A félvezetőipar és a chipgyártás néhány igazán nagy óriás kezében van. Ezek közül a tajvani TSMC a legnagyobb, de Ázsiából koreai és kínai gyártók is vannak az éllovasok között. Az Egyesült Államok nem szereti ezt a kiszolgáltatottságot, ezért erősíti a saját ágazatát, de a nagy Big Tech cégek (Google, Amazon, Microsoft) azért azt sem szeretik, ha amerikai cégeknek (például Nvidia, Intel) kiszolgáltatottak, így ők a saját fejlesztéseikben bíznak.
A világ egyik legértékesebb, egyben legérthetetlenebb gazdasági függése az, ahogy egy nagyon modern, a digitalizációhoz, a fejlődéshez, a mesterséges intelligencia fejlődéséhez elengedhetetlen iparágban a legfejlettebb régiók, így Nyugat-Európa és az Egyesült Államok kissé elaludt, lemaradt.
A félvezetőiparról és a chipgyártásról van szó. Természetesen vannak nagy amerikai gyártók (Nvidia, Intel, Qualcomm), illetve egy nagyon sikeres holland szakcég (ASML), ők fontos iparági szereplők is, de mégis jelentős kiszolgáltatottság, hogy ebben az ágazatban elsősorban Tajvan, kisebbrészt Kína és Dél-Korea nagyon jó pozíciókat fogott.
A nagy amerikai cégek maguk sem szeretik a függést és a kiszolgáltatottságot, így azon túl, hogy hazájukban a szabályozók (az úgynevezett CHIPS Act jogszabály révén), illetve a legnagyobb gyártók (élre kívánkozik a tajvani TSMC) Egyesült Államokba csábításával is tenni próbálnak a kiszolgáltatottság ellen, de céges szinten is sok lépés történik.
Kereskedelmi háború, vagy „fegyverkezési verseny”
Az egész kérdés ott csúcsosodott ki mostanában, hogy egyfajta hisztéria is kialakult a tőkepiacokon amiatt, hogy ki mennyire erős a mesterséges intelligencia (AI) iparágban. Márpedig ebben az ágazatban a chip kulcsfontosságú. Aki a „kereskedelmi háború” kifejezéssel megelégszik, az a különféle szabályozók, vámok, támogatások, tiltások erdejében próbál eligazodni.
Akik azonban a „fegyverkezési verseny” kifejezést tartják találónak, ők valóban arról beszélnek, mint a hadigazdálkodásban, vagyis a hadviselő feleknek ki kell alakítaniuk a saját alapanyag-ellátást, gyártást, véletlenül sem lehet arra hagyatkozni, hogy az „ellenség” mit képes előállítani.
Ahogy Ukrajna sem orosz fegyvereket vesz mostanában, és Oroszország sem nyugati fegyvereket vásárol, úgy az amerikai-kínai viszonylatban is le kell építeni a függést. Tajvan ugyanakkor más tészta, hiszen ez az állam nagyon is nyugatbarát, de folyamatosan fenyegetésnek van kitéve az „Egy Kína” elvét valló nagy kontinentális szomszéd által. Így bár az Egyesült Államok minden eszközzel ez ellen lesz, de azért arra is érdemes készülni, ha a mai geopolitikai feszültség még erősebben jelentkezik.
Az pedig egy külön misét megérne, hogy a szorgalmas, nagyrészt az Egyesült Államokban tanuló tajvani mérnök, hogy tudta egyfajta fordított agyelszívással a félvezetőipart hazavinni Tajvanra, hiszen az IBM emlőin nevelkedve, ez kezdetben amerikai ágazat volt, de ma már lenyűgöző az, ahogyan a tajvaniak verik a világot.
Lépések
Nézzük előbb, hogy az Egyesült Államok mit lép! Próbálja átcsábítani a világelsőt saját magához. A világ legnagyobb chipgyártója, az említett TSMC, vagyis Taiwan Semiconductor Manufacturing Company mindig a világ előtt jár, ami a chipgyártásban azt jelenti, hogy egyre nagyobb teljesítményű chipeket, egyre kisebb méretben képes előállítani.
A mostani kulcsszó a 2 nanométeres chip, ez tekinthető a csúcstechnológiának, az Egyesült Államok pedig hatalmas összeggel, nagyjából a mi Paks 2 atomerőművünknek megfelelő összeggel támogatja azt, hogy a TSMC Arizonában, Phoenixben és annak közelében építsen fel egy 40-60 milliárd dolláros (három-öt Paks 2-ről beszélünk) gyártóüzem-rendszert. Ehhez az Egyesült Államok vissza nem térítendő támogatást és hitelt is adna, az „ingyenpénz” összege 6,6 milliárd dollár.
Saját gyártás
A másik nagy irány, hogy az amerikai it-óriások sorra fejlesztenek saját megoldásokat is, és a nagy cégek tényleg egymás után jelentik be a saját lépéseiket is.
Hiszen azért ott is van egyfajta küzdelem, hogy a nagy cégek nemcsak a távol-keleti, de a domináns hazai gyártótól való függést is szeretnék apasztani. A legnagyobb név az Nvidia, de a többiek is vagy vele szövetkezve, vagy nyíltan ellene fordulva fejlesztenek, az Intel például az új Gaudi 3 chipjét fejleszti, amely állítólag sok szempontból már gyorsabb is, mint az Nvidia processzora.
A chipet úgy tervezték, hogy nagyon sok másik chippel összeköthető, ami hatványozottan megnöveli a munkateljesítményt.
Közben a három legnagyobb felhőszolgáltató, vagyis az Amazon Web Services (AWS), a Microsoft Azure, illetve a Google Cloud) mind önálló fejlesztővé és gyártóvá vált, de az Oracle Cloud is nagymértékben használja az Ampere-t.
Legutóbb a Google adott számot arról, hogy csökkenti a külső beszállítóktól való függését. Az Axion nevű új chip a brit Arm chiptervező cég áramkörein alapul. Az ARM mögött álló rövidítés változó, egy ideje Advanced RISC Machines a rövidítése, eredetileg pedig az Acorn RISC Machine volt a rövidítés kibontva.
Ez egy olyan architektúra, amelyet az Amazon, a Microsoft és immár a Google is használ.
A Google mindenesetre azt tervezi, hogy az „Axion” nevű feldolgozóegységét (CPU-t) a Google Cloudon keresztül kínálja majd.
Az Axion chipek mindenesetre a Google keresőmotorjának működtetését, de a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztéseket is kiszolgálják.
A felhőszolgáltató szerint az Axion 30 százalékkal jobb teljesítményt fog nyújtani, mint a most elérhető leggyorsabb általános célú Arm-alapú megoldások, ráadásul az energiaigény is sokkal mérsékeltebb lesz.
A harc folytatódik
Mindenesetre a háború folytatódik, mindig nagyon nehéz ott versenyt generálni, ahol a gigantikus méretek nagy gazdaságossági előnyt jelentenek. Márpedig a függés mindig ilyen. Lehet, hogy Izland, Luxemburg, vagy Liechtenstein kiszolgáltatottnak érzi magát, ha nincs saját olajfinomítója és mindig egy-egy külföldi cégnek és országnak marad kiszolgáltatott, ha a közlekedéshez elengedhetetlen benzint, vagy a dízelt be szeretné szerezni.
De a chipgyártástól való függés ma talán még problematikusabb. Azt ugyanis nem szoktuk meg, hogy még Németország, de akár az Egyesült Államok is lehet kiszolgáltatott helyzetben. Itt ugyanis tényleg annyira nagy a méretgazdaságossági szempont, hogy az igazán gazdaságos cégek nem csak egy országban, vagy egy régióban, egyeduralkodóak, de olykor fél, vagy egész földrészeken úgy éri meg a legjobban a gyártás, ha egy valaki fejleszt és gyárt. Ám azt borítékolhatjuk, hogy ilyen függést az Egyesült Államok biztosan nem fog elfogadni, de Kína is ma még itt verhető meg a világgazdaságban. Azt azonban nem tudhatjuk, hogy például utóbbi mit lép, ha ezt felismeri, „vigyáz” a tajvani ellátási láncaira, vagy éppenhogy meg akarja szerezni a világ legjobb félvezetőiparát.
