdés, ami minden fiatal művész számára felvetődik, hogy hogyan lesz ebből jövőkép? Hogy fogom majd eltartani a családomat? Ez nem olyan hivatás, mint – mondjuk – a jogi szakma, nem számítható ki, hogy megszerzem a diplomámat és valahol biztosan el tudok helyezkedni. A zongorista nehézsége egy vonós hangszeressel szemben, hogy “csak” vendégnek hívják, nem kerülhet egy zenekar stabil alkalmazásába. Nekünk vagy a szólista pálya vagy a kamara műfaj marad. Az önálló jelenlét csak keveseknek sikerül. Én töretlenül hittem a zongorista jövőmben, elképzelhetetlennek tartottam, hogy valami teljesen mást csináljak, mert annyira ezzel azonos a lényem. Az egész életem eddigi életem így telt el. Ott vannak az érzéseim a hangok mögött.

Milyen volt az otthoni zenei közeg?

A nagyapám cigányzenész volt, csellista. Cziffra György nehéz éveiben vele együtt játszott bárokban, így kerültek hozzánk a dedikált Cziffra- lemezek. Az édesapám már jazz-zongorista lett, és én vagyok a családban az első klasszikus zongoraművész. De mégsem volt sztereotip az utam, mert nem volt rám erőszakolva, hogy mindenképpen zongorázzak. Nem erőltették a kottaolvasást, a szolfézst, a zeneelméletet. Én önfeledten játszottam, ahogy más gyerek a Legóval vagy a labdával, nekem a zongora volt a játékom. Azt hiszem, hogy igen, ez hozzáadott érték: az ember genetikailag mégiscsak viseli a zenész felmenőktől eredő és a hozzájuk visszavezető utat. Persze a nagy “szabadság” után nem volt könnyű megtanulni a rendszert, a zeneiskolában Becht Erika tanárnő óriási szerepet játszott ebben. Úgy nőttem fel, hogy nálunk folyamatosan nyüzsgés volt, jöttek a zenésztársak, barátok, többségükben könnyűzenészek. Nálunk a születésnapok, a jeles napok zenéléssel teltek. Karácsonykor odaültem a zongorához és játszottam a családnak. Készültem is rá, és igen hasznosnak bizonyult, hogy 6-7 évesen felléphettem a családom előtt.

Most a Zeneakadémián a rendkívüli tehetségekkel foglalkozik. Mi az, amit saját metódusként el tud velük sajátíttatni?

A Zeneakadémia nagyon speciális tanárának mondhatom magam, mint egyetemi docens. Vigh Andrea rektor felkérésére a legnagyobb szeretettel fogadtam a feladatot, hiszen az akadémia nekem is alma materem. Nem a tradicionális tanrend alapján tanítok. Én inkább az embert keresem és a művészt támogatom a növendékekben. Miben nyilvánul ez meg? Például a repertoárban. Ami nálam sokkal erősebb követelmény, mint a tanrend. Úgy vélem, hogy a repertoárt bővíteni, folyamatosan “habzsolni” kell. Nem szabad leragadni egy darabnál, és azt a végtelenségig cizellálni, mert a gazdag, sokszínű repertoár egy mai koncertező művész számára nélkülözhetetlen. Tehát az életre, a színpadra próbálom őket felkészíteni. Rengeteg tapasztalatot adhatok át, mint koncertező tanár. A kevesek közé tartozom, akik testközelből és frissen közvetíthetem azt a fajta gondolkodásmódot, ami ahhoz kell, hogy egy művész ne csak szakmailag feleljen meg, hanem a közönségnek is képes legyen sokat nyújtani. Ez a Liszt-i attitűd, és ez, amit Cziffra György is képviselt.  Rendkívül büszke vagyok a tanítványaimra, mert a Cziffra György emlékév folyamán Bécstől Prágán át Bukaresttől Londonig több helyen és alkalommal engedtem be őket a mélyvízbe és szerepeltek nagy sikerrel.

Tisztelem annyira ezt a szakmát, hogy tudjam, a zeneszerzés teljes embert kíván

Aki csak egyszer is találkozott Vukán Györggyel, hamar megismerhette az álláspontját, mennyire bosszantotta, hogy a Zenekadémián nem foglalkoznak az improvizációval.

Miközben az intézmény alapítójánál, Liszt Ferencnél ez felvételi követelmény volt!  Megvannak a dokumentumok, amelyek szerint nemcsak Bach-műveket, a klasszikus szonátákat kellett bemutatni a jelentkezőnek, hanem az improvizációs készségét is. Ez nélkülözhetetlen része volt a klasszikus zenei életnek, és a 20. század első feléig így is volt. Gondoljunk csak Rahmanyinovra, Debussyre, nemcsak zongoraművészek, hanem zeneszerzők is voltak, és fordítva, amint Mozart, Beethoven. Vukán Gyuri barátommal erről és műfajok átjárhatóságáról folyamatosan értekeztünk, és nem értettük soha, hogy valaki ennyire ne legyen kíváncsi a másikra… Ha Gershwin nem érdeklődik a jazz iránt, és csak klasszikus zenei tanulmányokat folytat, akkor most nincs Porgy és Bess, nincs Kék rapszódia, amelyekkel a bluest beemelte a klasszikus zenébe. Brahms és Liszt magasra tette a cigányzenét, és ha Ravel nem hallgatja a cigányokat, nem hallhatnánk a Tzigane című kompozícióját. Mindenki a saját populáris vagy népzenéjéből, a saját kultúrájából merített. És ezt mára elfeledtük. A nyitottságot valahogy vissza kell hoznunk és megmutatni, hogy ez egy új dolog kezdete. Nem váltás, hanem gazdagítás. A klasszikus zenei repertoáromnak a kimunkálásában hatalmas szerepet játszott az, hogy kikacsintgatok és improvizálok. Mert az improvizációval felfejthetjük az alkotói titkokat, hogy mi van hangok mögött.

Balázs János a Zempléni Fesztiválon, karmester: Hollerung Gábor

Továbbra is napi kenyere az irodalom?

Folyamatosan olvasok, úgy és annyit, ahogy időm engedi, és szüntelenül vizsgálom a világot. Szerintem rendkívül fontos, hogy érdeklődjünk a saját korunk iránt, amelyben nyilván vannak értékes és értéktelen dolgok, de mind a kettőről tudnunk kell. Az egyik nélkül nem tudjuk meg a másikról, hogy melyik a valódi.

Komponál?

A komponálás most az átiratok készítésében merül ki, amit legutóbbi lemezem az ImprovisArt dokumentál. Tisztelem annyira ezt a szakmát, hogy tudjam, a zeneszerzés teljes embert kíván. Jelenleg zongoraművészként, művészeti vezetőként, tanárként, számos mentor és tehetségprogram zsűritagjaként, instruktoraként vagyok jelen a magyar kulturális életben. De úgy sejtem, hogy később, 5-10-20 év múlva a gyermekkorból eredő érzelmi indíttatást majd hangokba foglalom.

Közönség nélkül a műfaj, a zene nem teljes

A Cziffra György-emlékév egyik záróepizódja a november 5-i zeneakadémiai hangverseny lesz. Ez a dátum Cziffra születésének 101. évfordulója.

Nem gondoltuk volna 2019-ben, amikor elkezdtük szervezni a 2021-es emlékévet, hogy egy világjárvány kellős közepébe fogunk csöppenni, amit egy nehéz háborús helyzet követ. Minden gond ellenére megvalósítottuk a terveinket 43 városban, 17 országban több mint 100 koncertet adtunk és szerveztünk. Fel vagyunk vértezve, tapasztalatokat szereztünk a bonyolult helyzetek kezelésében is. Bízom a folytatásban, mert Cziffrát ünnepelve felépítettünk valamit, nevezhetem úgy: egy szellemi katedrálist. A terveim, a szándékaink, az elhivatottságunk töretlen. Sok év, évtized van még bennünk, erőben és tematikában. A nemzetközi kapcsolataink fantasztikus mértékben gazdagodtak az elmúlt másfél év során. Rangos angol, svájci, francia, olasz zenekarokkal, koncertszervezőkkel, fesztiválokkal teremtettünk kapcsolatot.  A 2016-ban alapított Cziffra Fesztivál nemzetközi lett, több országban van jelen, és képviseli a magyar zenei kultúrát, a Liszt-i attitűdöt. Cziffra születésének 100. évfordulóját az UNESCO beemelte a világon ünnepelt legfontosabb emlékévek közé. November 5-én, a születésnapon a Zeneakadémia Nagytermében együtt lépek fel 3 Kossuth-díjas művésszel, akik külön-külön is a zene szabadságát képviselik munkásságukkal: a Womex-életműdíjas Lakatos Mónika roma énekesnő, Dresch Mihály fúvós zenész és Szakcsi-Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző. Ezen a jeles napon megtörténik majd a varázslat a színpadon; úgy hisszük, hogy a klasszikus zene a népzene, a jazz és a cigányzene fúziójából egyszeri és megismételhetetlen produkció születik.

Szakcsi-Lakatos Béla egy zongoraversenyt ír, amit önnek ajánl.

Készülőben van, a mester alkot. Kottát még nem láttam. Ha befejezi, be fogom mutatni, ahogy bemutattam – ez is az emlékév hozadéka – Eötvös Péter zongoraversenyét, a Cziffra Psodiát, ami azóta Párizsban és Genfben is elhangzott. Előtte Dubrovay László mindhárom versenyművét vettem lemezre. Rajongója és nagykövete vagyok a kortárs magyar zongorairodalomnak, az elmúlt években az időm tetemes részét e művekre fordítottam. A közönség vágyik a különlegesre, csakhogy a különleges nem mindig rokon az igényeivel. Én a kortárs irodalomból megpróbálom kimazsolázni azt, amihez önálló gondolatom társul, és érzem, hogy a közönség számára élményt nyújt. Mi nemcsak magunknak játszunk. Közönség nélkül a műfaj, a zene nem teljes. A művésznek kötelessége a hallgatóságot a szó legnemesebb értelmében és a művészet legmagasabb fokán szórakoztatni. Ahogy tette ezt anno Liszt Ferenc, vagy Paganini és Cziffra György is.

Cziffra György

A 20. század egyik legismertebb virtuóz zongoraművésze. Cigányzenész családból származott. Rendkívüli tehetsége korán megmutatkozott. Dohnányi Ernő támogatásával alig nyolcévesen került be a Zeneakadémiára, Keéri-Szántó Imre osztályába. Tizenhárom évesen, „csodagyerekként” már számtalan sikeres koncertet adott Magyarországon, de külföldi koncertkörútjai is hasonlóan sikeresek voltak. Korán nősült, feleségével, az egyiptomi származású Soleikával  1942-ben gyermeküket várták, amikor behívták katonának. 1946 szeptemberében hazatért a szovjet fogságból, tanulmányait magánúton, Ferenczy György zongoraművésznél folytatta.  „A hangversenypódium világában semmiféle lehetőséget nem láttam. Nem ismertem senkit, aki segíthetett volna, és az ország is még messze volt attól, hogy önálló és folyamatos zenei élete legyen” – írja Ágyuk és virágok címmel megjelent önéletrajzi könyvében. 1950-ben feleségével és kisfiával együtt megpróbált disszidálni, de az ÁVH emberei még a határ átlépése előtt elfogták őket, kényszermunkatáborba kerültek. 1953-ban szabadult, visszatért a koncertezéshez, de a közeget okkal érezte idegennek. 1956-ban családjával előbb Bécsbe, majd Párizsba, Londonba ment, elindult üstökösszerű világkarrierje. 1968-ban André Malraux francia kulturális miniszter javaslatára Senlis-ban telepedtek le. A házaspár újjáépítette Saint Frambourg romos templomát. Benne az új hangversenytermet Liszt Ferencről nevezték el.  1993-ban megkapta a Francia Becsületrend tiszti fokozatát.  1994-ben, 72 éves korában egy Párizs környéki klinikán – szívroham következtében – elhunyt.

Balázs János

A Kossuth-díjas zongoraművész 1988-ban cigányzenész családban születt. A budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult és diplomázott. Olyan neves művészekkel és karmesterekkel dolgozott együtt, mint Mischa Maisky, Vagyim Repin, Vásáry Tamás, José Cura, Pinchas Steinberg, Várdai István, Charles-Olivier Munroe, Stéphane Denéve, Ksenia Zharko vagy Gwendolyn Masin. A 2013/2014-es koncertidényben 19 ország művészei közül nyerte el a Rising Star „Évad művésze” díjat, ezáltal az ECHO (European Concert Hall Organisation – Európai Koncerttermek Szervezete) hálózat szervezésében Európa legjelentősebb koncerttermeiben adott hangversenyt.  2016-ban klasszikus zenei fesztivált alapított, amelyet példaképe, Cziffra György szellemi hagyatékának ápolására ajánlott fel. A fesztivál kiemelt figyelmet fordít a fiatal tehetségek támogatására, mesterkurzusokkal és magas pénzjutalommal járó díjakkal segíti a pályájuk elején álló művészeket. Virtuóz játéka, magas szintű zongoratechnikája mély zeneiséggel párosul, különleges képessége van arra, hogy játékával megszólítsa a közönséget.